Dalma, a modellvilág legújabb üdvöskéje
2013. december 5. 19:00
Ha kell angyali, kislányos, vicces vagy éppen kacér. Ő Baczay Dalma, aki 14 évesen már most úgy pózol a kamera előtt, mint a leggyakorlottabb topmodellek.
Ügynöke 13 évesen pillantotta meg Dalmát és rögtön le is szólította, lenne-e kedve modellkedni. Most, fél évvel később pedig már a világ divatgurujai is ismerik a nevét.
Dalma a napokban tért haza Kínából a világ legrangosabb modellfelfedező versenyéről, ahol 60 lány közül ő állhatott fel a dobogó 3. fokára. A verseny döntőjét egy két hetes tábor előzte meg, ahol a lányok gyakorolhattak és ismerkedhettek. Ügynöke szerint, Dalmának minden adottsága megvolt arra, hogy dobogós helyezést érjen el. A külsején kívül a természete és a hozzáállása is nagyon jó.
Az ismertségen és az elismerésen kívül egy nívós modellszerződés is járt a harmadik helyezés mellé. Dalma nevét egyelőre Magyarországon leginkább a szakmabeliek ismerik, de minden jel arra mutat, hogy Mihalik Enikő és Palvin Barbara után egy újabb magyar lány hódítja meg a világ kifutóit.

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem