A fél világot körbeutazhatjuk, mégsem leszünk tőle hangyányit sem nyitottabbak

Ha valaki sokat utazik, és megismer más országokat, kultúrákat, akkor nyitottabbá, elfogadóbbá válik – legalábbis a közvélekedés szerint. Amióta megjelentek a fapados légitársaságok és a szállodákon kívül olcsóbb apartmanokban, magánházakban is lehet nyaralni, egyre többen és egyre gyakrabban utaznak külföldre  (még ha a mostani súlyos infláció és a forint mélyrepülése vissza is vetheti valamelyest ezt a trendet).

A rasszizmus és a gyűlölködés mégsem csökkent se Magyarországon, se a világban, és azt sem tapasztaljuk, hogy az előítéletes emberek gondolkodása megváltozna egy-egy utazás hatására. Mi lehet ennek az oka?

A rasszizmus nem változik az utazás hatására

Kifejezetten erről a témáról még közel sem tudunk eleget, de többen is kiemelik, hogy az utazás önmagában senkit sem tesz antirasszistává vagy előítéletmentessé. A társas identitás elmélete szerint nagymértékben meghatároz minket, hogy milyen csoportba születtünk vagy hova tartozónak érezzük magunkat például a nemünk, bőrszínünk, nemzeti hovatartozásunk, szexuális preferenciáink, hobbijaink alapján. Más csoportok tagjait tőlünk különbözőnek, gyakran rosszabbnak, magát a csoportot pedig homogénnek látjuk. Ez válik az előítéletek, a megkülönböztetés és a diszkrimináció alapjává; és elsősorban a félelem működteti.

Nem mindig és nem mindenki számára egyértelmű, hogy mit jelent előítéletesnek lenni más nemzetiségű vagy más bőrszínű emberekkel. Vannak, akik attól félnek, hogy bizonyos helyeken vagy környékeken megtámadják, kirabolják őket, és ezért kerülik a „no-go” zónákat. 

Óvatosnak lenni természetesen észszerű viselkedés, de ha valaki kifejezetten a bevándorlóktól, a színesbőrűektől vagy az araboktól tart, az már rasszizmus.

Ahogy az is előítéletes gondolkodásnak nevezhető, amikor egyes emberek végül pozitívan csalódnak egy országban, és az örömük fő oka az, hogy saját mércéik szerint „civilizáltak” ,„európaiak” és korrektek voltak az ott lakók – ahogy például az alábbi beszámoló tükrözi:

„Sziasztok, ezúttal Bodrumból, Törökországból hoztam képeket, ahol 5 napot töltöttünk május elején. 

Nagyon kellemes meglepetésként értek minket az európai viszonyok, amiket tapasztaltunk, vendégszeretet, színvonalas szolgáltatások, korrektség volt.

A rasszizmussal szembemenni hosszú és fáradságos, folyamatosan dolgoznunk kell rajta, akár itthon, akár külföldön vagyunk. Sajnos aki Magyarországon alapvetően rasszista, az más országokban is így fog gondolkodni, nagy eséllyel nem fog nyitni az emberek felé, és hazatérve is csak a különbségeket fogja kiemelni − természetesen negatív színezetben. Ugyanakkor ha valakinek fontos, hogy ne nyomjon el és ne diszkrimináljon másokat, az figyelni fog a hatalmi különbségekre és arra, hogy ez a dinamika hogyan befolyásolja a sérülékeny csoportokat. 

A rasszizmus ráadásul nem is feltétlenül tudatos: gyakran a legjóindulatúbb ember viselkedését is irányítja, anélkül hogy az illető ezt felismerné.

Bár egy 2018-as felmérésben a megkérdezettek 87 százaléka vallotta, hogy az üzleti utak növelték az empátiáját, a meglevő előítéletek sokszor az utazás alatt is megmaradnak vagy akár fel is erősödhetnek. Gyakran teljesen másképp működik egy ország, mint ahogy távolról elképzeltük, az emberek barátságosabbak, a hely sokkal kevésbé veszélyes, de ennek érzékeléséhez nyitottnak kell lennünk. Rengeteg hamis, előítéletes kép él bennünk egyes helyek politikai instabilitásával, a szegénységgel, a nyomorral vagy a bűnözéssel kapcsolatban. 

A nemzetközi önkéntesprogramokban általában fehérek vesznek részt, és más bőrszínű embereknek segítenek, nem pedig fordítva; ez is erősíti azt a hiedelmet, hogy bizonyos országokban teljesen mások az emberek, mint mi. Ez a másság pedig negatívnak tűnik, hiszen az ember jellemzően a saját maga által vallott értékek mentén ítél meg más embereket. Az utazásszervező cégek, idegenvezetők nagy része fehér, ami szintén nem segít az előítéletek csökkentésében.

Az előítéletek azért is ilyen szívósak, mert amióta létezik Európa, folyamatosan jelen van egyfajta európai felsőbbrendűség-érzés is (nem összekeverendő a fehér felsőbbrendűséggel). Ez azt a fajta gondolkodásmódot takarja, amely szerint az európaiak jobbak, „civilizáltabbak”, mint a más földrészeken élő emberek. A keresztes háborúk korában még elsősorban a kereszténység és az iszlám harcában jelent meg ez a nézet, azóta pedig a vallásos színezet helyett inkább politikait kapott. A 20. század második felére az államok közti békés együttműködést, a piacgazdaságot és a jóléti rendszereket jelentette az európaiság, 10 éve pedig (a „menekültválság” hatására) része egyfajta védekező pozíció is. 

Az ideológia alapján az európainak nevezett értékeket tartják univerzálisnak, kívánatosnak, és úgy gondolják, hogy más népeket is ezekre kellene tanítani. Mindez jól megfigyelhető akkor, amikor az európai emberek Afrikába, Ázsiába vagy Latin-Amerikába utaznak.

A kontaktus csak bizonyos feltételek mellett csökkenti az előítéleteket

Az utazásról azért gondoljuk, hogy nyitottabbá teszi az embereket, mert más országok lakóival találkozunk, és megismerjük őket, akkor talán közel is kerülhetünk hozzájuk. Ezen alapul a kontaktushipotézis, amit egy híres amerikai szociálpszichológus, Gordon Allport írt le 1954-ben. Eszerint ha kapcsolatba kerülünk más társadalmi csoportok tagjaival, akkor megváltozhatnak a korábbi sztereotípiáink, és csökkenhetnek az előítéleteink. Mivel jobban megismerjük őket, kevésbé fogunk szorongani, illetve olyan információk birtokába jutunk, amik módosíthatják a korábban róluk alkotott képet.

Önmagában a találkozás nem segít, bizonyos feltételeknek teljesülniük kell:

• Ilyen lehet, amikor a különböző csoportok tagjainak együtt kell működniük: a közös célok összehozzák az embereket, de csak akkor, ha nem vallanak kudarcot a tevékenységben.
• Az előítéletek emellett akkor csökkennek, ha a különböző emberek státusza hasonló, azonos szinten vannak, legalább az aktuális feladat szempontjából.
• Mindez nem sokat ér akkor, ha az előítéletesség egy társadalom nagy részére jellemző norma; ha a politika csak erősíti azt.

Ha megnézzük, hogyan szoktak az emberek utazni, akkor sajnos gyakran már ebből következtetni lehet arra, hogy nem fognak teljesülni az optimális találkozások feltételei. 

Az emberi gondolkodás, észlelés, emlékezet szelektív (különben nem is tudnánk feldolgozni ezt a rengeteg információt), így az utazást és az élményeket sokan úgy válogatják, hogy megerősítsék hiedelmeiket a különböző társadalmi csoportokról. Ha valaki már a reptérről is taxival vagy Uberrel megy a városba, és olyan hotelben száll meg, ahol távol tarthatja magát a helyiektől, akkor elég kevés az esélye annak, hogy változni fognak az előítéletei. Sokaknak a nyaralás egyenlő az all inclusive ellátással egy olyan szállodában, ami már építészetileg is tájidegen az adott országban, és ahol semmi esélye annak, hogy kapcsolatba léphessenek a környéken élőkkel. Így már a kontaktus sem valósulhat meg.

Ugyanakkor a helyiekkel való interakciókban is sokszor az alá-fölé rendeltség dominál, és nem a másik kultúrája iránti őszinte érdeklődés. Egy 2019-es tanulmány szerint, ami nyugati turisták kambodzsai biciklitúrájával foglalkozott, a találkozások nem segítették a komplex kép kialakítását. A látogatók elsősorban szolgáltatóként tekintettek a kambodzsai emberekre, és boldognak, kedvesnek, nagylelkűnek írták le őket. Ezek látszólag pozitív meglátások, ugyanakkor valójában előítéletek, hiszen nem tükrözik egy ország vagy kultúra valóságát, sokszínűségét.

A „szegényen, mégis vidáman” élő „aranyos, kedves, barátságos” emberek sztereotípiája sok, európai szemmel „egzotikus” országban élő embert elér, és egyfajta paternalisztikus, leereszkedő attitűdöt tükröz. 

Rubint Réka Zanzibáron készült videója jól szemlélteti azt a jelenséget, amikor a jól kereső európai celeb kapcsolatba lép egy helyivel, de olyan módon, hogy az interakció valójában nem eltünteti, hanem megerősíti a sztereotípiákat. A fitneszedző az őt az ötcsillagos szállodába fuvarozó színes bőrű taxissal próbál kommunikálni, de csak olyan sztereotípiákat közvetít követői felé, amelyek szerint ezek az emberek „boldogok”, pedig nagyon kevés pénzért dolgoznak heti 6 napot. A státuszbeli különbség nyilvánvaló, még ha nincs is kimondva; ráadásul Réka még azzal sem tiszteli meg a helyi hagyományokat (a Magyarországnál sokkal konzervatívabb országban), hogy az utazáshoz felöltözzön.

Az utazástól tehát senki sem lesz varázsütésre empatikus, de segíthet ebben a folyamatban, ha már otthon nyitottan állunk más emberekhez. Fontos, hogy minél kisebb kortól megismerjünk más kultúrákat, és megszokjuk, hogy nem csak a mi életmódunk és értékrendszerünk létezik. Érdemes minden nyaralás előtt tanulmányozni az adott hely történelmét, kultúráját, és tudatosítani, hogy nemcsak látványosságokból, szállodákból és finom ételekből áll egy ország, hanem az ott élő és dolgozó emberekből.

A szerző pszichológus.

Nyitókép: Capoeirával szórakoztatják a turistákat Brazília legnépesebb favelájában, a Rio de Janeiró-i Rocinhában a 2014-es foci-vb idején – Carlos Becerra/Anadolu Agency/Getty Images