Négyszer annyi állat van a menhelyeken, mint amennyien beférnek, több százezer kóbor kutya lehet Magyarországon
2022. október 13. 20:03
Állatvédők szerint most már nem az jelenti a problémát, hogy sokan nem ivartalanítják a házi kedvenceiket, hanem hogy etetni sem tudják őket. Azok pedig, akik elveszítik otthonukat és albérletbe kényszerülnek gyakran nem vihetnek oda állatot. A menhelyek ezért elképesztően túlterheltek, 400 százalékos telítettségen működnek, vagyis négyszer annyi állatot fogadtak eddig be, mint amekkora a kapacitásuk. És egyelőre nem látszik a vége sem, főleg, hogy kóbor állatból is egyre több van.
Az rtl.hu is beszámolt arról, hogy a legfrissebb adatok szerint negyed évszázados csúcson van az infláció Magyarországon. Az élelmiszerek ára kiemelkedő mértékben emelkedett. A kenyér 76,2 százalékkal, a sajt 68,0 százalékkal, a tejtermékek, valamint a vaj és vajkrém 66,3 százalékkal, a margarin 61,2 százalékkal, a száraztészta 60,2 százalékkal, a tojás 53,7 százalékkal drágult.
Az állatok is megszenvedik a drágulást
A súlyos problémát azonban már nemcsak az emberek, hanem a házikedvencek is saját bőrükön, illetve szőrükön tapasztalják.
Sokan már most kezdenek megszabadulni, helyet keresnek az állataiknak
– mondta Soltész Lászlóné a Ceglédi Állatmenhely alapítója. A KSH adatai szerint a lakossági energiaárak, a kenyér, a sajt és más tejtermékek mellett az állateledelért is sokkal többet kell fizetni, a tavaly decemberi átlagárhoz képest 130-135 százalékkal. Az elszabadult rezsi és élelmiszerárak miatt nehéz anyagi körülményekbe sodródó gazdik így elsők között válnak meg addig családtagként kezelt kiskedvenceiktől is.
Itt már nem az ivartalanítás a gond, hanem hogy etetni sem tudják az állataikat. Sok ember elveszíti a házát vagy albérletbe kell költöznie és nem talál olyan albérletet, ahova vihetné a kutyát. Akkor ő be akarja adni a kutyát a menhelyre.
A menhelyek telítettsége így már országosan 400 százalékra nőtt, az örökbefogadás viszont az elmúlt időszakban jelentősen csökkent, ami az állatotthonok fenntarthatóságát is megnehezíti.
Gyakorlatilag a havi működési költségünk millió forintos nagyságrenddel emelkedik. Közben pedig sajnos nem érkeznek az adományok, hiszen mi is, ahogy a többi állatvédő szervezet túlnyomórészt magánadományokból tartjuk fent magunkat
– mondta Schneider Kinga a Noé Állatotthon szóvivője. Arról beszélt, hogy látják, és a saját bőrükön is tapasztalják, hogy egyre nehezebb mindenkinek. Az embereknek kevesebb pénzük jut a saját ellátásukra és így nincs miből tovább adományozni.
A Noé Állatotthonnál nem használnak földgázt, az áramtermeléshez korábban napelemparkot telepítettek. Bár emiatt alacsonyabb a villanyszámla, de a költségeik így is megduplázódtak. Ezeket csak úgy lehetne csökkenteni, ha nem fogadnának be több állatot, de mivel egyre több a bajbajutott egykori házikedvenc, így ez nem opció.
Teljesen fullon van a telep, tehát az utolsó ketrecben is kiskutyák vannak. Valamelyik nap is három kicsi került be bejelentés révén, és azt is tudom, hogy napi szinten több telefon jön kóbor kutyákról illetve cicákról a menhelyre
– mondta Bukta Ilona a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány kuratóriumi tagja.
Egyre több a kóbor állat
Nem csak a menhelyekre, az utcára is tömegesen kerülnek a kutyák. A hontalan állatok száma Magyarországon szinte megbecsülhetetlen, de nagyjából 2,5 millió regisztrált, veszettségi oltással és chippel rendelkező kutya van hazánkban, melynek 5-10 százaléka a kóborkutya, tehát
több százezres nagyságrendről van szó, akik mentésre szorulnak.
A mikrochip 2013 óta kötelező a kutyákban, de sokszor még ez sem jelenti azt, hogy a kóbor kutyákat vissza tudják adni a gazdáiknak.
Ha nincs benne chip, vagy a regisztrált adatok alapján nem elérhető a gazda, akkor sajnos az a rosszhírem, hogy nincs megoldás
– mondta Schneider Kinga.
Ilyenkor ismét a civil állatvédő szervezetekre hárul a mentés, akik lehetőségeikhez mérten igyekeznek egyetlen sérült vagy bajbajutott állatot sem az út szélén hagyni. A megoldást a felelős állattartás jelenthetné, hiszen nem csak a kutyának kellene hűségesnek lenni a gazdájához, hanem az embereknek is a kutyához.