Hogyan fordulhatott elő, hogy hét órán át a buszban felejtették a kislányt?
2022. június 9. 20:25
Egy emberként aggódik az ország az óvodabuszban felejtett négyéves kisgyerekért, akit kedd óta intenzív osztályon ápolnak, állapota életveszélyes. Hogyan lehetett hét órán át bezárva a buszba? Mit élhetett át a felforrósodó gépjárműben? Hogy nem tűnt fel senkinek, hogy a kislány nincs sehol?
Elképzelni sem lehet, mit élhetett át az a négyéves kislány, akit még kedden reggel felejtettek egy óvodásokat szállító buszban. Nem tudni, miért nem szállt le a járműről.
Az óvodás kislány reggel fél nyolctól körülbelül délután háromig tartózkodott a buszban, csak ekkor derült ki, hogy ottfelejtették. A helyszínre érkező mentők egy órán át stabilizálták az állapotát, majd helikopterrel a debreceni kórházba szállították. Jelenleg is az ottani intenzív osztályon ápolják, állapota súlyos, életveszélyes. Sokan aggódnak a gyerekért.
Mivel egy csoportos buszos kirándulástól eltérően óvodába szállítás esetén nem előírás, hogy nevelőnek kell kísérnie a gyerekeket, ahogy ebben az esetben sem volt, így minden felelősség a busz vezetőjére hárul. A rendőrség eljárást is indított ellene foglalkozáskörében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt.