2010. október 4. 19:51

A hétvégi lapok egytől egyig a Heti Hetes szereplőjével foglalkoztak, betegségének okait találgatták. A Fókuszban először szólalnak meg legközvetlenebb kollégái.

BAJBAN: Bajor Imre már nem udvarol


Aki nem tudta, az is rögtön észrevette a Heti Hetes adásaiból, hogy Bajor Imre kimerült. Arca felpüffedt és egész műsor alatt jószerével alig szólalt meg. A hétvégi lapok már mind vele foglalkoztak, betegségeinek okait találgatták. Ő azonban már senkinek nem vette fel a telefont.

A legutóbbi Heti Hetes adásban Bajor már nem vett részt. A színész sokáig egyedül próbálta megoldani a problémákat, végül úgy döntött, orvosi segítséget kér. A szerkesztőkkel közösen pedig úgy tartották ésszerűnek, ha felépüléséig nem jelenik meg a Heti Hetesben.

A színész idegileg és fizikailag is kimerült. Barátai, közelebbi ismerősei úgy gondolják, hogy a problémák forrása az az étterem, amellyel Bajor fiatalkori álmait szerette volna megvalósítani. Egy olyan helyet képzelt el, ahova a művész világ színe-java és a művészetet szeretők térnek be egy kis csevegésre, nosztalgiázásra. Ehhez jelentős hitelt vett fel.

Az üzlet azonban nem ment. Jött a válság, és a színész anyagi helyzete bizonytalanná vált. Olyannyira, hogy ez az állapot már az egészségét veszélyeztette. A 2010-es év nem hozott kiutat az üzleti csapdából. A művész szervezete már az év elején is jelezte, hogy pihennie kell. Bajornak le kellett mondania a premierjét a Tháliában, a Doktor úr című Molnár darabban. Idegösszeomlást kapott, kórházba került, és infúzióra kötötték. Egy hónap múlva már újra ott volt a Heti hetesben. Most úgy tűnik, ismét pihenésre van szüksége, és arra, hogy az éttermi gondok egyszer s mindenkorra véget érjenek.

Barátai azt mondják, a legfontosabb most az, hogy Imre azt érezze, szeretik és bíznak benne az emberek. Akkor képes lesz minden akadályt legyőzni.

undefined
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!