Egy szörnyű tragédia, amire még mindig nincsenek válaszok

rtl.hurtl.hu

2014. január 10. 19:00

Lehet, hogy tényleg csupán néhány percen múlott Niki élete - édesanyja ennyi év után is eltöpreng ezen. Kislányának tragédiája az egész országot megrázta. A hét és fél éves Szathmáry Nikolett 16 éve, 1998. január 14-én tűnt el, Gyulán ahol családjával élt.

A lakás és a Művelődési ház egy kilométerre van egymástól. A kislánynak délután négy óra után nem sokkal kellett volna hazaérnie. Nyolc körül a szülők már a rendőrségre mentek.

Niki arcát bélyegsorozatra nyomtatták - hátha valaki felismeri és a nyomára bukkannak. Hirdetéseket ragasztottak ki, energiaitalra is kitették a kislány portréját, újságcikkek jelentek meg- ezeknek egy részét Edit dossziékban őrzi. Niki tragédiája könyvekbe is bekerült. A szülők mindent megtettek, hogy megtalálják Nikit.

Aztán az eltűnés után három évvel, 2001-ben a közeli csatornaparton nádvágók egy csomagot találtak, benne csontok, hajcsattok, hajmaradványok, és ruhák. A DNS vizsgálat megállapította, hogy Niki maradványai kerültek elő. A rendőrség több ezer tanút hallgatott ki, 16 év alatt többször indították újra a nyomozást, majd függesztették fel. Három millió forint a nyomravezetői díj.

Edit a kislány eltűnésének napján január 14-én sétára indul azon az úton, amelyen Nikinek kellett volna hazamennie. Mindezt azért, hogy a kislány tragédiája ne merüljön feledésbe, és abban a reményben, hogy egyszer meglesz az elkövető.

Évente 10-12 ezer ember tűnik el Magyarországon, ebből 8-900 gyerek. Sokan nem kerülnek elő, vagy ha igen, nincs magyarázat a tragédiára. Niki 7 és fél éves volt, amikor eltűnt, idén július 8-án lenne 24 éves.

Nézze meg itt a Fókusz riportját!
undefined
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!