Tartalmak

3:02
Híradó
2017. március 19. 16:19

PERU: Folyókká váltak az utcák

72-re emelkedett az áldozatok száma Peruban, az év eleje óta tartó áradásokban. A dél-amerikai országban év eleje óta pusztítanak az áradások a heves esőzések miatt. Több mint 800 településen hirdettek szükségállapotot. Sok falut teljesen elvágott a víz a külvilágtól. A bajt a felmelegedő óceán okozza - emiatt sokkal több eső éri az országot. Vannak olyan területek, ahol a szokásosnál 10-szer több csapadék hullott.
2:16
Híradó
2017. március 18. 18:35

Lázár beszólt az MSZMP-tagoknak

A magyarok szabadságának megakadályozására esküdtek Lázár János szerint az MSZMP egykori tagjai. A miniszter Hódmezővásárhelyen a Kádár-kort bemutató kiállítás megnyitóján beszélt erről. Az LMP furcsának tartja Lázár János kijelentését, mert szerintük pontosan lehet tudni, hogy a Fidesz-KDNP soraiban és a kormánytagok között is több, egykori MSZMP-tag van. Néhányukat megkereste az RTL Híradó, de nem válaszoltak.
2:14
Híradó
2017. március 18. 18:32

MMA: Új székház 6 milliárdért

Új székházat alakít ki 6 milliárd forintért a Magyar Művészeti Akadémia. Két épületet kötnek össze a világörökségi védettségű budapesti Andrássy úton, az indoklás szerint azért, hogy szavatolni tudják a kiemelten védett vezetők biztonságát. Erről a 444.hu írt. Hiába kerestük a szervezetet, így nem tudjuk, milyen védett vezetőket várnak. Az Együtt szerint az Orbán Viktor által felkarolt akadémia magára költ a kultúra helyett. A Fidesznél viszont úgy látják, mindent meg kell adni a művészeti akadémiának.
2:01
Híradó
2017. március 18. 18:30

Rengeteg eladót kellene felvenni

10 ezres nagyságrendben kell eladókat felvennie a diszkontláncoknak, ha kötelezővé teszik a bevételarányos létszámbővítést. Így számol a Kereskedelmi Szövetség, miközben a boltok most sem találnak elegendő alkalmazottat. A kormány javaslata szerint javul majd a vásárlók tájékoztatása az új dolgozók jelenlététől, de a részleteket még nem tudni. A Kereskedelmi Szövetség azt mondja, képtelenség, hogy egy bolti eladó több ezer termék adatát tartsa a fejében.
2:15
Híradó
2017. március 18. 18:28

OECD: Dolgozzanak tovább a nők

Meg kellene szüntetni, hogy a nők 40 éves munkaviszony után nyugdíjba mehessenek - ezt javasolta a kormánynak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, vagyis az OECD. Szerintük a kedvezmény hosszú távon veszélyezteti a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát. 2011 óta több mint 180 ezer nő ment nyugdíjba 40 évnyi munka után, átlagosan 59 évesen. A Fidesz szerint a program sikeres, a korhatáron az MSZP sem változtatna.
3:01
Híradó
2017. március 18. 18:25

Aggódó betegek a Pető Intézetben

Kétségbeestek a Pető Intézet felnőtt betegei, miután sorra felmondtak a terápiájukat végző konduktorok. Erről az Index írt először. Egy volt dolgozó szerint dupla annyit kellett volna dolgozniuk, szinte feleannyi fizetésért. A Párbeszéd a minisztertől vár segítséget. A Pető Intézet azt közölte, rossz bértáblába sorolták a konduktorokat, ezért kellett a módosítás, de ettől még szerintük nem járnak rosszabbul.
2:01
Híradó
2017. március 18. 18:03

Meghalt a két, vétlen fiatal

Két vétlen fiatal halt meg Budapesten, a Szentendrei úton történt balesetben. A 21 és 22 éves fiú autójukkal a piros lámpánál állt, amikor egy nagy sebességgel érkező kocsi beléjük csapódott. Olyan erejű volt az ütközés, hogy az álló kocsi legalább 30 métert repült és a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. A két fiatal azonnal meghalt. A balesetet okozó sofőr pedig súlyosan megsérült. Már a kórházban őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
1:54
Híradó
2017. március 18. 17:17

HALÁLOS BALESET: Semmit sem tehettek, hogy elkerüljék

Egy 21 és egy 22 éves fiatal halt meg szombat hajnalban a fővárosban. Óbudán, a Szentendrei úton a piros lámpánál vártak amikor kocsijukba egy másik autó csapódott. Az egyik roncs az ütközés helyszínétől harminc méterre, a másik még távolabb állt meg. A szentendrei úton várt a piros lámpánál a BMW. A kocsiban egy  22 és egy 21 éves fiatalember ült. Miközben a zöldre vártak, hátulról nagy sebességgel beléjük csapódott a másik autó. Semmit sem tehettek azért, hogy elkerüljék a balesetet. 
2:06
Híradó
2017. március 17. 18:45

Mást mond a biztos, mint Orbán

Cáfolta a magyar miniszterelnököt a szociális ügyekért felelős biztos az Európai Unió szociális pillérével kapcsolatban. Marianne Thyssen azt mondta, nem fognak hatásköröket elvonni Magyarországtól. Orbán Viktor korábban többször is bírálta a tervezetet, ami szerinte támadás, és csökkenti a magyar kormány önállóságát. A programhoz egyébként csak az euróövezet tagjai csatlakozhatnának - a kormány mégis nemzeti konzultációt tervez róla.
0:29
Híradó
2017. március 17. 18:45

Sztár lett a nárcisztikus madár

Az internet sztárja lett egy ausztráliai madár, amely minden jel szerint beleszeretett a saját tükörképébe. Egy bolt alkalmazottai figyeltek fel arra, hogy nap mint nap órákon keresztül nézi magát a kirakatban. Ki is raktak fölé egy feliratot, ezen az áll, minden rendben velem, csak szeretem nézegetni magam. A nárcisztikus madárként elhíresült tyúkféléről azóta már sok mém született különböző vicces feliratokkal, és saját Facebook-oldalt is kapott.
2:13
Híradó
2017. március 17. 18:40

Tao: 415 milliárd ment sportra

Hat év alatt 415 milliárd forint ment sportra TAO támogatások formájában - számolta össze a 24.hu. Ez pontosan annyi pénz, mint amennyit a háziorvosi ellátásra fordítanak a költségvetésből négy év alatt. A TAO olyan közpénz, amelyet a vállalkozók nem a központi költségvetésbe fizetnek be, hanem például sportkluboknak ajánlanak fel. A legtöbb pénz a focira ment. Az LMP szerint a pénzből inkább iskolai tornatermeket kellene építeni. A kormány szerint a TAO rendszer nem lemondás a közpénzről, hanem befektetés a sportba.
2:00
Híradó
2017. március 17. 18:33

MSZP: zűrzavaros ügy

Zűrzavaros történetnek tartja, ezért a nemzetbiztonsági bizottság elé viszi a Pintér Sándor állítólagos tervezett lejáratásáról szóló ügyet az MSZP. Ezt a testület szocialista elnöke mondta az RTL Híradónak. A bíróság közben előzetes letartóztatásba helyezte a belügyminiszter lejáratásával gyanúba hozott férfit. Ő a gyanú szerint egy másik ismert bűnözőt akart rávenni arra, hogy külföldön sajtótájékoztatóján mutasson be a belügyminiszterre nézve terhelőnek szánt dokumentumokat.
2:31
Híradó
2017. március 17. 18:33

VOSZ: Bosszút akarnak állni

Bosszút akarnak állni a multikon a vasárnapi boltzár kudarcáért, ezért akarják újabb és újabb sarcokkal tönkretenni a kereskedelmi cégeket, ezt gondolja a Vállalkozók Országos Szövetsége a Nemzetgazdasági Minisztérium áruházakat érintő javaslatcsomagjáról. A szervezet főtitkára szerint a vesztesek megint a kis- és középvállalkozások lesznek, amik tönkremennek az újabb terhek miatt, és munkahelyek szűnnek majd meg. A miniszterelnök szerint nem arról van szó, hogy megsarcolják az áruházláncokat. A nemzetgazdasági miniszter azt ígérte, figyelembe veszik majd a szakmai szervezetek javaslatait.
2:13
Híradó
2017. március 17. 18:30

400 milliós központ repedésekkel

Repedések, nagy hézagok és balesetveszélyes padló a küzdőtéren. Erről panaszkodnak a sportolók a több mint 400 millió forintból megépült Ceglédi Judo Központ ügyében. Erről a ceglédi spotlight, helyi oknyomozó portál számolt be. Az épületet már egy hónapja átadták, de a dzsúdó szakosztály az általuk vélt hibák miatt nem akarja átvenni. A projektgazda Nemzeti Sportközpontok és a Magyar Judo Szövetség szerint semmilyen hiba nincs az épülettel.
2:28
Híradó
2017. március 17. 18:25

Egyre rosszabbul alszunk

Egyre kevesebbet és egyre rosszabbul alszunk. Ez derül ki a legújabb kutatásokból. A magyar felnőttek harmada szenved valamilyen alvászavarban, és egyre gyakoribb ez a betegség. Ezt mondta a híradónk által megkérdezett szakértő. Az elmúlt 100 évben másfél órával csökkent az alvásidő. A kialvatlanságnak komoly következményei lehetnek, akár szívbetegséget is okozhat, de a hétköznapi tevékenységeket is befolyásolja. Az alvás világnapján a rendőrség az elalvásos autóbalesetekre hívta fel a figyelmet, tavaly csaknem 200 ilyen karambol volt az utakon. 
2:14
Híradó
2017. március 17. 18:15

Nincs meg a kellő bizalom

Sem társaik bántalmazásáról, sem az őket ért szexuális zaklatásról nem mertek nyíltan beszélni a gyerekek még a gyermekjogi képviselőjükkel sem. Erre jutott az ombudsman, miután a bicskei gyermekotthonban vizsgálódott. Az alapvető jogok biztosa szerint a feladatra nem megfelelően felkészített munkatársak miatt is előfordulhat, hogy sokáig következmény nélkül maradhatnak visszásságok az intézményekben. A Házon kívül című műsorban beszélt arról néhány egykori lakó, hogy a bicskei otthon igazgatója szexuálisan zaklatta őket - a férfi azóta előzetesbe került.
1:34
Híradó
2017. március 17. 18:11

Nem segített a barátján

Ismerőse lakásán, meztelenül találtak rá egy férfi holttestére Alibánfán. A két férfi sokat ivott, majd egyikük miután felkelt, többször elesett, megütötte magát, végül a padlón töltötte az éjszakát. Barátja csak reggel vette észre, hogy a földön fekvő férfi nagyon rosszul van, ezért átment a szomszédokhoz segítségért. Mire visszaért, barátja már nem élt. A rendőrök szerint nem kizárt, hogy megmenthették volna a férfi életét, ha időben kap segítséget.
2:03
Híradó
2017. március 17. 18:05

Unottan ült az ítélethirdetésen

Unottan ülte végig az ítélethirdetést, akkor sem látszott rajta érzelem, amikor a bíró kimondta, hogy élete végéig börtönben kell maradnia. A 29 éves férfi a vád szerint 2015-ben egy húsbárddal és egy késsel gyakorlatilag kivégezte a nagyszüleit hosszúpályi otthonukban. Pénzre volt szüksége, ezért ölhette meg őket. Kevesebb, mint 400 ezer forintot zsákmányolt áldozataitól. Mindent beismert. A bíróság szerint a rabolt pénzt két nap alatt el is költötte.
2:19
Híradó
2017. március 17. 18:03

Rendőrképző szakra járt a sorozatrabló

Rendőrképzőbe járt a sorozatrabló! Egy pécsváradi középiskolában a rendészeti szakon érettségizett volna idén az a fiatalember, aki csütörtök hajnalban az M7-es autópálya mentén négy benzinkutat rabolt ki, majd öngyilkos lett - erről a Bors írt. Több jel is arra utal, hogy mindent eltervezett. Előző este a barátnőjének a közösségi oldalon írta meg, hogy végez magával, családjának pedig búcsúlevelet hagyott. Bonyhádon sokan ismerik a fiút és családját, stábunknak mindenki megdöbbenve beszélt a történtekről.
1:44
Híradó
2017. március 16. 18:40

Azonos minőség lehet mindenhol

Szigorított az élelmiszer ellenőrzési szabályokon az Európai Parlament. A döntést az élelmiszerhamisítás megfékezésére hozták, de segíthet abban is, hogy a tagállamokba azonos minőségű termékek kerüljenek. A Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal 100 keleti és nyugati piacra szánt élelmiszert hasonlít össze, március végére ígérnek eredményt. Eközben Bulgária is panaszt tett az Uniónál a szerintük silányabb minőségű termékek miatt, amit a nagy áruházláncok árulnak.
2:11
Híradó
2017. március 16. 18:40

Trump a „végsőkig” harcolni akar

„A végsőkig harcolni fogunk” - fogadkozott dühösen Donald Trump, miután újra megakadályozták, hogy életbe lépjen elnöki rendelete, amely hat muzulmán országból korlátozná a beutazást az Egyesült Államokba. Egy hawaii szövetségi bíró azért függesztette fel a döntést, mert szerinte nincs elég bizonyíték arra, hogy az érintett országokból érkezők nemzetbiztonsági kockázatot jelentenének.
2:09
Híradó
2017. március 16. 18:37

Előre tudtak a döntésről

Már tavaly novemberben tudta a Magyar Villamos Művek, hogy 2017-ben munkaszüneti nap lesz nagypéntek, bár ezt csak egy hete szavazta meg a parlament. Az RTL Híradó egyik nézője küldte el a szerkesztőségbe a naptárt, amelyet minden évben megkapnak az állami cégtől a paksi atomerőmű környékén élők - ebben a nagypéntek már ünnepnapként szerepel. A kormányszóvivő szerint biztosan gyors nyomdával dolgozik az MVM. Ott azt mondják, ők a kormányzati szándékot vették alapul.
1:51
Híradó
2017. március 16. 18:27

Mégsem lesz 9 évfolyamos iskola?

Egyelőre nem lesz 9 évfolyamos általános iskola. Bár korábban az oktatási államtitkár egy úgynevezett iskolaelőkészítő évfolyamról beszélt, amit 2019-re be is vezethetnek, Rétvári Bence parlamenti államtitkár szerint senki nem tudja megmondani, mikortól léphet életbe a 9. évfolyam. Kovács Zoltán, kormányszóvivő azt mondta, a kabinet nem is döntött még róla. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a kormány meghátrált az eredeti tervtől. 
2:04
Híradó
2017. március 16. 18:17

A minisztert akarta lejáratni

Hamis dokumentumokkal akarta lejáratni a belügyminisztert az a férfi, akit a napokban fogtak el a rendőrök. A gyanúsított egy házi őrizetben lévő embert akart rábeszélni arra, hogy szökjön külföldre, majd egy sajtótájékoztatón kellett volna bemutatnia a Pintér Sándorról szóló hamis papírokat. A debreceni zsaroló nem ismeretlen a hatóságok előtt. Ő volt az egyik vezetője a milliárdos ÁFA csalási botrányba keveredett Egymásért Egy-Másért Alapítványnak.
1:49
Híradó
2017. március 16. 18:13

Teherbe ejtett egy kislányt

Teherbe ejtett egy tizenegy éves lányt, ezért szexuális erőszak miatt elítéltek egy fiút Ózdon. Egy év tíz hónap börtönbüntetést kapott három évre felfüggesztve. A kapcsolat két éve kezdődött, a fiú akkor tizenhat éves volt. A bírósági vallomásokból az derült ki, a gyerekek szerelmesek voltak egymásba. De mivel a kislány akkor még nem volt tizenkét éves, a törvény szerint a szexuális erőszak megvalósult. A közös gyerekük most másfél éves.