Tartalmak

1:36
Híradó
2017. augusztus 28. 18:15

Új lakás a súlyos beteg kisfiúnak és családjának!

A hároméves Viktornak egy agyhártyagyulladás után amputálták mindkét lábát és kezén az ujjait. Sokáig anyaotthonban lakott szüleivel és két testvérével, albérletüket eladták, így menniük kellett. Most a huszadik kerületi önkormányzat és a Baptista Szeretetszolgálat segítségével jutottak egy ötven négyzetméteres lakáshoz, egy évig még a bérleti díjat sem kell fizetniük.
Híradó
2017. augusztus 28. 18:12

Késve érkezett Putyin repülőgépe

Több órás késéssel érkezett Budapestre Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök a dzsúdó világbajnokság megnyitójára jött volna, de repülőgépe nem ért ide időben, így nem látta a megnyitót. Vlagyimir Putyint a repülőtérről egyből a világbajnokság helyszínére, a Papp László Sportarénába vitték, ott Orbán Viktorral is tárgyalt, majd együtt néztek meg több versenyt a magyar miniszterelnökkel. Több ellenzéki párt a nézőtéren tiltakozott az orosz elnök látogatása ellen, de minden ellenzéki politikust és aktivistát kivezettek a teremből.
2:24
Híradó
2017. augusztus 28. 18:12

Patkány esett egy ápolóra a kórházban

Patkányok miatt beszakadt a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriájának egyik álmennyezete, az egyik állat ráesett egy ápolóra. Ezt állítja a kórház egyik névtelenséget kérő dolgozója, aki nyilatkozott Híradónknak. Stábunk hétfőn rejtett kamerával járt az intézményben, több dolgozó is megerősítette, hogy tényleg vannak a patkányok az épületben. A kórházfenntartótól közölték, a mennyezet nem szakadt le, csak egy állatot láttak, és elrendelték az irtást.
1:44
Híradó
2017. augusztus 28. 18:07

Túl van az életveszélyen a kizuhant kisfiú

Túl van az életveszélyen az a kisfiú, aki két hete kizuhant egy miskolci panelház ötödik emeletéről. Állítólag a mackója kiesett az ablakon, az után nyúlt. Édesanyja és két másik testvére otthon volt, amikor a baleset történt. A gyereket eszméletlen állapotban, koponyatöréssel, felkartöréssel, mellkasi zúzódásokkal vitték kórházba. Az intenzív osztályra került, lélegeztető gépen volt, megműtötték. Mára stabilizálódott az állapota.
2:41
Híradó
2017. augusztus 28. 15:55

Agyhártyagyulladás miatt kellett amputálni egy három éves kisfiú lábait

A három éves Viktorka még májusban kapott agyhártyagyulladást, ami miatt amputálni kellett mindkét lábát és ujjait. A család a szörnyű tragédia előtt családotthonban élt, miután kirakták őket albérletükből. A kisfiú műtétje után a pesterzsébeti önkormányzat lakást ajánlott fel a családnak, a Baptista Szeretetszolgálat pedig adománygyűjtő koncertet szervez, aminek bevételéből Viktorka rehabilitációját fedeznék. További részletek az RTL Híradóban. 
1:37
Híradó
2017. augusztus 27. 18:30

Felújított felvételen a királyi esküvő

Először láthatók a legnagyobb videómegosztón Károly herceg és Diana hercegnő 1981-es esküvőjének felvételei, csaknem élethű képi minőségben. Több hónapig tartott, mire az AP amerikai tévé a legkorszerűbb, 4K-s felbontásban felújította a huszonöt percet. A hercegi pár az esküvő után tizenegy évvel szakított. 1996-ban elvált, a hercegnő pedig húsz évvel ezelőtt halt meg egy párizsi autóbalestben.
2:32
Híradó
2017. augusztus 27. 18:25

Alapjogot sért a médiabojkott

Egy alapvető jogot, az emberek tájékozódási jogát sértik meg azok a politikusok, akik nem válaszolnak az újságírók kérdésére. Ezt mondta az RTL Híradónak Polyák Gábor, médiajogász. Például Rogán Antal a sajtókapcsolatokért is felelős miniszter rendre nem válaszolt az Index kérdéseire azzal az indokkal, hogy annak szerinte Simicska Lajos a tulajdonosa. Az MSZP politikusai pedig az állami és a kormányközeli médiumokkal nem állnak szóba.  
1:45
Híradó
2017. augusztus 27. 18:15

Használhatatlan ebédlővel indul a tanév

Építési törmelékek között, használhatatlan ebédlővel indul a tanév egy budakalásziiskolában. Új osztálytermeket építenek az ebédlő fölé, de a felháborodott szülők szerint nem látni, hogy mikor végeznek a munkával. Az egyik szülő azt mondta: az ebédbefizetésnél döbbentek rá, hogy senki sem tudja, hol fognak ebédelni a gyerekek. Az illetékes tankerületet és az önkormányzatot hiába kerestük.  
1:34
Híradó
2017. augusztus 27. 18:00

Azt vallotta a verekedő tanár: „Csak bratyizott!”

Csak bratyizott a diákokkal - úgy tudjuk ezzel magyarázta tettét a verekedéssel gyanúsított tanár. Információink szerint hétfőn emelnek vádat ellene. A tanár egy nyíregyházi szakgimnáziumban ütött meg egy diákot. Az erről készült videót januárban mutattuk be, de kiderült, hogy több diákot is bánthatott. Az RTL híradó úgy tudja, hogy beismerte az ütéseket, de szerinte ez nem bűncselekmény.  
1:50
Híradó
2017. augusztus 27. 18:00

Több gyerek megsérült

Gyerekek sérültek meg két balesetben: Szegednél öt gyerek és két felnőtt ült abban az autóban, amelyik szombaton egy kanyarban felborult, majd többször megpördült, végül egy napraforgótáblába csapódott. A benne ülők mindegyike megsérült. Budapesten pedig egy gyereket kellett kórházba vinni miután oszlopnak ütközött egy autó a XI. kerületben. A sofőr ki tudott szállni, de a mellette ülő nő súlyosan megsérült: tűzoltók szabadították ki a roncsból.
2:30
Híradó
2017. augusztus 26. 18:30

Paks 2: többmilliós fizetések

Milliós fizetéseket kapnak a paksi atomerőmű bővítéséért felelős vezetők. Nyilvánosságra hozták, hogy nemcsak az igazgatók, hanem az osztályvezetők havi bére is hat számjegyű, miközben még nem is épül a kettes blokk. Az LMP szerint ez is a haverok kifizető helye lett, felesleges pozíciók sorával. A cég szerint viszont a legjobb szakemberek dolgoznak náluk, hatalmas felelősséggel, ezért meg kell őket fizetni.
2:13
Híradó
2017. augusztus 26. 18:25

Bocsánatkérést vár a fidesz

Nyilvános bocsánatkérést vár a Fidesz Hollandiától. Nem tartják elegendőnek, hogy a holland külügyminiszter nyilatkozatban határolódott el a Magyarországról távozó nagykövet egyik kijelentésétől. A diplomata azt mondta: a magyar kormány és a terrorszervezetek motivációja azonos, amikor ellenségképet kreálnak. A DK-nál azonban úgy látják, a Fidesznek inkább azon kellene elgondolkodnia, hogy a nagykövet többi kijelentésétől nem határolódott el a holland külügyminiszter.
2:06
Híradó
2017. augusztus 26. 18:00

Tizenhat éves tanítványát zaklatta

Arra kérte tanítványát, hogy mutassa meg a mellét. Az egyik hódmezővásárhelyi gimnáziumban történtekről a Délmagyarország írt elsőként. A tanár az egyik 16 éves diákjának üzenetben küldte el kérését, csakhogy a lány azt megmutatta a szüleinek, így bukott le. Úgy tudni, hogy több diáktól pedig fürdőruhás képeket kért. A tanárok és a diákok körében is népszerű pedagógus szerződését azonnal felmondta az iskola. Most a rendőrség vizsgálja a történteket.
2:46
Híradó
2017. augusztus 25. 18:30

Győri megyéspüspök: „A lombikprogram bűn”

A lombikbébiprogram nem járható út, sőt bűn - ezt mondta a győri megyéspüspök augusztus 20-án, majd egy interjúban meg is erősítette véleményét. A EMMI államtitkára szerint viszont nemhogy elítélni nem lehet a párokat, akik részt vesznek a programban, hanem támogatni kell őket. Így vélte az LMP politikusa is. Az RTL Híradónak pedig életében először beszélt arról egy szépségkirálynő, hogy az életét a lombikprogramnak köszönheti.
2:58
Híradó
2017. augusztus 25. 18:26

Diplomáciai vita Hollandia és Magyarország között

Megszakította nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatait Magyarország Hollandiával, miután a Budapestről távozó holland nagykövet a magyar kormányt bírálta egy interjúban. Gajus Scheltema a 168 órának nyilatkozott. Arról beszélt, hogy a terroristák ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány. Magyarországon átláthatatlanul költik az uniós pénzeket és az Orbán-kormány világlátása marxista. Bírálta a civiltörvényt is. Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta, hogy a holland nagykövet megsértette és gyalázta Magyarországot. Ezért a magyar kormány nyilvános magyarázatot követel Hollandiától. A holland külügyminiszter kínosnak nevezte a diplomáciai incidenst.
1:43
Híradó
2017. augusztus 25. 18:21

Tornyot épített a vízimentőknek

Tornyot kaptak a vízimentők a Tisza parton. Egy olyan vállalkozó ajánlotta fel nekik az építményt, aki ott volt a csongrádi szabadstrandon, amikor egy hónappal ezelőtt két nőbe belecsapott a villám. Akkor határozta el, hogy épít egy tornyot, hogy a vízimentők onnan hamarabb észrevehessék, ha baj van. A villámcsapás óta a csongrádi önkormányzat szigorította a strandolási szabályokat a folyóparton.
2:06
Híradó
2017. augusztus 25. 18:02

Tojásbotrány: Újabb cég érintett

Újabb magyarországi telepen találtak rovarirtóval szennyezett tojást az élelmiszerbiztonsági hatóság ellenőrei. Kedden a második legnagyobb termelőtől származó tojásban mutatták ki a rovarirtót, azóta kiderült, egy másik cég is használhatta a tiltott anyagot. Mindkét telepről szállítottak üzlethálózatoknak, ezeket a tojásokat kivonták a forgalomból. Közben a Tojásszövetség közleményében azt írta, a magyar tojás biztonságos.
2:03
Híradó
2017. augusztus 25. 18:00

Sav égette meg az utast a BKV-n?

Először égető fájdalmat érzett a buszon. Otthon vette észre, hogy a combja egy tenyérnyi felületen megégett. Ezt mondta az RTL Híradónak az a nő, aki valamilyen maró anyagba ülhetett néhány napja a 31-es buszon. Sebe azóta sem gyógyult meg. Azt mondja: fontolgatja, hogy perelni fog. A sebe miatt napokig nem tudott dolgozni. A mai napig nem tud lehajolni, leguggolni. Az ügyben megkerestük a rendőrséget. Kiderült, hogy a napokban máshol is történt hasonló eset.
5:10
Híradó
2017. augusztus 25. 16:17

LOMBIKPROGRAM: „Ami másnak örömforrás, az nekünk egy lelki nyomás”

A lombikbébiprogram nem járható út, sőt bűn - ezt mondta a győri megyéspüspök. A EMMI államtitkára szerint viszont nemhogy elítélni nem lehet a párokat, akik részt vesznek a programban, hanem támogatni kell őket. Viczián Viktória 20 éves, idén szépségkirálynő lett. Most először beszél arról, hogy életét a lombikprogramnak köszönheti. Szülei pedig arról meséltek az RTL Híradónak, hogy milyen megpróbáltatással jár mindez egy családnak.
1:34
Híradó
2017. augusztus 24. 19:00

Megfigyelik a látogatókat

A látogatókat kutatják az Iparművészeti Múzeumban. A szakemberek egy éve figyelik, hogy milyen szokásaik, élményeik vannak a vendégeknek, ugyanis a múzeum felújítás miatt hamarosan bezár. Öt év múlva úgy szeretné újra megnyitni kapuit, hogy megfeleljen a 21. századi látogatói elvárásoknak. A kutatás egy éve tart, ma egy speciális eszköz segítségével azt vizsgálták, mit néz egy látogató a kiállításon.
2:21
Híradó
2017. augusztus 24. 18:50

Kiírják a pályázatot a rádióra

Jövő nyáron indulhat el a Class FM helyén egy új országos kereskedelmi rádió. Ezt a Világgazdaság tudta meg. A lappal a Médiahatóság azt közölte, várhatóan szeptemberben kiírják a pályázatot a rádió üzemeltetésére. Az MSZP attól tart, hogy a korábban Simicska Lajos tulajdonában álló Class FM frekvenciája ismét egy kormányközei vállalkozó kezébe kerülhet. A vidéki rádiós piacot az általunk megkérdezett médiaszakértő szerint már most is uralja a kormánypárt.
2:08
Híradó
2017. augusztus 24. 18:42

Bicikliverseny bérpótlék helyett

Bicikliversenyre költötte a kormány a szociális és gyermekvédelmi dolgozók bérpótlékából elvett 90 millió forintot. Ezt eddig hiába kérdeztük, titkolta az Emberi Erőforrások Minisztériuma, most viszont a Magyar Nemzet közérdekű adatigénylésére elárulták. Azt viszont továbbra sem mondják meg, hogy miért pont innen vették el a pénzt. A Demokratikus Koalíció szerint úgy tűnik, már minden sport fontosabb a kormánynak az emberek bérénél.
1:46
Híradó
2017. augusztus 24. 18:35

Segítenek a leukémiás tanárnőnek

Összefogás egy pécsi tanárnőért. Nem csak vérre, őssejt donorra is szüksége van egy pedagógusnak, hetekkel ezelőtt ugyanis egy rutinvizsgálat kiderítette, hogy leukémiás. Egyik szomszédja összefogásra buzdította az ismerősöket és a volt tanítványokat, így a kezelés első három hetében elegendő véradó jelentkezett. A pedagógust megviseli a folyamatos kemoterápia, jelenleg otthon van, de hétfőtől újra a kórházban kezelik. A gyógyulást csontvelő átültetés jelentené, de őssejt donor egyelőre még nem jelentkezett.