Hamarosan újra járnak a kis piros vonatok

rtl.hu

2010. június 21. 17:32

Július 4-től öt korábban bezárt vasúti mellékvonalon indul újra a személyszállítás.

Az állomás épülete romokban van Rábapordányban. A Csorna-Pápa vasútvonalon 3 éve nem járt vonat. Már a fű is benőtte a síneket.

- Lettek munkanélküliek a pordányiak közül a vasúti mellékvonal megszűnése miatt.
- Miért?
- Mert Pápára nem tudtak eljutni. Munkaidőre, a hagyományos munkarendbe nem tudtak eljárni dolgozni – mondta Pásztorné Szakács Gabriella, Rábapordány polgármestere.

Lajosmizsén is nyugodtan pihenhet a kutya a síneken. Vonat nem jár rajta.

„A ménteleki emberek egy kicsit panaszkodnak, mert amikor jönnek be az orvoshoz, körül kell Kecskemétnek utazni, és nagyon sérelmezik, hogy elvették a kisvonatot tőlük” - mondta Fenyvesi Lászlóné.

A kisvonatot spórolásból vették el. Mert kevesen utaztak rajta. Lajosmizse és Kecskemét között például egy korábbi statisztika szerint egy-egy vonaton átlagosan 18-an.

„Azt gondolom, hogy a vasúti tömegközlekedés, az jelenleg egy olyan államilag támogatott közszolgáltatás, ahol nem feltétlenül az utas szám a döntő, hanem, hogy egyes települések elérhetők-e, a kedvezmények igénybe vehetők-e” – mondta Antal Dániel, a Vasúti Hivatal volt elnöke.

Vele ért egyet a Fejlesztési Minisztérium is. Ezért július 4-től öt korábban bezárt szárnyvonalat megnyitnak, köztük a csornait, és a lajosmizseit is. Hogy így mennyivel nő a MÁV többszázmilliárd forintos vesztesége, azt nem számolták ki.

„Számunkra a feladat az, hogy 3 vagy 5 év múlva ezeken a vidékeken éljenek még emberek, legyenek még fiatalok, akik iskolába akarnak járni, munkába vasúton eltudnak menni” – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.

Két hét múlva 53 állomásépület működik majd újra, amelyek közül sok hasonló állapotban van, mint Rábapordányban. Év végére pedig a tervek szerint újabb 5-6 mellékvonalon jár ismét a kis piros vonat.

A kép illusztráció!
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!