Tartalmak

2:03
Híradó
2017. augusztus 24. 18:15

Remélte, hogy túléli az ütközést

Csak abban reménykedett, hogy túléli az ütközést- ezt mesélte Híradónknak a sofőr, akinek kisteherautójába hátulról belecsapódott egy kamion reggel az M1-es autópályán, Nagyszentjános közelében. Útétépítés miatt torlódott a kocsisor, ezért fékezett, de a tükörből látta, hogy száguld felé a kamion. Hiába húzta félre a kormányt, a teherautó olyan erővel ütközött neki, hogy az árokba lökte és több tíz méteren még a vadkerítést is letarolta.
1:53
Híradó
2017. augusztus 24. 18:10

Szexuális erőszak a vád a bicskei gyermekotthon vezetője ellen

Szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt vádat emeltek a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatója ellen. A botrányt tavaly ősszel a Házon kívül című műsorunk robbantotta ki, miután a gyermekotthon több egykori lakója is arról mesélt, hogy az igazgató évekkel ezelőtt molesztálta őket. Ezután indult nyomozás, a férfi azóta előzetesben van. Az ügyészség szerint 10 gyereket molesztált 2004 és 2016 között. Az intézmény egyik nevelőjének is bíróság elé kell állnia.
2:36
Híradó
2017. augusztus 24. 18:00

Négy trafikot rabolt ki egymás után

Elfogták a pécsi trafikrablót! A férfi néhány hét alatt 4 dohányboltot fosztott ki, mindenhol fegyverrel követelte a pénzt. Volt, ahol 60 ezer, máshol 300 ezer forintot zsákmányolt. A rendőrök az albérletében megtalálták a fegyvert, amiről kiderült, hogy játékpisztoly. A lakásba az RTL Híradó stábját beengedte a rabló albérlőtársa, aki azt mondta, nem sejtette, hogy kivel osztozik a lakbéren. Mást is mesélt még a gyanúsítottról.
2:26
Híradó
2017. augusztus 23. 18:53

A Bátor Tábor is regisztrált

A Magyar Vöröskereszt, a beteg gyerekeket segítő Bátor Tábor Alapítvány, és a nehéz sorsú gyerekeket támogató Csányi Alapítvány is felkerült a külföldről támogatott civil szervezetek listájára. A regisztráció azoknak kötelező, akik évente 7, 2 millió forintnál nagyobb összegű támogatást kapnak külföldről. A kormány korábban azzal érvelt az intézkedés mellett, hogy sok külföldről támogatott civil szervezet az illegális bevándorlást segíti.
2:18
Híradó
2017. augusztus 23. 18:52

Nem tudják felvenni a versenyt

Nem tudja felvenni a versenyt a Fidesz kampányával az ellenzék. Ezt mondják a pártok, és a híradó által megkérdezett választási szakértő is. László Róbert szerint a jogszabályok nem tiltják, hogy kampányidőszakon kívül olyan egyértelmű kampányüzeneteket juttassanak el a választókhoz, mint a kormánypárt két napja kezdődött telefonos akciója. Az ellenzék viszont pénz és médiafelület híján nem tud válaszolni. Az LMP társelnöke úgy látja: az egyenlőtlen helyzet igazságtalan választáshoz vezet.
2:10
Híradó
2017. augusztus 23. 18:30

8 ezer sertést kellett leölni

Több mint 8 ezer sertést kell leölni egy fehérgyarmati telepen, miután betegség fertőzte meg az állományt. A felszámolás a héten befejeződhet. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élők attól tartanak, Románia után hazánkban is megjelent a sertéspestis. A NÉBIH azt állítja, nincs ilyen vírus az országban. A fehérgyarmati sertéstelepen a 2015 óta nem látott álveszettség miatt kell felszámolni az állományt.
1:45
Híradó
2017. augusztus 23. 18:25

A Tiszába zuhant a kisteherautó

A Tiszába hajtott egy alkatrészekkel teli kisteherautó tegnap délután Szegednél. A bolgár kocsi sofőrje egy már nem működő kompkikötőnél akart továbbmenni, de későn vette észre, hogy elfogyott előtte az út. A férfi az autóval együtt a folyóba esett, de ki tudott menekülni. A helyszínen úgy tűnt, az ijedtségen kívül nincs komolyabb baja, de a kórházban kiderült, hogy súlyos beteg. Úgy tudjuk jelenleg is az intenzív osztályon ápolják.
2:19
Híradó
2017. augusztus 23. 18:15

Nehéz kiszűrni a mogyorót a konyháról

Kötelező tájékoztatni a vendégeket minden étteremben az összetevőkről, ám még legkorszerűbb, legsterilebb konyhában is előfordulhat, hogy allergén hozzávaló kerül az ételbe - ezt mondta Sárközi Ákos séf Híradónknak. 3 évvel ezelőtt egy brit tévé producere kapott allergiás sokkot attól, hogy mogyorót tartalmazó ételt evett egy budapesti étteremben. A nő azóta mozgásképtelen és beszélni sem tud.
1:57
Híradó
2017. augusztus 22. 18:36

A nyomozást is megszüntethetik a hekker fiú ügyében

Rengeteg támogató üzenetet kap közösségi oldalán az a fiatalember, akit nyolc év börtön fenyegetett, miután felhívta a figyelmet a BKK online jegyrendszerének hibáira. Hétfő számoltunk be arról, hogy a 18 éves fiatal már nem gyanúsított, és Híradónk úgy tudja, napokon belül a nyomozást is megszüntethetik az ügyben. A közlekedési vállalat webshopja azóta sem működik, bár július közepén még azt mondták róla, hogy kijavították a hibákat és teljesen biztonságos.
2:01
Híradó
2017. augusztus 22. 18:32

Azt az iskolaigazgatót nevezték ki, aki ellen tiltakoztak

A szülők és a diákok véleménye a legfontosabb - ezt mondta a Klebelsberg Központ elnöke, amikor átadták az iskolaigazgatói kinevezéseket. Algyőn viszont hiába tüntettek korábban a szülők és diákok, éppen azt az iskolaigazgatót nevezték ki, aki ellen tiltakoztak. Makón pedig egy leváltott iskolaigazgató írt nyílt levelet a rendszer hibáiról. Az oktatási államtitkár szerint ugyanakkor megszűntek azok a problémák, amik az iskolák működését gátolták.
2:21
Híradó
2017. augusztus 22. 18:27

150 ezer forintos bérkülönbség

Több mint másfélszer annyi keresnek a budapestiek, mint a békés megyében élők. Az átlagfizetések közötti különbség meghaladja a 150 ezer forintot, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tavalyi évről szóló összesítése szerint. 19 megyéből mindössze 2-ben és a fővárosban keresnek jobban az országos átlagnál. A Pénzcentrumnál azt mondják, a munkaerőhiány miatt ekkorák az eltérések. A kormány szerint az elmúlt félévben már mérséklődött a megyék közötti bérkülönbség.
1:37
Híradó
2017. augusztus 22. 18:19

Ezer iskolatáskát töltenének meg

Olimpikonok, ismert emberek, gyerekek és önkéntesek formáltak élőképet Budapesten. Az Ökumenikus Segélyszervezet legújabb jótékonysági akciójával arra akarja felhívni a figyelmet, hogy az iskolakezdés a magyar családok több mint felének jelent anyagi terhet. Ezért most 1000 rászoruló gyereknek szeretnék megtölteni az iskolatáskáját szeptember elejére. Eddig csaknem ötmillió forint gyűlt össze, még ugyanennyire lenne szükségük az adományozóktól.
1:45
Híradó
2017. augusztus 22. 18:10

Egy járókelőnek köszönheti az életét az a kutya

Egy járókelőnek köszönheti az életét az a kutya, amelyet két órára a felforrósodott autóban hagyott a gazdája Budapesten. Bár a szlovén házaspár résnyire lehúzta az ablakot, az eb így sem jutott elég levegőhöz. A környéken sétálók törték be a kocsi hátsó ablakát, és vízzel kezdték locsolni a kutyát. Az állatmentők végül bevitték a klinikára, és ellátták – nem lett komolyabb baja. A rendőrök eljárást indítottak a gazdái ellen.
2:03
Híradó
2017. augusztus 22. 18:06

2-3 nappal a baleset előtt fogyaszthatta a kokaint

2-3 nappal a baleset előtt fogyaszthatta a kokaint a Dózsa György úti baleset gyanúsítottja – ez derül ki a nemrég elkészített orvosszakértői jelentésből. Úgy tudjuk, csak a vizeletében tudták kimutatni a drogot, a véréből már kiürült, így ez nem befolyásolta a vezetésben. A férfit hétfőn helyezték házi őrizetbe, nyomkövetőt azonban nem kell viselnie. Ügyvédje azt mondta, hogy ügyfele beismerte felelősségét és részletes vallomást is tett.
1:48
Híradó
2017. augusztus 22. 18:03

Pincében rejtegette anyja holttestét

Attól tartott, hogy elveszti a házát, ezért rejtegette anyja holttestét a pincében egy férfi Dunakilitin. Az asszony valamikor 2014-ben halt meg, miután fokozatosan leépült. A vád szerint 35 éves fia nem gondozta, ezért bíróság előtt kell felelnie. A nő mumifikálódott holtteste több mint két évig volt a pincében. Fia azért rejtette el, mert a házon jelzálog volt és félt, hogy anyja halála miatt elveszik tőle az ingatlant.
1:09
Híradó
2017. augusztus 21. 20:00

Lelőtték a Barcelonai merénylőt

Lelőtték a barcelonai gázoló terroristát a spanyol rendőrök. A hatóságokat egy nő értesítette, hogy látta a terrortámadás óta keresett merénylőt egy kisvárosban Barcelona közelében. A rendőrök ezután érkeztek a helyszínre, és lelőtték a robbanómellényt viselő Junesz Abujakubot, aki utosó szavaival állítólag Allahot éltette. Ezután tűzszserészrobotokkal kiderítették, hogy a robbanómellény nem volt valódi. A marokkói születésű, 22 éves férfi - a biztonsági kamerák felvételei alapján - gyalog menekült el a barcelonai sétálóutcáról, ahol gyalogosok közé hajtott. Majd egy elrabolt autóval menekült tovább, a sofőrt halálra késelte. Négy napon át sikerült bujkálnia a hatóságok elől, ma délutánig. A férfi egy 12 fős terrorsejt tagja volt. Öt társát még csütörtök éjjel lelőtték a rendőrök, ketten felrobbantak abban a házban, ahol egy nagyobb robbantásos merényletre készültek. Négy főt pedig letartóztattak. A terrortámadásoknak összesen 15 áldozata, és több mint száz sérültje volt.
Híradó
2017. augusztus 21. 18:54

Magyar származású tojásokban is találtak rovaritót

Újabb adag rovarirtós tojást talált a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal - ezúttal magyar származású tojásokban. Közleményük szerint a tojásokat azonnal kivonták a forgalomból, és elkezdték felderíteni, hogy pontosan honnan származnak, és van-e közük az Európai szennyezet tojásokhoz. A Nébih augusztus óta vizsgálja a tojásokat, akkor derült ki, hogy a fipronil nevű szerrel szennyezett tojások érkeztek Magyarországra.
2:31
Híradó
2017. augusztus 21. 18:37

Határozatképtelen volt az Országgyűlés rendkívüli ülése

Határozatképtelen volt az Országgyűlés rendkívüli ülése, amelyet az MSZP, az LMP és több független képviselő kezdeményezett. A szocialisták a CEU-t nehéz helyzetbe hozó felsőoktatási törvényt törölték volna el, az LMP a kilakoltatási moratóriumot akarta azonnali hatállyal újra bevezetni. A Fidesz szerint az ellenzéki pártok Soros György kérésére hívták össze az ülést, ezért a kormánypárti képviselők nem mentek el.
1:51
Híradó
2017. augusztus 21. 18:36

Szavazati jog adófizetés nélkül?

Jó, hogy a határon túli magyarok kérhetnek kettős állampolgárságot, de nem helyes, hogy ezzel együtt szavazati jogot is kapnak – ezt mondta a megkérdezettek többsége a Publicus Intézet kutatásában, amelyet a Vasárnapi Hírek megbízásából készítettek. A legtöbben azt sérelmezték, hogy a határon túli magyarok könnyebben szavazhatnak, mint a külföldön dolgozók, vagy tanulók. Az MSZP- nél azt mondják, a többség elégedetlen a kormány nemzetpolitikájával, a Fidesz szerint viszont jó így a rendszer. A kormány nem kommentálta a kutatást.
2:05
Híradó
2017. augusztus 21. 18:28

Rászorulók haját vágta ingyen

Ivánka Trump, Lady Gaga és Felicity Huffman után hétfőn rászoruló gyerekek haját vágta le a new yorki sztárfodrász. Budai Alex évek óta az egyik legkeresettebb fodrász az amerikai divat és filmvilágban. Azt mondja, New Yorkban tanulta meg azt is, hogy fontos segíteni másokon, így amikor hazajön, jótékonykodik. Legutóbb hajléktalanokat szépített, hétfőn pedig több mint 100 nehéz sorsú diák haját vágta le ingyen, a tanévkezdésre.
2:04
Híradó
2017. augusztus 21. 18:26

Daganatos betegségek: hatásosabb a hagyományos terápia

A hagyományos orvosi kezeléssel, vagyis a kemoterápiával és a sugárkezeléssel van a legnagyobb esély arra, hogy egy daganatos beteg meggyógyuljon - ezt mutatta ki az amerikai Yale Egyetem kutatása. Eszerint 10 betegből, aki ezt választotta, 8 még élt 5 évvel a betegség felfedezése után. Csak alternatív gyógymódokkal viszont majdnem minden második beteg meghalt 5 év alatt. A Semmelweis Egyetem onkológusa szerint az alternatív kezeléseket csak az orvosi terápia mellett, kiegészítésként szabad használni.
2:00
Híradó
2017. augusztus 21. 18:15

Tízezrek nézték a tűzijátékot Budapesten

Tízezrek nézték vasárnap este a tűzijátékot Budapesten. Nap közben szeles volt az idő, a délelőtti vízi- és légiparádé egyes részeit le is fújták emiatt. Estére kitisztult az ég, így nem kellett lemondani az ünnepi látványosságot. A mentősök megerősített készültséggel vonultak a Duna-partra. 59-en szorultak kisebb-nagyobb segítségre, 11 embert rosszullét miatt vittek kórházba. A rendőröknek sem volt sok dolguk, elkószált gyerekeket kísértek vissza a szüleikhez és segítettek a tűzijáték utáni dugók megszüntetésében.
2:00
Híradó
2017. augusztus 21. 18:12

Bezáratták, mégis kinyithatott

Illegálisan nyithatott ki az a vásárosdombói kisbolt, amit még idén áprilisban záratott be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal – ezt állítják a helyiek. A razziáról Híradónk is beszámolt. A bolt termékein egérürülék állt, a csokitojások pedig már két éve lejártak. A NÉBIH szerint nem adtak engedélyt az újranyitásra, a vásárosdombóiak szerint viszont ezzel nem törődik a tulaj. Ha újabb razzia lesz nála, újra milliós bírságot kaphat.