Riportjaink

3:51
Fókusz
2024. november 19. 20:58

Pop-art stílusú nyilvános illemhely Budapest szívében

Budapest szívében van egy nyilvános illemhely, ahová nemcsak szükségből mehetünk, hanem kulturális programként is. Mintha egy játékvilágba csöppentünk volna, annyira magával ragadó a környezet. Apró mozaik elemek sora díszíti a homlokzatot, különböző figurákat ábrázolva, ezt mind a pop-art stílus jegyeiben. Kiss Miklós designer fejéből pattant ki az ötlet, hogy létrehozzon egy olyan wc enteriőrt, amiben az ember örömmel végzi a dolgát. 
7:55
Fókusz
2024. november 16. 19:02

„Soha ne adják fel, amilyen picik olyan erősek” – ezt üzeni egy fél kilóval született koraszülött kislány édesanyja

Zoé burokban született szó szerint, kisebb volt mint egy fél kilós kenyér, amikor váratlanul, a kilenc helyett alig hat és fél hónap után világra jött. Annyira pici volt és fejletlen, hogy az orvosok három százalék esélyt adtak arra, hogy életben marad. Amikor úgy tűnt igazuk lesz, a pici babát szülei megkereszteltették a koraszülött osztályon. És nem adták fel a reményt, éjjel-nappal pici babájuk mellett voltak. Fél év után hazavihették, a Fókusz Pluszban elmesélték történetüket.
6:42
Fókusz
2024. november 14. 20:01

Izlandi pácolt cápa és kínai egérbor – íme a világ legbizarrabb, halálos ételei

Egy Los Angeles-i kiállításon nem csak megtekinteni lehetett a bolygó leggyomorforgatóbb ételeit, hanem megkóstolni is. A menü többek között izlandi pácolt cápából, kínai egérborból és szardíniai Casu Marzu sajtból állt. A világ legbizarrabb ételei között vannak kifejezetten veszélyesek is, ha ugyanis némelyiket nem tároljuk vagy készítjük el megfelelően, akár még halálosak is lehetnek.
6:43
Fókusz
2024. november 14. 11:05

Két munkahely között a hobbijaira is szakít időt Ember Márk

Vagányan motorozik vagy épp komótosan bringázgat csekély szabadidejében Ember Márk. Aki rendkívül elfoglalt életet él, így leginkább két munkahelye között használja ki a kétkerekűeket, hogy a dugóban is gyorsabban eljusson mindenhova. De utazásaikor is előszeretettel bérel motort, hogy azzal járja körbe a megcsodálnivaló helyeket. Számos darabban játszik, műsort vezet és zenekarával jár fellépésekre, de a hobbijára mégis mindig jut ideje.
4:28
Fókusz
2024. november 14. 10:25

Szentgyörgyi Judit: Amennyi időm van, azt István mellett szeretném töltetni

Szívinfarktust kapott szombaton Nemere István. Az író november 8-án, pénteken ünnepelte 80. születésnapját, másnap az Országos Széchenyi Könyvtárban lepték meg őt szerettei, munkatársai, tisztelői. Az ünnepségen jelentették be azt is, hogy megjelent Nemere világrekordot jelentő 800. könyve. Felesége, Szentgyörgyi Judit azt mondja, a meglepetés parti után esett össze.
3:53
Fókusz
2024. november 9. 20:00

Még mindig kómában fekszik Dudás Miklós édesapja

Műkoponyát kapott, a csaknem nyolc órás operáció jól sikerült, de az egykor világklasszis kajakozó, Dudás Miklós édesapja nem tért magához. Még augusztusban egy benzinkúton hatan megtámadták és olyan súlyosan bántalmazták, hogy már akkor kómába esett. Dudás Miki most azon a piacon segít édesanyjának a családi vállalkozásban, ahol apja konflikusba került egy árussal és ennek következménye lett a brutális támadás.
4:24
Fókusz
2024. november 8. 21:51

Szlovák TikTok-sztárt kell legyőznie Brasch Bencének a Hell Boxing Kings-en

Kiütötte KKevint élete első ökölvívó meccsén, Brasch Bence tavaly a Sztárboxban Szegedi Fecsót is elbúcsúztatta, a Szuperdöntőben pedig Árpa Attilát győzte le. Bajnoki öve a nemzetközi porondra lépést jelenti számára, vasárnap elsőként a pozsonyi óriás ellen lép ringbe. A Fókusz riportjából kiderül, hogyan készült a Hell Boxing Kings-re  Brasch Bence, akit utolsó edzésére is elkísértünk. Ha a szlovák Tit-Tok sztárt legyőzi vasárnap Miskolcon, Brash Bence nagy lépést tesz a negyven millió forintos fődíj felé.
4:06
Fókusz
2024. november 8. 20:12

A Fókusz riportere ezúttal A Konyhafőnök versenyzőjeként tér vissza a 11. évadba

Minden eddiginél több csavarral érkezik A Konyhafőnök november tizennyolcadikától az RTL képernyőjére. Fördős Zé és Rácz Jenő mellé két új Michelin-csillagos séf is csatlakozik, így az elvárás minden eddiginél nagyobb lesz a versenyzők felé. A Fókusz riportere, Kilyén Tamás többször is járt már A Konyhafőnök stúdiójában, az idei évadban azonban nem riporterként hanem versenyzőként tér vissza. 
5:02
Fókusz
2024. november 7. 17:11

Pogány Induló a hírnév és a túlpörgés miatt pánikbeteg lett

Rengeteg éjszakázás, koncertek és bulik – Pogány Induló elérte a határait, a hírnév és a túlpörgés miatt pánikbetegség alakult ki nála. A rapper dalban írta meg, hogy mi történik vele, egy hét alatt több, mint egymillióan látták a videóklipjét. A 19 éves srác új fejezetet nyitott az életében, és leszámolt a démonjaival. Ráadásul sok olyan üzenetet is kap, amiben mások írnak neki arról, hogy zenéje segített nekik a pánikbetegségükkel kapcsolatban.
9:14
Fókusz
2024. november 6. 20:00

Milyen hatással lesz az életünkre, hogy Donald Trump lett az Egyesült Államok elnöke?

Donald Trump lett az Egyesült Államok 47. elnöke. Bár a közvélemény-kutatók szoros küzdelemre számítottak a 2 jelölt között, Kamala Harris hamar lemaradt, és nem is hozta be a hátrányát. Donald Trump az amerikai történelem legidősebben hivatalba lépő elnöke lesz januárban: 78 évesen 7 hónaposan és 7 naposan foglalhatja el újra az Ovális Irodát.
4:09
Fókusz
2024. november 6. 20:00

Rekord mélyponton a forint

Az amerikai turisták máshogy értékelik a választási eredményt, egy dologban azonban egyetértenek: a zsebükben lévő amerikai dollár máris többet ér az euróhoz képest, mint tegnap este. A forintnál még jelentősebb az árfolyamváltozás. Tegnap este 374 Ft körül járt egy dollár, ma délelőtt pedig már 385 forint is volt. Milyen összefüggés van az amerikai választási eredmények és a forint gyengülése között?