CinemaKlub

Kezdjük a hétfőt hátborzongató és hősies előzetesekkel!

rtl.hurtl.hu

2017. május 8. 11:51

Felkészültetek? Stephen King bohóca és a DC Csodanője is újabb előzetest kapott, és, hogy mi a közös a kettőben azon kívül, hogy mindkettő elég király lett? Az It és a Wonder Woman trailerében is ezúttal a gyerekeké a főszerep!

Jaeden Lieberher, Sophia Lillis és Finn Wolfhard - együttesen "a vesztesek" klubjának tagjaiként mutatkoznak be az új It előzetesben.

A gondtalan gyermekéveket bemutató képsorok után, a kölykök az erdőben barangolnak, majd egy csatornában lyukadnak, ki ahol úgy tűnik, a legkisebb gondjuk a kosz, illetve a baktériumok lehetnek.

A kalandvágyó csapat ugyanis, a csatornában rátalál az első áldozatra, és jogosan merül fel bennük a kérdés, vajon a tettes, ott van-e még a közelükben?

Az It című filmet, a híres író, Stephen King regénye alapján, Andres Muschietti rendezte és szeptember 8-tól lesz látható a mozikban!

A Csodanőre azonban nem kell már sokat várnunk, hiszen júniusban, már láthatjuk a vásznon, ám arra senki sem számított, hogy még egy utolsó ízelítővel szolgálnak a készítők.

Az új trailer-ben Gal Gadot Dianaját láthatjuk, ahogyan elhagyja Themyscira földjét, hogy a mi világunkba érkezhessen, eközben pedig átveszi ikonikus ostorát és pajzsát.

Itt azonban nem áll meg a dolog, hiszen láthatjuk és hallhatjuk a gyermek hősnőt is, akinek kíváncsisága már akkor megmutatkozott és, akit bár óva intettek a férfiaktól, mégis felnőttként úgy dönt, hogy segít Steve Trevor-nak (Chris Pine) és az embereknek!

ACsodanő című filmjúniusban kerül a mozikba!

Forrás: yahoo.com, theverge.com
Képek: Instagram.com

#CinemaKlub#it#gal gadot#előzetes#csodanő#gyerekek#hősök#horror#stephen king

Címlapról ajánljuk