Exek csatája: a 2026-os évad összes epizódja már elérhető

rtl.hu

2026. szeptember 3. 17:30

Az Exek csatája 2026-os évada véget ért, megvan a győztes is, így aki most kezdi el a show-műsort, az már egyben ledarálhatja az összes epizódot! Mutatjuk, hol érhető el a teljes évad!

A tavalyi év sikere után 2026-ban is visszatért az Exek csatája, új párosokkal – és új műsorvezetővel! Ugyanakkor a cél most sem változott: az ex-pároknak együttes erővel kell elhódítaniuk a fődíjat.

Ezt kell tudni az Exek csatájáról

Az Exek csatája 2. évadában ismét nyolc korábbi pár száll versenybe, hogy kizárólag a műsor kedvéért újra erőt kovácsoljanak a múltjukból. A játékosokra komoly kihívások várnak: a döntőbe jutáshoz nemcsak a fizikai és mentális feladatokat kell sikeresen teljesíteniük, hanem az egymás közt feszülő érzelmi ellentéteket is ügyesen kell kezelniük. Idegtépő játékokból, taktikai szövetségből és drámai pillanatokból idén sem volt hiány.

A tét nem kicsi, hiszen a párok idén is a 40 milliós főnyereményért szállnak harcba, amelynek elnyeréséhez hibátlan együttműködésre lesz szükségük. A műsorvezetői feladatokat idén Kamarás Norbi látja el, míg Kármán Odett narrátorként és műsorvezető-társként csatlakozik hozzá.

A reality-műsor teljes évada az RTL+ Premium felületén érhető el. Az előfizetéssel nemcsak a 2. évadot, hanem a teljes 1. évadot és a 2025-ös szereplőkkel készült Reunion különkiadást is visszanézhetik.

Még több, a műsorban nem látott tartalom érdekel? Az RTL.hu/exekcsataja oldalon látható a kibeszélő, ahol Kamarás Norbi a műsorból kiesett párokkal készített exkluzív beszélgetést. A kibeszélő promói megtalálhatók az RTL YouTube-csatornán.

Exek csatája 2. évad július 8-tól az RTL+ Premiumon! Premier dupla epizóddal, új rész szerdánként!

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!