Házon kívül

Így juthat szinte bárki medencés, parkos lakáshoz Bécsben

Keleti AndreaKeleti Andrea

2024. június 3. 7:00

Bécsben évszázados hagyománya van a megfizethető bérlakások építésének: az osztrák főváros lakóinak 60 százaléka él támogatott ingatlanban, amelyeknek havi bérleti díja jóval a piaci ár alatt van. A Házon kívül stábja olyan magyarokkal is találkozott, akik hamarosan jó eséllyel ilyen lakásban élnek majd, miközben Magyarországon nekik csak álom volt egy ehhez hasonló otthon.

„Itt egy stabil megélhetést tudok magamnak biztosítani, amit már Magyarországon nem tudtam. Amióta Ausztriában élek, most fogalmazódott meg életemben először az, hogy mondjuk saját lakáshoz juthatnék” – mondta Papp Dóra a Házon kívül stábjának. Bécsben jártunk, ahol több mint 100 éve működik már egy olyan bérlakásrendszer, amely tömegek számára teszi elérhetővé a lakhatást, és itt nem csak az juthat megfizethető otthonhoz, aki a legszegényebbek között van. A néhány éve Bécsben élő Papp Dóra is ilyenre pályázott.

Mitől olyan olcsó?

Dóra szerint attól, hogy közösségi szinten gondolkodnak, tehát garanciát igazából az állam, illetve az önkormányzat részvétele jelent ebben az esetben. Az osztrák főváros lakóinak 60%-a lakik valamilyen, az állam vagy az önkormányzatok által támogatott ingatlanban. Robert Temel kutató, a Bécsi Önkormányzat lakhatási és várostervezési tanácsadója egy szövetkezeti lakóparkot mutatott meg a Házon kívül stábjának. Ezek mind olyan támogatott szövetkezeti lakások, amelyeket nonprofit Ingatlanfejlesztők építettek körülbelül 10 évvel ezelőtt. Abban az időben Bécsben ilyen színvonalú támogatott lakások épültek. 

Így juthat szinte bárki medencés, parkos lakáshoz Bécsben
Robert Temel és Keleti Andrea egy szövetkezeti lakóparkot néznek meg Bécsben

A támogatott ingatlanok bérleti díját törvény szabályozza. A legmagasabb bérleti díj nettó 6 és fél euró, azaz jelenlegi árfolyamon 2500 forint négyzetméterenként. 

Egy 50 négyzetméteres önkormányzati lakás bérleti díja most Bécsben maximum 125 ezer forint lehet. Mindenhol nagy, zöld udvaroknak kell lenniük, ahol az emberek munka után vagy hétvégén eltölthetik az idejüket.

A támogatott lakásoknak két fő fajtája van. Az önkormányzati tulajdonban lévők és a szövetkezeti bérlakások, amiket Bécs városának támogatásával úgynevezett nonprofit Ingatlanfejlesztők építenek és adnak ki. Jelenleg Bécsben 220 ezer önkormányzati tulajdonú és 200 ezer szövetkezeti bérlakás van. A majdnem kétmilliós városban így több mint 1 millió ember él támogatott ingatlanban. A fenti videóra kattintva megtudhatja:

  • hogyan lehet támogatott bérlakáshoz jutni Bécsben;
  • milyen kritériumoknak kell megfelelni a támogatott bérlakáshoz;
  • mennyi a várakozási idő és kik kerülhetnek előre a bérlakáslistán;
  • hogyan szabályozzák a bérleti díj mellett a lakókörletet;
  • és mindennek milyen hatásai vannak a piaci árakra.
#Házon kívül#Videó#adásrészletek#bécs#lakhatás#lakás#lakópark#önkormányzati lakás#megélhetés#támogatás#ma