2010. június 28. 18:30

A svájci frank hétfőn még tovább erősödött, délután már 215 forintot kértek érte. Ezzel nőnek a törlesztőrészletek.

Egy család két éve svájci frank alapú hitelből vette meg és újította fel a kis egyszobás házrészüket. Egyre nehezebb kifizetniük a törlesztőrészleteket.

„Két és fél milliót vettünk fel, ami 3 és fél milliónál tart jelenleg, és egyre csak emelkedik, eladni sem tudjuk, próbálkoztunk vele, a lakás értéke a 2 milliót sem éri el” – mondta Péter Károlyné.

Azon is gondolkoznak, hogy más hitelre váltják át, hátha akkor alacsonyabb lesz a törlesztőrészlet.

„Ha valaki most átváltja a megdrágult hitelét forintra, akkor ezzel pont azt az árfolyamveszteséget realizálja, ami összegyűlt az elmúlt évek alatt, tehát célszerűbb ezzel kapcsolatban, ha valaki arra számít, hogy a forint erősödni fog, akkor kivárni, vagy megnézni, hogy van-e lehetőség inkább devizára átváltani, alacsonyabb kamattal” – mondta Lippner Tamás, a benks.hu ügyvezető igazgatója.

Két éve 10 millió forintot vett fel valaki svájci frankban. Akkor kevesebb, mint 153 forintért váltották a frankot. A törlesztőrészlete 70 ezer 683 forint volt. Most 40 ezer forinttal többet kell havonta fizetnie. És hiába törleszt két éve, a 10 milliós kölcsön most 13 millió forint, mert egy frankért jelenleg 57 forinttal többet kérnek. Ezt kellene forintra váltani.

„Ebben az esetben véglegesen realizáljuk az árfolyamveszteséget, azt a 3 millió forintot azt elbuktuk.”

Ha csak valaki, az állam, vagy a bankok, vagy mindkettő, át nem vállalja az adós helyett.

A Magyar Hírlap azt írta: a kormány az IMF-hitel még el nem költött részéből fizetné az átváltás költségeit. A kormányszóvivő azonban cáfolta ezt. Azt mondta: még csak napirenden sincs ez a lehetőség.

Pedig a nemzetgazdasági miniszter azt ígérte: forintra váltják a devizahiteleket. Igaz, ez a kormányalakítás előtt volt. Számítások szerint mindez 2-300 milliárd forintba kerülne, amire az államnak biztosan nincs pénze.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!