Gazdaság

Új inflációs adat: durva áremelés jöhet a bankoknál és biztosítóknál, nagyot kaszálnak a Prémium állampapírosok

Herman BernadettHerman Bernadett

2024. január 12. 13:15

Érdemes lesz átnézni a bankszámlák költségeit és a biztosítási díjakat, mert a legtöbb pénzügyi szolgáltató hamarosan érvényesíti az áraiban a 2023-as inflációt, amelynek hivatalos mértékét ma tette közzé a statisztikai hivatal. Sok helyen automatikusan jön majd a 17,6 százalékos tarifaemelés. Aki viszont Prémium Magyar Állampapírba fektetett, az most kaszálja majd a legnagyobbat.

Sokkoló lépésre készülnek a bankok és a biztosítók az idén is, várhatóan jó néhány pénzügyi termék díja emelkedik majd a 2023-as éves átlagos infláció mértékével, vagyis 17,6 százalékkal. Ennek hivatalos értékét ma tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal, ennek alapján léphetnek majd a pénzügyi szolgáltatók. 

A bankoknál jellemzően ennyivel emelkednek majd a számlavezetési díjak, az egyes tranzakciók tarifái, és a bankkártyák éves díja is ennyivel változik majd. Emelkedhetnek emellett a hitelekhez és más pénzügyi termékekhez kapcsolódó költségek is.

Hogy pontosan mikor lépnek életbe az új tarifák, az bankonként eltérhet, de jellemzően minden hitelintézet beépíti majd a díjakba a következő hónapokban a tavalyi inflációt. Vannak olyan bankok, amelyeknél már az általános szerződési feltételekben benne van, hogy akár már a márciusi díjakban érvényesíthetik az áremelést, más hitelintézetek 60 nappal az életbe lépés előtt teszik közzé az új díjaikat. A korábbi évekhez hasonlóan idén áprilisban és májusban is tömeges díjemelés várható emiatt a pénzügyi intézményeknél.

A biztosítók is drágíthatnak

A többi pénzügyi szolgáltatónál is hasonló lépések várhatók. A biztosítások döntő részénél az új esztendőre vonatkozó díjat az előző évi infláció mértékével indexálják. A biztosítók jellemzően az infláció mértékével növelik a fedezeteket is, vagyis például egy lakásbiztosítás vagy más vagyonbiztosításnál 17,6 százalékkal emelik meg a maximálisan kifizethető kárösszeget. Ez azonban azzal jár, hogy a díjak is pont ennyivel nőnek majd.

Érdemes lesz épp ezért mindenkinek átnéznie a szerződéseit és a piaci ajánlatokat is, hátha tud majd spórolni az idén a pénzügyi szolgáltatások költségein. A lakásbiztosításoknál az idén újdonságként lesz egy olyan kampány, amelynek során bárki felmondhatja a szerződését, és köthet egy újat. Ez az akció márciusban indul majd, és hasonló lesz az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányhoz.

Kellő körültekintéssel a bankszámlák megugró költségeiből is sokat le lehet majd faragni. A bankok január végéig kötelesek kiküldeni az elszámolást arról, mennyibe került 2023-ban az ügyfeleik számára a bankszámlavezetés. 

Az online vagy postán érkező dokumentumot érdemes alaposan átnézni, mert abból kiderülhet, pontosan miért mennyit fizetett az ügyfél. Ha drágának találja valaki a szolgáltatást, akkor a bankolási szokásait megadva könnyen elvégezhet egy bankszámla-összehasonlító kalkulációt, és találhat olcsóbb konstrukciót magának.

Jó hír is van a kisbefektetőknek

Vannak azonban olyanok is, akiknek kifejezetten jól jön a tavalyi inflációs adat. A pénzüket Prémium Magyar Állampapírba (PMÁP) fektetők örülhetnek a magas inflációnak, hiszen a birtokukban lévő kötvények kamata – a legutolsó kibocsátott sorozat kivételével – ehhez igazodik. 

A következő kamatforduló után már 17,6 százalék plusz a kamatbónusz lesz az új kamat egy éven át.

Az egyes sorozatoknál eltérő, mikor van a kamatforduló, és mennyi pontosan az a bónusz, amelyet efölött fizet az állam. 2023-ban az új sorozatok kibocsátása során jellemzően fokozatosan csökkentették ezt az értéket. Vannak olyan PMÁP-ok, amelyeknél 1,5 százalék a prémium, ezek várhatóan 19,1 százalékos kamatot fizetnek majd az idéntől, de olyanok is, ahol mindössze 0,25 százalékpont a kamattöbblet, vagyis 17,85 százalékos kamattal mennek majd tovább.

A Bank360.hu számítása szerint 

a legjobban a babakötvényesek járnak majd, ezeknél a speciális értékpapíroknál ugyanis az infláció fölött 3 százalékpont a bónusz, így 20,6 százalékos kamatot kapnak majd a hitelpapírokra a kamatforduló után.

Az alapszámla nagyot drágul

A magas inflációnál is nagyobb mértékben emelhetik a bankok a fapados bankolás mindenkinek lehetővé tevő alapszámladíját. Erre jogszabályi felhatalmazásuk van. Az ilyen számlák maximális havi díja minden évben a megelőző év utolsó napján érvényes bruttó minimálbér 0,5 százaléka lehet 2023 júliusától. (Korábban ez az érték 1,5 százalék volt.)

2023 második felében így az alapszámlák havi költsége maximum 1000 forint lehetett a 2022-es bruttó minimálbér alapján, ami 200 ezer forint volt. Azóta azonban két minimálbér-emelés is történt, az egyik tavaly januárban, a másik pedig decemberben, így most már a 266,8 ezer forintos új összeg alapján kell számlavezetési díjat kalkulálni. Ez pedig azt jelenti, hogy az alapszámla havidíja akár 1334 forint is lehet az idén. Van olyan bank, ahol már ennyi a díj, de a többség még nem lépte meg az emelést, és 1000 forinton tartja az alapszámlát, ami ennyiért korlátozott banki szolgáltatások igénybevételét teszi lehetővé, de az alapvető bankolásra elég.

Idén már nem lehet SZÉP-kártyával fizetni a hideg élelmiszerért a boltokban. Vásárlókat kérdeztünk arról, mit gondolnak a kormány döntéséről, és mennyire érinti őket érzékenyen a változás:


Nyitókép: Faludi Imre / MTVA / MTI

#Gazdaság#infláció#állampapír#bank#számlavezetés#drágulás#pénzromlás#babakötvény#bank360#ma