250 új munkahely Mosonmagyaróváron

rtl.hu

2010. július 28. 19:05

Letették egy indiai tulajdonú autóipari alkatrészeket gyártó cég új gyárának alapkövét.

"A hazai gazdaság fejlődése érdekében olyan beruházásokra van szükség, amelyek egyértelműen erősítik az ország gazdaságát" – mondta Botos Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős helyettes államtitkára.

"Az új termelőegység a munkahelyteremtés, az adóbevételek miatt és marketing szempontból is előnyös a városnak" – mondta Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármestere.

A cég augusztusban kezdi meg a gyár építését Mosonmagyaróváron. Mosonszolnokon már évek óta termelnek, ott is külső visszapillantó tükröket állítanak elő európai autógyártók, és azok magyarországi leányvállalatai számára.

Az új gyár a mosonmagyaróvári MoWinpark Innovációs és Kereskedelmi Központban épül majd. A 30 ezer négyzetméteres telek megvásárlásával egy több mint 10 ezer négyzetméteres csarnok építése kezdődhet el. Az új gyár átadását 2011 áprilisára tervezik.

Az új gyár építésével 250 új munkahelyet teremtenének. A dolgozók többségét magasan képzett szakmunkásként, gépbeállítóként és karbantartóként foglalkoztatnák.

Forrás: Független Hírügynökség

A kép illusztráció!
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!