Mi jár a buzizók fejében?

„– Szóval buzi vagy?
– Nem vagyok buzi, csak cölibálok.
– Szerintem ez tök buzin hangzik. Jobb, ha tőlem tudod, hogy ez tipikusan az első duma abból a három szokásos dumából, ami a buzisághoz vezet. Aztán egy év múlva jön, hogy ó, tudod, szeretnék újra randizni, de azt hiszem, a pasikat szeretem. Aztán jön a nagy ’ó én most már homi vagyok.’
– Buzi vagy, hogy ezt mondod.
– Buzi vagyok, mert ezt mondom?
– Tudod, miért vagy te buzi?
– Miért vagyok én buzi?
– Mert makraméztál magadnak egy farmersortot.
– Tudod, miért vagy te buzi? Mert azt mondod, már nem fekszel le nőkkel.
– Tudod, hogy miért vagy te buzi?
– Mert buzi vagy és ezért megismered a többi buzit?
– Tudod, miért vagy te buzi?
– Miért?
– Szereted a Coldplay-t.”

Így ugratja egymást videójátékozás közben két barát a 40 éves szűz című 2005-ös filmben. A párbeszéd egy paródia, ami szemléletesen mutatja be, hogy milyen gyakori jelenség férfiközösségekben egyes személyiségvonásokat, tevékenységeket „buzisnak” nevezni.

Bár nőként, kívülről nézve ez meglehetősen bizarr viselkedés, sokan valószínűleg csak legyintenek rá, és azt gondolják, hogy ilyenek a férfiak, így mutatják ki a szeretetüket egymás felé. Ugyanakkor érdemes elgondolkodni azon, hogy mi lehet ennek a funkciója, hogyan hat vissza a társadalmi folyamatokra, és összefügg-e a homofóbiával.

Bár a nemek közti egyenlőségért és a merev, hagyományos nemi szerepekhez való igazodási kényszer elleni küzdelem évszázadok óta tart, vannak olyan társadalmak, kisközösségek, amelyekben a heteronormatív, szélsőségesen szexista felfogás az uralkodó. Jellemző, hogy nemcsak a heteroszexuális irányultságtól való eltérés miatt diszkriminálhatnak vagy bánthatnak valakit, hanem abban az esetben is, ha máshogy néz ki, és máshogyan viselkedik, mint ahogy azt az adott nem képviselőitől elvárják. A buzizás emiatt nem, vagy nemcsak azokra irányul, akik az LMBTQ-közösség tagjainak vallják magukat, hanem bárkire, aki a többség szerint normát sért. Ez és általánosságban a homofóbia is együtt jár a maszkulinitás elvesztésétől való félelemmel.

A buzizás célpontja az lesz, aki a közösség szerint nem elég férfias

Egy kutatás szerint, amiben svájci középiskolásokat kérdeztek meg, a fiúkra sokkal inkább jellemző ez a fajta „viccelődés”, mint a lányokra. Azok, akik szóban homofóbok – nem meglepő módon – negatívan viszonyulnak a meleg férfiakhoz.

A buzizás elsősorban olyan fiúkra jellemző, akik elfogadják a hagyományos nemi szerepeket és a szociális dominancia elméletét – vagyis azt, hogy a társadalomban természetesek a hierarchiák, és a férfiaknak kell uralkodniuk. 

Továbbá vallásosak, illetve ezt a hozzáállást látják a szüleiktől és a kortársaiktól.

Még egy olyan, a nemek egyenlőségét és az LMBTQ-emberek jogait kiemelten fontosnak tartó országban, mint Norvégia is jellemző, hogy a fiúk (és férfiak) gyakran titulálják buzinak azt a társukat, aki szerintük normát sért. A kutatók kilencedikeseket vizsgáltak, és kiderült, hogy a buzizás általában nem függ össze azzal, hogy valakit melegnek tartanak-e, és nem is célja a szexuális orientáció kiderítése. A saját nemükhöz vonzódók elítélésével kapcsolatos attitűdökkel sem feltétlenül jár együtt (vagy ezt a megkérdezettek az ország liberális normái miatt nem vallják be), inkább a barátok ugratását jelenti.

Annak, akit gyakran zaklatnak azzal, hogy „nem elég férfias” vagy „buzis”, akár olyan mentális problémái is lehetnek, mint a szorongásos zavar vagy a depresszió. De a közösség tagjai számára ártatlannak tűnő viccelődés is káros, hiszen meggátolja a tagoknak, hogy eltérjenek a férfi nemi szerep normáitól. Akit buzinak neveznek, azt (aktuálisan vagy hosszabb időre) kizárják az általánosan elfogadott maszkulinitás köreiből, mivel annak csúcsán a heteroszexuális férfiak tartózkodhatnak csak, a melegséget pedig a nőiesnek tartott jelzőkkel azonosítják. 

A buzizás egyfajta identitást hoz létre az adott férfiközösségben, fenntartja a hierarchiát, és demonstrálja, hogy mik az uralkodó normák, hogyan kell viselkednie egy igazi férfinak.

Mi számít férfiasnak?

A nemi szerepre vonatkozó normák mutatják meg, hogy mit vár el a társadalom a férfiaktól, és mit a nőktől: hogyan kellene viselkednie, kinéznie annak, aki az adott nemhez tartozik. A szexizmus mértékével összefügg, mennyire gondolják az emberek fontosnak, hogy ezeket a szigorú elveket mindenáron követniük kell. Minden olyan hozzáállás szexista, ami a nemek megkülönböztetésén, a hagyományos nemi szerepek elfogadásán, a nők alárendelt pozícióba helyezésén alapul. 

Az pedig, hogy mindkét nemnek meghatározott tulajdonságokkal kellene rendelkeznie, nemcsak a nők életét nehezíti meg vagy teszi tönkre, hanem a férfiakét is. 

Az úgynevezett toxikus maszkulinitás meg is betegítheti azokat, akik ilyen elvek szerint élnek, és emiatt nem figyelnek az egészségükre.

Hagyományosan a férfiasnak tartott tulajdonságokat sokkal pozitívabban értékeli a társadalom, mint a nőiesként elkönyvelt jellemzőket. Ide tartozik többek között a versengés, az érzelmek elfojtása (elsősorban a fájdalomé és a szomorúságé), az erő mutatása minden helyzetben, vagy a megingathatatlan magabiztosság. A toxikus maszkulinitásnak része az is, ha valaki dominánsan viselkedik, agresszív és homofób. A társadalom elvárja egy férfitól, hogy mindent elutasítson, ami „nőies”: ilyen tulajdonság például a segítség elfogadásának képessége vagy az érzések intenzív megélése. Egy „igazi férfi” emellett természetesen megfelelő hatalommal és státusszal is rendelkezik.

Ráadásul bizonyos egészségtelen szokások, függőségek fenntartása (a dohányzás vagy a túlzott alkoholfogyasztás) is hozzátartozik a férfiakkal kapcsolatos elvárásrendszerhez. Gondoljunk csak arra, hány férfitársaságban mindennapos egymás ugratása azzal, hogy aki nem iszik alkoholt, vagy a hús mellé esetleg salátát is eszik, az buzi.

Ha elfogadott az az attitűd, hogy egyesek alacsonyabb rendűnek tartják a meleg férfiakat, a nőket és a hozzájuk kötött személyiségvonásokat; ha mindennapos az ezzel való viccelődés és egymás buzinak nevezése, az nemcsak a célponttá váló egyénekre nézve sértő és káros. Mindez társadalmi szinten is közrejátszik abban, hogy a heteroszexuális orientáció, illetve az adott nemnek megfelelő viselkedés és külső marad továbbra is elfogadott, minden mást üldözni kell vagy legalábbis kigúnyolni.

Elég csak arra gondolni, milyen károkat okoz a toxikus maszkulinitás például a heteroszexuális párkapcsolatokban, hiszen egyre több nő várja el a férfiaktól – teljesen jogosan – hogy kimutassák az érzelmeiket, és gondoskodjanak a mentális egészségükről ahelyett, hogy „férfiasan” alkohollal kezelik a problémáikat.

A szerző pszichológus.

Nyitókép: Lorado/Getty Images