Életmód

„Bárkivel megtörténhet” – feltörte a cipő a 24 éves nő lábát, amputálni kellett

rtl.hurtl.hu

2024. június 4. 13:43

Egy fiatal nő teljesen összetört, miután egy apró hólyag miatt amputálni kellett a lábát. A 24 éves lány azért mesélte el történetét, hogy felhívja a figyelmet, milyen végzetes hatással lehet egy látszólag jelentéktelen probléma, például egy vízhólyag.

Az angliai Hullból származó Charlie egykor aktív és sportos volt, mielőtt élete drámai fordulatot vett. 2021. januárjában egy hólyag jelent meg a lábán, mikor edzőcipője feltörte. A kis seb napokon belül elfertőződött, megnőtt, és genny szivárgott belőle. Charlie több kórházat is felkeresett Hullban és környékén, és kapott is tanácsokat a szakemberektől, de a lába nem gyógyult meg – számolt be a Sun. 

Az elmúlt három évben lábujjhegyen jártam, és a következő pillanatban levágták a lábamat

– mesélte összetörten a most 24 éves lány. A fertőzés rosszabbodott, és szepszishez vezetett. Charlie a HullLive-nak elmondta, az orvosoknak a múlt héten el kellett távolítaniuk a bal alsó lábszárát, hogy megakadályozzák a fertőzés terjedését.

„Azonnal el kell menni kivizsgáltatni. Mostanra elvesztettem a lábam. Ez bárkivel megtörténhet” – mondta Charlie, aki most otthon lábadozik párja és nagymamája gondozásában. Tolószékhez van kötve, amíg az orvosok fel nem szerelik a művégtagot, ami akár három hónapig is eltarthat.

Hiányzik, hogy egyedül csinálhassak dolgokat. Egész életemben dolgoztam, szeretnék újra dolgozni és nem betegszabadságon lenni. Olyan lány vagyok, aki szeret független lenni, nem pedig kerekesszékben ülni, nem tudok kimozdulni, és nem tudom megtenni azokat a dolgokat, amiket a 24 évesek szoktak

– mondta Charlie, aki továbbra is bízik abban, hogy újra képes lesz mindennapi életet élni.

Hogyan kezelhetünk egy hólyagot magunkon?

A hólyagok gyakran egy héten belül maguktól begyógyulnak. A gyógyulás során fájdalmasak lehetnek, de általában nem kell orvoshoz fordulni, viszont meg kell akadályozni az elfertőződésüket:

  • Tartsa a hólyagot a lehető legtisztábban, óvatosan mossa meg a bőrt, és törölje szárazra!
  • Fedje le a hólyagot puha tapasszal vagy párnázott kötéssel!
  • Mosson kezet, mielőtt megérintené a felrepedt hólyagot!
  • Hagyja, hogy a felrepedt hólyagban lévő folyadék kifolyjon, mielőtt kötszerrel befedné!

Ami semmi esetre se tegyen:

  • A hólyagot ne próbálja felszakítani!
  • Ne hámozza le a bőrt a felrepedt hólyagról!
  • Ne piszkálja a megmaradt bőrszéleket!
  • Ne viselje azt a cipőt, illetve ne használja azt a felszerelést, amely a hólyagot okozta, amíg az meg nem gyógyul!
  • Ne hagyja figyelmen kívül a fertőzött hólyagot, kezelés nélkül bőr- vagy vérfertőzéshez vezethet!

Forduljon orvoshoz, azonnal, ha

  • a hólyag nagyon fájdalmas, vagy folyton kiújul;
  • a bőr fertőzöttnek tűnik – meleg és a hólyag zöld vagy sárga gennyel van tele;
  • a hólyag körüli bőr vörösnek látszik;
  • a hólyag szokatlan helyen van – például a szemhéjakon, a szájban vagy a nemi szerveken;
  • több hólyag jelent meg minden ok nélkül;
  • a hólyagot égés vagy leforrázás, napégés vagy allergiás reakció okozta.

Mik a szepszis tünetei?

A szepszis egy fertőzésre adott életveszélyes reakció, amely akkor következik be, amikor az immunrendszer túlreagál, és elkezdi károsítani a test saját szöveteit és szerveit.

A szepszis tünetei felnőtteknél a következők:

  • zavartan viselkedik, beszédzavar vagy értetlenség;
  • kék, szürke, sápadt vagy foltos bőr, ajkak vagy nyelv;
  • kiütés, amely nem halványul el, ugyanúgy, mint az agyhártyagyulladásnál;
  • nehézlégzés, légszomj vagy nagyon gyors légzés.

A gyermeknél jelentkező tünetek:

  • Kék, szürke, sápadt vagy foltos bőr, ajkak vagy nyelv.
  • Olyan kiütés, amely nem halványul
  • Légzési nehézségek (lehet, hogy nyögő hangokat észlel, vagy a gyomor beszívódik a bordák alá), légszomj vagy nagyon gyors légzés.
  • Gyenge, magas hangú sírás, amely nem hasonlít a normál sírásra.
  • Nem reagál úgy, mint általában, vagy nem érdeklődik az etetés vagy a szokásos tevékenységek iránt.
  • A szokásosnál álmosabbak vagy nehezen ébrednek fel.

Ha úgy gondolja, hogy önnél vagy másnál a szepszis tünetei jelentkeznek, azonnal menjen a sürgősségi osztályra vagy hívjon segítséget. 

Nyitókép (illusztráció): Pexels

#Életmód#hólyag#szepszis#fertőzés#amputáció#egészség

Címlapról ajánljuk