Fókusz

„Ez a díj egyáltalán nem releváns” – tovább dagad a botrány a Petőfi Zenei Díj körül

Kilyén TamásKilyén Tamás

2024. június 11. 19:57

„Viccország…” – így kommentálta Majka a Petőfi Zenei Díj idei nyerteseit. Posztjára az egyik díjazott, Ákos is reagált. De miért háborodtak fel sokan a zenei szakmában, amikor kihirdették az év koncertjét és a legjobb előadókat? Többek között ennek is utánajárunk, de szó esik arról is, pontosan kik a legnépszerűbb magyar előadóik és slágerek, illetve kiket díjaztak volna a Fókusznak megszólaló zenészek, szakértők.

A közmédia díjátadóján az év dala: László Evelin Legényes című felvétele lett. Az év női előadójának Gubik Petrát, míg az év férfi előadójának Freddie-t választották. Szobrot kapott Szarka Tamás a Felvidéket bemutató Otthon vagyunk című szerzeménye, és az erdélyi 4S Street zenekar is. Az év együttese díjat pedig 2024-ben a Magna Cum Laude vehette át.

Legyen szó bármilyen szakmai díjról – lehet ez tudományos díj, vagy képzőművészeti vagy éppen jelen esetben zenei –, az végtelenül elszomorító, ha nem a zeneiség, a szakmaiság, vagy ha könnyűzenéről van szó, akkor az aktualitása, érvényesség a legfontosabb szempont, amikor odaítélnek egy ilyen díjat

– mondta a Fókusznak Czutor Zoli.

Én azt gondolom, hogy könnyűzenei díjat, ha nem életmű díjról van szó, elsősorban fiatal zenekaroknak, előadóknak, szerzőknek kell adni. A 20-30-as korosztálynak, hiszen övék a popzene

– tette hozzá.

„Ez a díj egyáltalán nem releváns” – tovább dagad a botrány a Petőfi Zenei Díj körül
A lista top20-as szereplői közül most egyetlen egy előadó sem kapott díjat a közmédiától.

Czutor Zolinak furcsa érzései támadnak, amikor év koncertje vagy az év előadói díjjal tüntetnek ki olyanokat, akik nem is tudni, mikor rukkoltak elő új és népszerű alkotásokkal.

Az is benne van, hogy ez a zenei arcokon kívül senkit nem is érdekel. Senkit nem akarok megbántani, mindenkit szeretek, de azt gondolom, hogy ez a díj egyáltalán nem releváns

– mondta Lil Frakk a díjról.

Nemrég jött ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kutatása a hazai zenei toplistákról, ahol a 2023-as év legnépszerűbb magyar előadóit és slágereit gyűjtötték össze az internetes lejátszási adatok alapján. 

A lista top20-as szereplői közül most egyetlen egy előadó sem kapott díjat a közmédiától.

De mivel indokolta a díjazottakat a közmédia, és kinek adtak volna díjat a Fókuszban megszólaló zenészek, szakértők? Kiderül a fenti videóból.

#Fókusz#Videó#Bulvár#majka#ákos#petőfi zenei díjátadó#petőfi zenei díj#czutor zoli#zene#Azahriah#krúbi

Címlapról ajánljuk