Már a második nap egymás vállán sírtunk a kommunában, ahol áram, meleg víz és hús nélkül kellett boldogulnunk – de miért bunyóztam egy lánnyal?

Az élet ott kezdődik, ahol a komfortzónád véget ér – szól a gyakran emlegetett mondás. Bármennyire közhelyes, ez tényleg így van. Ennek szellemében döntöttem úgy, hogy tizenkét napra belekóstolok egy igazi kommuna életébe, és ezért az élményért egészen Görögországig utaztam.

A kommunáról sokaknak juthat eszébe, hogy ott sátrazó hippik verődtek össze, akik megunták a kapitalizmust. Valóban akadnak szektaszerűen működő, eldugott közösségek, de Hopeland, ahol én jártam, nem ilyen.

Amellett, hogy magam mögött szerettem volna hagyni a megszokottá és kényelmessé vált napi rutint, az is motivált, hogy önfejlesztő tréningen vegyek részt. Távol a civilizációtól, olajfák és égig érő hegyek árnyékában tanultunk a konfliktusok kezeléséről és az önmagunkkal való kapcsolatról, ráadásul úgy, hogy közben még a nomád életformába is belekóstoltunk. 

Városi srácként teljesen idegen számomra a civilizációtól távoli élet. Sosem volt állatunk, sosem mostam kézzel a ruháimat, és komposztvécével sem találkoztam a kispesti panelrengetegben, így teljesen felkészületlenül vágtam neki közel 40 fiatallal a nomádtúrának. A programnak otthont adó Hopeland ökokommuna a Peloponnészoszi-félsziget északkeleti részén található, a legközelebbi település a 3200 fős Koutsopodi. A terület egy több mint 400 éves tölgyfa köré épült, ami egyfajta szentélye és origója is volt a mindennapjainknak.

De mit jelent egyáltalán, hogy ökokommuna?

Ezek a közösségek a városok zajától távol eső területeken kialakított „falvak”, ahova az emberek önként költöznek be, miután mindannyian hasonló értékek és keretrendszerek szerint szeretnék élni az életüket. Kertészkednek, építkeznek, és ellátják a napi feladatokat, mindezt pedig fenntartható módon teszik. Újrahasznosítják a szemetet és a bútorokat, illetve csak biológiailag lebomló vegyszereket használnak. Szinte semmilyen ételt nem dobnak ki: a maradékból másnap teljesen új ételeket készítenek, vagy ha már tényleg senki sem eszi meg, akkor megy a komposztba vagy az állatoknak. Magyarországon is léteznek ökoközösségek, a legismertebb talán a 2010-ben alakult Nyimi Öko Közösség Somogy megyében.

Mielőtt nekivágtam az útnak, alapos kutatómunkát kellett végeznem, hogy olyan szappant, naptejet és fogkrémet találjak, amelyek megfelelnek a kommuna elvárásainak. A keresgélés közben pedig rájöttem valamire, ami mindvégig az orrom előtt volt, csak nem foglalkoztam vele:

az emberek többsége (velem együtt) bele sem gondol, hogy a bolti termékek többsége káros hatással van a környezetünkre.

Ezeket az ártalmakat viszont egy kis körültekintéssel könnyedén kiküszöbölhetnénk. Ezen a ponton még mindig a megszokott kispesti boltokat jártam, és be kellett látnom, hogy a kommunalétre való felkészülésem már önmagában felhívta a figyelmemet egy-két dologra.

Az új valóságommal csak a megérkezésem után szembesültem igazán

Hopelandben napelemekkel termeltük az áramot, a főzéshez pedig gázpalackot használtunk. A korlátlan meleg víz teljesen kizárt volt, a rövid meleg zuhanyra az egyetlen esélyt az jelentette, hogy a zuhanyzók fölé helyezett műanyaghordókban álló vizet valamennyire felmelegítette a nap, de azt a pár litert hamar elhasználtuk. Így maradt a hideg vizes zuhany biológiailag lebomló szappannal, ami kifejezetten ütős volt reggelente: a hatása felért négy eszpresszóéval, így legalább azonnal kipattant a szemünk, és lendületesen hozzáláttunk a napi feladatokhoz.

Egy kommunában általában minden építmény az ott lakók szorgos, hónapokig tartó munkájának gyümölcse. Így épült fel a körépület is, ami a foglalkozások egyik fő helyszíne volt. Emellett a kültéri mosdók és vécék is fából, valamint megmaradt anyagokból épültek fel. 

Sokak örömére azért volt angol vécé is, de természetesen erősen ajánlott volt, hogy inkább a komposztvécét használjuk a megfelelő mennyiségű trágya kitermelése érdekében.  

Mindent mi takarítottunk, így az is a mi dolgunk volt, hogy kiürítsük a komposztvécét, és utána a tartalmát is mi vittük el a terület másik felére. Mondanom sem kell, maradandó élmény egy láda ürüléket cipelni a tűző napon. Mivel a görög csatornarendszer nem a nagy kapacitásáról híres, a használtvécépapír-tengerrel is meg kellett küzdenünk, mi ürítettük ki a a barna és vérvörös használt papírok összegyűjtésére szolgáló kukákat.

A nomád élet másik nehézsége, hogy sosem vagyunk teljesen egyedül, és most nem az emberekre gondolok. Görögország ezen részén két veszélyes állat is honos, a mérges kígyó és a skorpió. Mindkettő mérge halálos lehet, ha nem kapunk pár órán belül ellenszérumot. 

Szerencsére két hét alatt csak egyszer történt skorpiócsípés, amit hamar el is láttak a nagyjából fél órára található kórházban.

Miért (nem) jó kommunában élni?

Nem való mindenkinek a civilizációmentes élet. Volt olyan, aki már az első éjszaka a visszaútra szóló repülőjegyeket böngészte. Kezdő „nomádként” elsőre engem is megviselt a környezetváltás. 

Sosem gondoltam volna, de a hús hiányzott a legjobban. Előbb szoktam meg, hogy raklapra helyezett, vékony matracokon alszunk, sőt még azt is, hogy 5 perces túrát kell tennem minden hajnalban felfelé a hegyen, ha rám jön a pisilhetnék.

Nem vagyok húsmániás, de a sokadik napra már untam a rizs, saláta és vegán töltöttpaprika kombót. Rágni akartam, így maradt a kenyér és a mentolos rágó. Saját elhatározásra a telefont is letettem. Újságíróként egyébként is az átlagnál többet foglalkozom a napi hírekkel és a celebvilággal, de most 12 napig egyetlen hírt sem olvastam vagy írtam. Az első napokban még vissza-visszatértek a gondolataim a munkára, de miután a napi rutinom teljesen átalakult, a gondolataim is más irányt vettek, hamar megfeledkeztem a média világáról. Ekkorra jött el a teljes mentális szabadság.  

A helyzet az, hogy az ember, ha átesik a holtponton, megtanul alkalmazkodni a körülményekhez, így már én sem vágytam azokra a dolgokra, amik korábban nap mint nap kitöltötték az életemet. Élvezni kezdtem, hogy reggel kakaskukorékolásra kelek, élveztem a jéghideg éjszakákat követő tűző napsütést és azt is, hogy a mosdó nem a hálószoba mellett van.

A belső hang és a rejtett agresszió

A napjaink reggeltől estig be voltak táblázva: közösségi munkát végeztünk, workshopokon vettünk részt, vagy éppen programokat szerveztünk. Ezeknek köszönhetően a fizikai kihívások mellett erős mentális utazás is volt ez a tizenkét nap. Két képzett tréner felügyelte a különféle tevékenységeket, az ő segítségükkel leástunk a lelkünk legmélyére, hogy az addig rejtőzködő érzéseinkről beszélgessünk. 

A rendszeres meditálás és légzőgyakorlatok mellett sokat kutattuk belső igényeinket és a társaink motivációit is. Volt, hogy csak egymás szemébe kellett néznünk hosszú perceken keresztül, vagy éppen néma csendben ültünk. Ezek elsőre nem tűnnek nehéznek, az igazság viszont az, hogy csak akkor tudjuk megtalálni a belső hangot, ha megszabadulunk az agyunkban szüntelenül futkosó felesleges gondolatoktól.

Szembenéznél magaddal, miközben semmilyen külső ingerrel nem tudod elterelni a figyelmed? Csak te vagy, és az érzéseid, a tetteid, a gondolataid. Sokan már a második napon megadták magukat, és könnyes szemmel meséltek olyan dolgokról, amiket csak a foglalkozásoknak köszönhetően sikerült felfedezniük magukban.

Két különleges programot emelnék ki, amelyek a legnagyobb hatást gyakorolták rám. Az első a férfikör (men’s circle), ami itthon is ismert, több közösség és guru tart hasonló foglalkozásokat. Célja egyszerű: a sztereotípiák leküzdéséről, a problémáink megosztásáról, a többiek küzdelmeinek meghallgatásáról szól, ráadásul a program résztvevői tabuk nélkül beszélhetnek a férfilét nehézségeiről is. 

Volt, aki itt vallotta be életében először magának és nekünk is, hogy pornófüggő, valakinek pedig mi meséltük el, hogy milyen érzés szexelni. 

Irányított meditációval kezdtük, amelynek középpontjában a nemi szervre való fókuszálás és a férfi energiák átélése volt. Majd elindult a kommunikáció, ami inkább volt hallgatás, mint párbeszéd. Mindenki elmondhatta a várakozásait a körrel kapcsolatban, és azt is, hogy mit jelent számára férfinak lenni. Egyszerre csak egyvalaki beszélt, és a monológ után nem reagált senki a megosztott érzésekre vagy történetekre – kivéve, ha kifejezetten kérte a megszólaló.

A második a playfight, amit talán sokan nem ismernek, de ez is tökéletes módszer a mély kapcsolatok kialakítására és a bennünk élő állat megismerésére. Itt az emberek szimulált harcot vívnak egymással, általában barátságos vagy játékos formában A playfight során a biztonság és a kölcsönös beleegyezés az első, és mindig figyelembe kell venni a résztvevők határait és komfortérzetét. 

Én egy női társammal szálltam harcba, ami mondanom sem kell, óriási szorongással töltött el. Hogyan fogom a földre teríteni és beleadni minden erőmet bűntudat nélkül? 

Azonban ahogy elindult a harc, egyből elmúlt minden szorongásom: a lány apait-anyait beleadva ugrott nekem, és intenzív négy percet töltöttünk el a földön. Persze a feladat nem csak abból áll, hogy biztonságos körülmények között egymásnak esünk, fontos része a kiértékelés is, hiszen így lesz a birkózásból részletesen kielemzett önismereti tréning. A harc közepette rájöhetünk, hogyan viselkedünk váratlan helyzetekben, mit hoz ki belőlünk a győzelem utáni vágyakozás, sőt arra is, hogy milyen rejtett agressziók lapulnak bennünk, amiket a mindennapokban sosem mutatnánk ki.

Szuper, hogy megtaláltad a belső hangod, de mégis mennyibe került?

Tulajdonképpen semennyibe. Az Erasmus+ programjain a repülőjegy és a teljes ellátás támogatott, így az egyetlen költségem a kollégáknak szánt ajándék olívabogyó és két üveg sör volt. Sokan csak az egyetemi Erasmus+-t ismerik, de ez teljesen más. Itt az Európai Unió egy-két hetes tréningeket támogat, amelyekre bárki jelentkezhet, aki EU-s állampolgár. Ez volt a hetedik ilyen programom, ami jól mutatja, hogy könnyen függőjévé válhatunk az ilyen jellegű élményeknek. A nyitottság, ítélkezésmentesség és a felhőtlen fejlődés közege hamar beszippant, és csak remélni tudom, hogy ezt át tudom majd ültetni a mindennapi életembe is. 

Nyitókép: Az általános reggeli földmunkát végezzük. A folyamat során a termőföldet egy szita segítségével választjuk szét, hogy megszabaduljunk a felesleges szikláktól és kavicsoktól. Nyitókép és a cikkben szereplő fotók: Hopeland