Gazdaság

Érthetetlen, hogyan kerültek ekkora összegek a rezsinövelés utáni első számlákra

rtl.hurtl.hu

2022. szeptember 1. 13:38

Ez még egyelőre csak félhavi emelés, ennél is hajmeresztőbb számlák érkezhetnek. 

Nem igazán lehet érteni, hogy mire érvényesítik a szolgáltatók a versenypiaci, és mire a rezsicsökkentett árat, írja a 444. A kormány kommunikációja szerint havi 210 kW/h áram és 144 köbméter gázfogyasztás után jönne a piaci ár. A lap arra kérte olvasóit, hogy küldjék be a rezsinövelés utáni számláikat. 

Volt olyan fogyasztó, akinek 19,35 köbméter havi gázfogyasztásnál az augusztus 1. utáni részt már teljesen piaci áron számolta el az MVM, másnak szinte ugyanekkora fogyasztás után az augusztusra eső két hetet ketté bontotta, durván az egyharmadát rezsicsökkentett áron számolta el, kétharmadát versenypiaci áron. A rezsicsökkentett ár 2,25 forint/MJ, a piaci 16,8. Mindezek hatására sok fogyasztó nagyjából kétszer annyit fizet most a gázárt, mint tavaly ugyanekkor.

 Emlékeztetnek: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta, hogy éves átlagfogyasztás alapján számolják majd ki a 144 köbméteres és 210 kWh-s fogyasztást, és ez alapján számláznak. De hogy ezt hogyan osztják le, és hogyan jön ki ebből, hogy már pár köbméter gázfogyasztás után is versenypiaci árat kérnek, azt nem közölte sem a kormány, sem az MVM.

A lap hozzáteszi: ez még egyelőre csak félhavi emelés, így ha ugyanezen az elven számolja az MVM a teljes szeptemberi fogyasztást, akkor a következő hónapban érkező számlák még hajmeresztőbbek lehetnek.

A héten érkeznek az első rezsiszámlák, amelyeken már piaci áron számolják az átlag feletti fogyasztást. A GKI pedig reprezentatív kutatást végzett, amely szerint a családok kétharmada megugrott rezsitől tart. Ők átlagosan havi 27 ezer forint pluszköltséggel számolnak:


Frissítés: kiderült, a súlyozási kulcs miatt érkeznek furcsán magas számlák, de ne hibáztassa magát, ha eddig nem hallott erről.

Nyitókép: Házon Kívül

#Gazdaság#rezsi#gáz#áram#ár#növekedés#mvm

Címlapról ajánljuk