Tartalmak

2:13
Híradó
2016. augusztus 4. 18:00

Két hivatal is felelős a kisfiú haláláért

Hibázott a gyámhatóság és a gyermekjóléti szolgálat is a recski csecsemő halálának ügyében - ezt állapította meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának vizsgálata. A kéthónapos kisfiú júniusban azért halt meg, mert apja nyugtatószerek hatása alatt elejtette őt, a gyermek feje először a kályha sarkába, majd egy téglának csapódott. A szülőktől akkor már elvették idősebb gyermeküket, akit bántalmaztak. A vizsgálat szerint a gyermekjóléti szolgálat nem mérte fel jól a csecsemő helyzetét.
0:51
Híradó
2016. augusztus 4. 14:26

KÁOSZ: A Kosztolányi téren

Tejes a káosz a budapesti Kosztolányi Dezső téren, mióta egy egyirányú utcában megfordították a haladási irányt. Az új táblákat sokan nem veszik észre, így gyakran egymással szemben mennek az autók, pedig néhol olyan szűk az utca, hogy két autó el sem fér. A helyiek szerint nem csak a sofőrök figyelmetlenek, hanem a táblák is rosszak. Egy nézőnk több videót is készített, amin látszik, hogyan mennek egymással szemben az autók a szűk kis utcában.     
2:14
Híradó
2016. augusztus 3. 18:53

Váratlanul csökkentették a fürdő adóját

Jelentősen, csaknem a tizedére csökkentette az önkormányzat Lipóton a fürdő telekadóját. Azután, hogy az illetékes kormányhivatal erre felszólította a települést. Mint arról híradónkban korábban beszámoltunk, Lipót polgármestere termálkutat kért a fürdő tulajdonosától, cserébe azt ígérte, csökkenti a telekadót. Az ügyben egyébként a rendőrség is nyomoz, hivatali vesztegetés gyanújával, ismeretlen tettes ellen.
1:42
Híradó
2016. augusztus 3. 18:50

Visszaszoktunk a vasárnapi vásárlásra

Csaknem annyian vásárolnak vasárnap most, mint a boltzár előtt. Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint pontos adatok akkor lesznek, ha nyilvánosságra hozzák az online kasszák adatait, de az áruházláncok már újra növekvő vasárnapi forgalomról számoltak be. A szocialisták szerint vissza kellene állítani a dolgozók 100 százalékos vasárnapi bérpótlékát is. A kormány előbb egyeztetne a szakmai szervezetekkel, és ősszel térnek vissza az ügyre.
2:52
Híradó
2016. augusztus 3. 18:45

Transparency: Rossz a nyilatkozati rendszer

Panziót üzemeltet Varju László egyik cége - derítette ki a Direkt 36 oknyomozó portál. A Demokratikus Koalíció képviselője korábban több vállalkozását is kifelejtette a vagyon-nyilatkozatából. Ezt azóta pótolta és azt mondja, a vagyonával kapcsolatban minden adat elérhető. Azt, hogy egy képviselő cégének milyen vagyontárgyai vannak, nem kell beírni a nyilatkozatba. A korrupciókutató Transparency International szerint megint bebizonyosodott, hogy a jelenlegi rendszernek semmi értelme. A Fidesznél úgy látják, Varju László hiteltelenné vált.
2:00
Híradó
2016. augusztus 3. 18:32

Életveszélyes kövek a belvárosban

Veszélyesen billegnek a járdakövek a főváros egyik legforgalmasabb utcájában - a bulinegyed központjában. A Király utcán már évekkel ezelőtt is bukdácsoltak az arra járók. A Házon kívül többször is foglalkozott a témával. Az önkormányzat több mint 5 éve azt ígérte, elkezdődik a javítás. Az ottlakók szerint alig változott a helyzet. Híradónknak most azt írta az önkormányzat, hogy a balesetveszélyes részeket már helyreállították.
2:12
Híradó
2016. augusztus 3. 18:25

Felszámolják „Bróker Marcsi” cégét

Egyre kisebb az esély, hogy pénzükhöz jussanak a Kun-Mediátor károsultjai. A Magyar Nemzet írta meg, hogy a karcagi utazási irodát, amely ellen több mint egy éve nyomoznak sikkasztás gyanúja miatt, felszámolják. Több ezren fektették be a pénzüket a piacinál jóval magasabb hozam reményében, volt, aki csaknem kétmilliárdot adott a cégvezetőnek. A helyiek által Bróker Marcsiként emlegetett nő azonban eltűnt, a pénzzel együtt. A károsultak ügyvédje szerint a cég vagyona szinte semmire nem lesz elég.
2:13
Híradó
2016. augusztus 3. 18:20

Doppinggyanú: készül az új kajakos páros

Pattanásig feszült a helyzet a kajakosoknál. Egyelőre senki nem akar nyilatkozni, amíg le nem zárul a két doppingolással gyanúsított sportoló vizsgálata, és el nem dől véglegesen, hogy valóban mehet-e Rióba a Molnár-Tótka páros. Híradónk úgy tudja, ennek nem lesz akadálya, de a döntésig a két sportolónak úgy kell készülnie, mintha rajthoz állhatnának, és erre ráadásul csak két hetük van.  
1:41
Híradó
2016. augusztus 3. 18:00

Rettegésben tartották a putnokiakat

Szinte egy egész várost tartott rettegésben az a 14 tagú család, amelyiket nemrég buktattak le a rendőrök a Borsod megyei Putnokon. A gyanú szerint védelmi pénzt szedtek, uzsoráztak és zsarolták a környékbelieket – ebből tartották el magukat. Volt, akinek a házát is elvették, aztán rabszolgaként dolgoztatták. Évekig senki nem merte feljelenteni őket. Végül az egyik áldozatuk végső elkeseredésében mégis bement a rendőrségre.
1:31
Híradó
2016. augusztus 3. 17:25

MONUMENTÁLIS: Így készült az óriási kép az olimpia tiszteletére

Negyven nap alatt 3000 négyzetméteres képet festett egy utcai művész Rio de Janeiróban. Eduardo Kobra,  a kép készítője így a világ első olyan embere, aki egymaga képes volt megfesteni egy ilyen monumentális képet. Munkájának az Etnias, azaz a Portugál etnikumok címet adta. Festménye az olimpia tiszteletére az öt kontinens őslakosait ábrázolja. A készítés folyamatait kamerával rögzítette.
2:21
Híradó
2016. augusztus 3. 16:45

ELFOGÁS: Éveken át tartották rettegésben a környékbelieket

Éveken át fenyegette és rettegésben tartotta  a helyieket egy putnoki család. Most a rendőrség elkapta őket. Tizenketten előzetesben vannak, ketten pedig az otthonukat sem hagyhatják el. Bár a családot mindenki ismeri, a helyiek nem mernek beszélni róluk, bár mindenki tudja, hogy volt, akinek a házát is elvették és utána rabszolgaként dolgoztatták. Ha bűnösnek találják őket, fejenként akár 20 évet is kaphatnak.
0:31
Híradó
2016. augusztus 3. 16:41

TÉRFIGYELŐ: Lopás kamerák kereszttüzében

4 kamera is volt az ékszerboltban, három fiatal mégis megpróbált lopni egy dombóvári üzletben. 150 ezer forint értékben vittek el nyakláncokat és karkötőket úgy, hogy amíg ketten elterelték az eladó figyelmét,  harmadik társuk elkezdte teletömni a zsebeit. A csapat legfiatalabb tagja 12 éves. A rendőrök mostanra elkapták őket, mert nem voltak elég óvatosak és a bolt környékén sétálgattak a rablás után is. Az bolt eladója ma megmutatta híradónknak a kamerafelvételeket, ami alapján felismerték a fiatalokat.
1:14
Híradó
2016. augusztus 3. 14:52

BORISZ&LÉNA: Így fújtattak riporterünkre a kistigrisek

Félénken fedezték fel a Veszprémi Állatkert külső kifutóját az alig három hónapos kistigrisek. Borisz és Léna májusban születtek, a gondozók szerint szépen fejlődnek, hála az anyjuk gondos nevelésének. A kölykökkel ma stábunk is forgathatott. A kerítés mellől fújtattak riporterünkre. A kicsiket a szemfüles látogatók már elcsíphetik a szoktatási időszak alatt, azonban a tervek szerint csak szeptembertől lesznek a tigrisek kifutójának állandó lakói.
Híradó
2016. augusztus 3. 14:31

Kigyulladt egy kamion a 45-ös úton

Kigyulladt egy szerb papírtörlő kendőt szállító kamion pótkocsija Hódmezővásárhely közelében. A sofőr ki tudott menekülni a vezetőfülkéből, de a rakomány nagy része porrá égett. Hiába próbálta meg a sofőr porral oltóval megfékezni a tüzet. Az anyagi kár jelentős. Hogy mitől gyulladt ki a kamion, azt egyelőre nem lehet tudni, de a helyszínen várakozó  többi kamionos szerint a fék okozhatta a problémát.
2:04
Híradó
2016. augusztus 2. 19:00

A roma holokausztra emlékeztek

3000 romát végeztek ki egyetlen éjszaka alatt az auschwitzi haláltáborban – erre emlékeznek ma a roma holokauszt nemzetközi emléknapján világszerte. Az egyik legnagyobb civil roma szervezet elnöke azt mondta, fontos, hogy nemzedékről nemzedékre továbbadják a holokauszt borzalmainak történetét, hogy ne fordulhasson elő újra. Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete az RTL Híradónak azt mondta, vissza kell szorítani a diszkriminációt.
2:29
Híradó
2016. augusztus 2. 18:58

Trump: Elcsalják az elnökválasztást

El fogják csalni az elnökválasztást - ettől tart Donald Trump. Az amerikai republikánus párt elnökjelöltje újabb erős kijelentésével igyekszik elterelni a figyelmet legutóbbi botrányáról. Egy hétvégén adott interjúban ugyanis egy Irakban hősi halált halt muzulmán amerikai katona szüleire tett megjegyzést. Trump a legfrissebb közvéleménykutatások szerint 5-6 százalékos hátrányban van Hillary Clintonnal szemben.  
1:51
Híradó
2016. augusztus 2. 18:54

„Az életéért fut, aki eltéved Brüsszelben”

Szijjártó Péternek az életéért kellett futnia Brüsszelben - ezt mondta a külügyminiszter az Index újságíróinak. Szijjártó szerint csak két utcát tévedt el az európai fővárosban, de olyan gyorsan futott, mint még soha, és a bevándorlással csak romlott a helyzet. A szocialisták szerint Budapesten is vannak olyan helyek, ahol Szijjártónak futnia kellene, az egész csak a hangulatkeltésről szól. A belga rendőrségi statisztikák szerint az utóbbi 3 évben csökkent az erőszakos bűncselekmények száma az országban.  
1:57
Híradó
2016. augusztus 2. 18:50

Büntetőeljárás indult a járdafestők ellen

Büntetőeljárást indított a rendőrség a Kétfarkú Kutya Párt járdaszépítő akciója miatt. A viccpárt tagjai az úthibákra szeretnék felhívni a figyelmet azzal, hogy a hibás járdákat színesre festik. A Dob utcában is ezt próbálták, mikor megérkeztek a rendőrök. A párt tagjai szerint azt mondták nekik, hogy elmehetnek. Ám végül a rendőrség rongálás vétsége miatt eljárást indított. A Helsinki bizottság szerint nem jogellenes, amit a párt tett.  
2:17
Híradó
2016. augusztus 2. 18:47

Közmunkára ítélték, mert leöntötte Rogánt

240 óra közmunkára ítélte a Rogán Antalt joghurttal leöntő férfit gyorsított eljárásban a bíróság. A miniszterelnök kabinetfőnökét még pénteken öntötték le a Parlamentnél. A támadó társa felvételt is készített az esetről, őt emiatt 150 ezer forintos pénzbírságra büntették. Az LMP túlzónak tartja az ítéletet, a Fidesz frakcióvezetője pedig azt mondta, minden ilyen támadást elítél, még akkor is, ha például Gyurcsány Ferenc lenne a célpont.
2:07
Híradó
2016. augusztus 2. 18:40

Egy hétig nem lesz meleg étel a kórházban

Napi háromszor szendvicset és gyümölcsöt kapnak enni az esztergomi kórház betegei, mert az intézmény nem tud nekik meleg ételt adni. Erről elsőként a Hír Tv számolt be. Az étkeztető cég azért nem szállít többé, mert a kórház 100 millió forinttal tartozik nekik. A kórházfenntartó szerint ez csak átmeneti állapot, jövő héten már mikrózható dobozos meleg ételt kaphatnak a betegek.  
2:09
Híradó
2016. augusztus 2. 18:30

Nem mehet Rióba két kajakos

Szintetikus növekedési hormont találtak annak a két kajakosnak a vérében, akiket a Magyar Kajak-Kenu Szövetég indulás előtt egy héttel kizárt az olimpiai csapatból. A két sportolót nem nevezte meg a szövetség. A mintában lévő szer mennyisége nem érte el a pozitív szintet, vagyis jogilag nem történt doppingvétség, ennek ellenére a kajak-kenu szövetség elnöksége úgy döntött, hogy fegyelmi eljárást indít.
1:18
Híradó
2016. augusztus 2. 18:05

Nekiment a vonatnak, mert elvakította a nap

A csodával határos módon sérülés nélkül szállt ki az a sofőr, aki a kocsijával egyenesen egy vonatnak hajtott Debrecenben hétfőn. Az autó eleje szinte eltűnt az ütközéstől. A sofőr azt mondta Híradónknak, hogy elvakította a nap, ezért nem vette észre a lezárt sorompót és azt, hogy a lámpa is pirosat mutat. A kocsiban még ketten utaztak, ők is könnyebb sérülésekkel megúszták a balesetet.
5:51
Híradó
2016. augusztus 2. 16:35

BÚCSÚ ESTERHÁZYTÓL: "Sokan nem is fogják fel, mit veszítettünk"

Sokan kísérték utolsó útjára Esterházy Pétert. A Kossuth-díjas írót a családi sír-boltban helyezték örök nyugalomra a Veszprém megyei Gannán. Törőcsik Mari, Dés László és Spiró György is elbúcsúzott az írótól. Ahogy Esterházy kérte, búcsúztatását Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát celebrálta. Dés László búcsú improvizációt játszott barátja temetésén. A zenész azt mondta, hatalmas űr van benne, és egyelőre nem hajlandó elfogadni a tényt, hogy barátja nincs többé. Továbbra is monologizál és álmodik Esterházyval.