Szólókarrier: mélységes bukás vagy hihetetlen siker?

rtl.hu

2012. május 17. 20:48

Sok népszerű együttes karizmatikus tagja gondolta már, hogy egyedül jobban boldogul, azonban ez nem mindenkinek sikerül. Viszont akadnak kiemelkedő próbálkozók is, akik azóta is a zenei élet húrjain üldögélnek, gondoljunk akár Ákosra, Zsédára vagy éppen Kasza Tiborra.

Kovács Ákos a Bonanza Banzai-t hagyta ott, gyakorlatilag a csúcson. Egy ideig párhuzamosan futatta a két projektet, végül azonban már elkerülhetetlen volt a szakítás. Szólókarrierje azóta már zenetörténelem.

Zsédenyi Adrienn, azaz Zséda: ezt a két nevet most már senki sem keveri össze, pedig régebben még az eredetit sem bírták megjegyezni. A Cotton Club Singersből való kiválása után Adriennek nagyon sokat kellett küzdenie, hogy ne Zsadányinak vagy Zsedényinek hívják. Mégis a legjobbkor váltott: az idő őt igazolta. Ma napjaink talán legragyogóbb magyar dívája, egykori együttese pedig feloszlott.

Kasza Tibi a Crystal-t hagyta a háta mögött, de nem is igazán volt más választása, hiszen Lajtai Kati, az énekesnő mást akart csinálni, neki lett elege. Ennek köszönhetően azonban megismerhettünk egy férfit, aki igazán szeret. Tibi volt kedvesét lelkileg ma is támogatja, ahogy régi slágerük is mondja, ez a kötelék sosem múlik el.


undefined
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!