„Ez a történet nagyon sok sebből vérzik” – ezeket a furcsaságokat találta a történész Sulyok Tamás apjáról tett kijelentéseiben
2024. március 17. 16:41
Senki sem felelős a szülei tettéért. Az viszont már közügy, ha valaki, aki fontos közhivatalt visel, ellentmondásosan nyilatkozik apja múltjáról. Mi is ezért foglalkozunk a következő történettel. Sulyok Tamás frissen beiktatott államfőről van szó, akinek apjáról nemrég derítette ki Karsai László történész, hogy nem pontosan olyan volt az élete, mint ahogy azt fia, az új köztársasági elnök több interjúban is elmesélte. Sulyok korábban azt hangsúlyozta, hogy apja a kommunizmus áldozata volt, arról azonban soha nem beszélt, hogy a II. világháború alatt a nácikkal szimpatizált.
„1946-ban édesapámat távollétében halálra ítélte a népbíróság. 10 évig bujkált Magyarországon papírok nélkül, hogy elkerülje a bitófát – ezt mondta Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság akkori elnöke a Kolozsvári Krónika című lapnak adott tavaly augusztusi interjújában. Ezt a cikket olvasta el Bolgár György, a Klubrádió műsorvezetője február 26-án, amikor Sulyok Tamást az országgyűlés többsége köztársasági elnöknek választotta. Ezért hívta fel Karsai László történészt.
Ez a történet nagyon sok sebből vérzik. Az, hogy mindenféle iratok nélkül 10 éven keresztül valaki a Rákosi rendszerben békésen bujdokol, ennél kicsit jobb mesét várnék egy ilyen magas rangú embertől
– mondta Karsai László történész.
A történész amúgy nem kutatta volna a köztársasági elnök családjának történetét, de a rádióssal folytatott beszélgetése után érdekelni kezdte. Egy barátja elküldte neki Glatz Ferenc történész 1970-es tanulmányát. Ebben szerepelt dr. Sulyok László neve, ő volt a '30-as évek második felében megalakult Magyar Nemzeti Szocialista Párt Fejér megyei vezetője.
„Attól kezdve, hogy megvolt a keresztneve Sulyok Tamás édesapjának, tehát tudtam, hogy Lászlónak hívták, hogy doktor, és székesfehérvári ügyvéd, másnap szerdán kora délután a kezemben volt ez a vékonyka kis dosszié. Ezt a 20 oldalt átnéztem, amiből egészen világosan kiderült, egyrészt az, hogy Sulyok Lászlót senki nem ítélte halálra, ami még súlyosabb, még csak nem is keresték” – mondta Karsai László.
Az államelnök három interjúban mesélt az édesapjáról, a tavaly augusztusi Kolozsvári Krónika cikken kívül kétszer például az Indexnek. A történet mindegyikben részben ugyanaz volt. Válóperes ügyvéd, akin egy később párttitkárrá váló dühös férj bosszút áll. De voltak különbségek is: az, hogy halálra ítélték-e az apját, vagy sem. 2021. márciusában, az indexes interjúban még nem volt szó halálos ítéletről. Ott így fogalmazott: „Apám nemcsak a praxisát, hanem a teljes vagyonát is elvesztette. Az volt a balszerencséje, hogy egy 30-as évek végi bontóperben képviselt ügyfelének az ellenérdekelt házastársa lett a háború után a kommunista párt székesfehérvári első titkára. Mivel édesapám ott ügyvédeskedett, gyorsan eldőlt a sorsa. Ha akkor hazamegy, talán meg is ölik. Szerencsére nem ment haza, hanem bujkált. Ez ilyen világ volt.”
Ami a legfurcsább, hogy miért nyilatkozik Sulyok Tamás 2021 és 2023 között kétszer azonosan, egyszer egészen másként a saját apja saját múltjáról
– veti fel a történész. „Ha '21-ben még tudja, vagy egy normálisabb variációt ad elő és ’23-ban pár héttel később megint egy normálisabb változatot ad elő, akkor miért volt szüksége neki az erdélyi közönség előtt önmagát és a családját a kommunista terror ártatlan áldozatának beállítani.”
Mert tavaly augusztusban, Erdélyben már ezt mondta: „édesapámra halálos ítéletet mondtak ki. Szerencséje volt, hogy idejében elmenekülhetett. Kivégzését úgy úszta meg, hogy tíz évig az ország másik felében bujkált papírok nélkül.”
Hogy a történész szerint
- mi életszerűtlen még ebben a történetben,
- miért vizsgálták anno, hogy Sulyok László részt vett e nácibarát mozgalomban,
- és hogy mit mondott Sulyok Tamás köztársasági elnök az édesapjáról, kiderül a Házon kívül riportjából.