Tartalmak

2:52
Híradó
2017. augusztus 21. 18:06

Már nem gyanúsítják bűncselekménnyel az „etikus hekkert”

Már nem gyanúsítják bűncselekménnyel azt a fiatalembert, aki 50 forintért tudott bérletet venni a BKK online jegyrendszerében. Másfél hónapja, amikor a rendszer elindult, maga jelentette a hibát a Budapesti Közlekedési Központnak, mégis ellene indult nyomozás. Kihallgatták és rabosították. A Társaság a Szabadságjogokért ügyvédje panaszt tett az intézkedés ellen, amit az ügyészség elfogadott. Határozatuk szerint a 18 éves fiatalember már nem gyanúsított.
2:29
Híradó
2017. augusztus 20. 18:50

Meghalt Orbán kampánytanácsadója

Meghalt Arthur Finkelstein politikai tanácsadó, akinek sokak szerint köze volt a magyar kormány menekültellenes kampányához. Ezt hivatalosan sosem ismerték el, de Orbán Viktor két éve az RTL Híradónak úgy nyilatkozott, rendszeres kapcsolatban áll az amerikai szakemberrel. Finkelstein halálával kapcsolatban kerestük a miniszterelnök sajtófőnökét, de nem válaszolt. Gulyás Gergely a Fidesz alelnöke azt mondta, szerinte a tanácsadó halála nem lesz hatással a választási kampányra.
0:56
Híradó
2017. augusztus 20. 18:47

A szabad sajtóért tüntettek

Függetlenség napja címmel rendezett tüntetést a szabad sajtóért és a civil szervezetek önállóságáért az Együtt a Szabad Sajtó úton. Az ellenzéki párt alelnöke, Hajdu Nóra azt mondta: Orbán Viktor és a Fidesz magányossá és kitaszítottá tette Magyarországot Európában. A tüntetésen felszólalt Karácsony Gergely a Párbeszéd miniszterelnök jelöltje, aki úgy látja: a Fidesz lerombolta Szent István álmát, és ahelyett, hogy az ország közös álmait képviselné, csak saját álnokságával teszi ezt. Vágó Gábor, a Korrupcióellenes Szövetség elnöke szerint senki sem bízhat abban, hogy egy új politikai elit váltja majd le a mostani elitet. 
2:04
Híradó
2017. augusztus 20. 18:20

Az utolsó percben is lefújhatják

Egyelőre úgy tűnik, megtartják Budapesten az ünnepi tűzijátékot, bár erős szél vagy vihar esetén az utolsó pillanatban is lefújhatja azt a rendezvény biztonságáért felelős operatív törzs. A fővárosban egész nap erős volt a szél, a délelőtti vízi- és légiparádé egy része el is maradt emiatt. A Mentőszolgálat 36 autóból álló konvoja nem sokkal adásunk előtt vonult a Duna-partra, ott állnak majd készenlétben.
2:09
Híradó
2017. augusztus 20. 18:00

Dózsa György úti baleset: több mint százzal száguldhatott

Több mint 100-zal száguldott a luxusautó vezetője - úgy tudjuk, ezt állapították meg a szakértők a fővárosi Dózsa György úti halálos baleset ügyében. Május közepén ketten haltak meg, miután kocsijuk összeütközött egy Mercedes cabrióval. Ennek vezetője korábban azt mondta, minimálisan léphette túl a megengedett 50 kilométer per órás sebességet. A baleset idején jogosítványa sem volt. Az újabb fejlemények miatt a férfit tegnap őrizetbe vették a rendőrök.
2:03
Híradó
2017. augusztus 19. 18:40

Elvonulási központ 3 milliárdért

Hárommilliárd forint közpénzzel támogatja a kormány egy spirituális, úgynevezett elvonulóközpont létrehozását a Pilisben. Azt azonban hiába kérdeztük a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, pontosan mi lesz ez, későbbre ígértek tájékoztatást. Elvonulási központ néven a buddhisták működtetnek létesítményeket. Egyik közösségük tervezett ilyet a Pilisbe is, de ők még csak nem is hallottak az állami milliárdokról.
2:34
Híradó
2017. augusztus 19. 18:37

Lelocsolta a tűntetőket

Slaggal locsolta le a házánál tüntető embereket Trócsányi László igazságügyi miniszter felesége. Az eset pár nappal ezelőtt történt, amikor néhány devizahitel-károsult a miniszter házához ment. Beszédeket olvastak fel, amikor a miniszter felesége többször vízzel locsolta le őket. Az Együtt elfogadhatatlannak tartja az esetet, a minisztérium pedig annyit írt: kerti locsolás ügyben nem kívánnak véleményt nyilvánítani.
2:14
Híradó
2017. augusztus 19. 18:12

Tanácsok terrortámadás esetére

A lehető leghamarabb elhagyni a helyszínt, ha lehet, elrejtőzni és értesíteni a hatóságokat - a biztonságpolitikai szakértő szerint ezeket kell tenni, ha valakinek a közelében terrortámadás történik. Még most hétvégén is sok magyar turista utazik Barcelonába, az utazási irodák szerint eddig még senki nem mondta le az útját a katalán fővárosba. Azt tanácsolják a turistáknak, hogy elutazás előtt, regisztráljanak a Külügyminisztérium honlapján.
1:54
Híradó
2017. augusztus 18. 18:36

900 millió forinttal drágulhat a székesfehérvári futballstadion

900 millió forinttal drágulhat az eddig 16 milliárdosra tervezett székesfehérvári futballstadion, az átadása pedig fél évet csúszik. Az önkormányzat ugyanis pénteken úgy döntött, elbontják a régi, amúgy alig több mint 10 éves főépületet, amit eredetileg beépítettek volna az új arénába. A város vezetői előre nem látott statikai problémára hivatkoznak. A baloldali pártok helyi képviselői viszont nem értik, hogy ez miért csak most, 8 hónappal az építkezés kezdete után derült ki.
2:04
Híradó
2017. augusztus 18. 18:17

Takarítás helyett forgalomkorlátozás és táblázás

39 napja égett ki egy román kamion az M5-ös autópályán Kecskemét közelében, a rakománya viszont még mindig beteríti a leállósávot. A közútkezelő már kijavította a megégett autópályát, de a szemetet nem szállítja el. Azt állítják, ez a kamionos feladata. Az autópályának ezen a részén azóta is sávszűkítés és sebességkorlátozás van. A Híradónk által megkérdezett oktató szerint minden ilyen forgalomkorlátozás veszélyes.
1:59
Híradó
2017. augusztus 18. 18:13

Autó – a terroristák új fegyvere

Pár óra alatt meg lehet szervezni egy autós terrortámadást, a hatása azonban óriási. Épp ezért használják előszeretettel ezt a módszert a szélsőségesek. Az első ilyen támadásokat Izraelben követték el. A kétezres évek elejétől ott hatvan ilyen akció volt. Európában ilyen típusú támadás miatt Nizzában haltak meg a legtöbben. Akkor 86 embert gázolt el egy teherautóval egy terrorista. Sem ott, sem Barcelonában nem akadályozta semmi az emberek között száguldó autó mozgását.
3:11
Híradó
2017. augusztus 18. 18:08

„Sikítva menekültek az emberek”

Sikítva menekültek az emberek - ezt látta tegnap egy magyar nő a munkahelye ablakából Barcelonában, nem messze a terrortámadás helyszínétől. Tudósítónk, Litauszky Balázs több magyarral is beszélt - egy környéken élő asszony éppen egy órával a támadás előtt sétált arrafelé, és már a metrón ült, amikor lezárták a vonalakat a merénylet miatt. Másvalaki éppen szembetalálkozott a menekülő tömeggel, onnan tudta meg, hogy baj van.
1:53
Híradó
2017. augusztus 18. 18:04

Már 15 évesen gyilkolni akart

Egyre több részlet derül ki a barcelonai merénylet fő gyanúsítottjáról, a marokkói származású fiatalemberről. Már 15 évesen arról írt az interneten, hogy kiirtaná a hitetleneket. A hatóságok szerint egy jól szervezett, legalább tíztagú terroristasejt állhat mögötte, amelynek tagjai a barcelonai akció után éjszaka egy újabb gázolásos támadást végrehajtottak, és robbantásos merényletet is tervezhettek.
1:41
Híradó
2017. augusztus 18. 14:24

Megerősítették, nincs magyar áldozata a barcelonai terrortámadásnak

A külügyminisztérium péntek délutáni sajtótájékoztatóján megerősítette, nincs halálos áldozata a csütörtök esti barcelonai merényletnek. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, egy magyar nő könnyebben megsérült, őt miután ellátták, csütörtök este hazaengedték a kórházból. A  minisztériumnak egyelőre nincs információja arról, hogy a cabrilisi támádásnak lenne magyar sebesültje, de hivatalos tájékoztatást a sérültek állampolgárságáról még nem kaptak a spanyol hatóságoktól.  További részletek az RTL Híradóban. 
2:39
Híradó
2017. augusztus 18. 9:29

Terrortámadás Barcelonában

Már 14 halálos áldozata, és több mint száz sérültje van a csütörtök esti barcelonai terrortámadásnak, köztük egy magyar nő, aki könnyebb sérülésekkel került kórházba. A rendőrség azonosította az elkövetőt, egy marokkói származású férfit keresnek. Péntek hajnalban, egy a katalán fővároshoz közeli településen is furgonnal hajtottak emberek közé, hatan megsérültek és egy ember meghalt, a támadókat a helyszínen lelőtték. Mindkét akciót magára vállalta az Iszlám Állam nevű terrorszervezet. 
1:53
Híradó
2017. augusztus 17. 22:00

Terrortámadás Barcelonában

A katalán város főutcáján egy kisteherautó hajtott a járókelők közé. Egy ember biztosan meghalt, 32-en megsérültek, közülük többen súlyosan. A belügyminiszter úgy fogalmazott, sajnos biztosan nő majd az áldozatok száma. A rendőrség megerősítette, hogy a terroristák egy másik teherautóval is támadásra készültek. Az egyik merénylő egy török étteremben barikádozta el magát, és túszokat is ejtettek. Szemtanúk beszámolója alapján a furgon nagy sebességgel hajtott a tömegbe, hogy minél több embert elüthessen.
2:02
Híradó
2017. augusztus 17. 18:42

Bezárás fenyegeti a szülészetet

Az RTL Híradó úgy tudja, bezárás fenyegeti az esztergomi kórház szülészeti osztályát, ha sürgősen nem találnak orvost. Információink szerint az amúgy is létszámhiánnyal küzdő osztályon egy másik orvos mellett a vezető főorvos is felmondott, és ha nem találnak helyette valakit, bezárhatják az osztályt. Az Egészségügyi Ellátó Központtól kapott adatok szerint a kórház szülészeti osztályán csak két szakorvos dolgozik teljes állásban. A kórház főigazgatója és az Egészségügyi Ellátó Központnál is azt írták, hogy az ellátás zavartalan.