Gazdaság

Veszteségesen adja tovább az áramot a lakosságnak az állami cég, miközben emelkedik a rezsi

rtl.hurtl.hu

2022. július 29. 6:47

Az Orbán-kormány volt helyettes államtitkára szerint ez összefügg a NER-közeli érdekeltségek térnyerésével is. Mészáros Lőrinc is a háttérben lehet.

Az A1 kedvezményes díjkategóriájában 12,13 forintról 5,11 forintra csökkent az áram kWh-kénti ára, miközben az állami tulajdonú MVM 15 forintos egységáron veszi az áramot, írja a 24.hu.

A lakosságnak továbbra is bruttó 36,20 forintos egységáron adják a rezsicsökkentett áramot, aminek az ára augusztustól a piaci fogyasztás felett majdnem a kétszerese lesz. A rezsidíjon belül ugyanakkor az átviteli díj júliustól a 3,5-szeresére nőtt.

A lap felidézi: Németh Szilárd az energiaárak elszabadulásával indokolta a rezsicsökkentés részleges eltörlését. Szerintük azért csökkentették mégis az áram díját a lakossági áramszámlán belül, mert mind mint a hat szolgáltató területén meg kellett emelni az elosztói díjakat

A második Orbán-kormány egykori energiaügyi helyettes államtitkára, Holoda Attila energetikai szakértő arról beszélt: négy százalékos tőkearányos megtérülést kell biztosítani a szolgáltatóknak, ez benne van a villamosenergia-ellátásról szóló törvényben. Szerinte a rezsicsökkentés bevezetésekor még nem tartották fontosnak, hogy betartsák ezt a szabályt,

viszont amióta NER-közeli érdekeltség is a piacon vannak, azóta igen.

Hadházy Ákos ellenzéki képviselő írt arról, hogy a 2020 és 2022 közötti árösszetétel-változás azért kellett, hogy Mészáros Lőrincnek kedvezzenek vele. Az egykori Titász megszerzésével 2020 tavaszától az üzletember csoportja biztosítja Északkelet-Magyarországon az áramhálózati infrastruktúra üzemeltetését.

Korábban az RTL Híradó arról tudósított: Európa legdrágább gázárát kell megfizetni augusztustól Magyarországon az átlag fölött fogyasztóknak. Míg Magyarországon 747 forint lesz az átlagos fogyasztás fölött a gáz köbmétere, addig Németországban jelenlegi árfolyamon 550 forint. Szijjártó Péter a híradónak azt mondta: igyekeznek megóvni a fogyasztókat, de ennyire telik most az ország gazdasági erejéből.


Nyitókép: RTL Híradó

#Gazdaság#rezsi#energia#mvm#mészáros lőrinc#németh szilárd#hadházy ákos

Címlapról ajánljuk