Ingyen reggelivel a fölös kilók ellen
2010. szeptember 15. 16:52
Egészséges és ingyenes reggelit kap 1500 diák hat héten át az iskolákban, mivel egy felmérés szerint minden negyedik gyerek túlsúlyos.
Májkrémes kenyér, gyümölcsteával, délután pedig tojáskrém uborkával. Ez a szerdai menü egy budai iskolában, de nem a nyolcadikosoknak. Ők papírzacskóban kapták a reggelit, ami teljes kiőrlésű kiflibe pakolt szójacsírát, uborkát és egy pohár tejet rejtett.
„Uborka szokott lenni a szendvicsemben, de azért ez egy kicsit szokatlan” – mondta egy diák.
Hat hetük lesz a gyerekeknek, hogy hozzászokjanak az új menühöz, addig ugyanis a Táplálkozástudományi Intézet szakértői által összeállított ételeket eszik.

A reggeli után az egyik órán magyarázta a Táplálkozástudományi Intézet dietetikusa, hogy miért nem szabad kihagyni a reggelit.
„Kimutatott tény, hogy ha valaki reggelizik, akkor kisebb eséllyel fog elhízni, illetve jóval nagyobb a teljesítő képessége, a koncentrációja illetve az egész napja sokkal aktívabban tud telni” – mondta Zentai Andrea, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet dietetikusa.
Az iskolák átlagosan 300 forintot költenek egy tanuló ebédjére, és 100 forint körül a reggelire. Ebből az összegből egyre nehezebb kihozni egy egészséges menüt.
Az iskolák átlagosan 300 forintot költenek egy tanuló ebédjére, és 100 forint körül a reggelire. Ebből az összegből egyre nehezebb kihozni egy egészséges menüt.
„Törvény határozza meg, hogy mennyit lehet a szülőktől egy-egy ételért kérni, ez milyen viszonyban van az egészségességgel, hát ez az olló az idő előrehaladtával egyre jobban nyílik” – mondta Süle Ilona, az ELTE gyakorló iskola igazgató-helyettese.
A Táplálkozástudományi Intézet programjában 11 város 14 iskolájának 1500 tanulója kap reggelit, hat hét után pedig összevetik a gyerekek akkori és korábbi egészségi állapotát.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem