VIRÁG TIMÓTEUS

11:39
The VoiceCurtis: Attól féltem, hogy a francba fogunk mi négyen együtt dolgozni
2023. november 18. 11:05

Curtis: Attól féltem, hogy a francba fogunk mi négyen együtt dolgozni

Curtis óriási elvárásokkal vágott neki a The Voice-nak, régóta nagy álma volt, hogy egy ilyen szerepben is megmutassa magát, és le akarta dönteni róla kialakult sztereotípiákat. Kicsit meg volt ijedve a műsor elején, de aztán érzése szerint egyre jobban megismerte és megszerette a közönség, a coachtársaival pedig igazi barátokká váltak. A legközelebb Miklósa Erikával kerültek egymáshoz, közös programokat szerveznek, és év végén egy zenei produkcióra is összeállnak majd. Curtis szerint az énekeseket leginkább lelkileg kellett megerősíteni, néhányukkal pedig a The Voice után is szeretné folytani a munkát, Virág Timóteusnak már egy dalt is írt a rapper. 
8:03
FókuszHókifli, húsleves és mézes tea – megmutatjuk, ki mivel doppingolta lelkét a The Voice-os fellépésére
2023. november 13. 19:49

Hókifli, húsleves és mézes tea – megmutatjuk, ki mivel doppingolta lelkét a The Voice-os fellépésére

A The Voice harmadik elő show-ján, szombaton 6 versenyző állhatott a színpadra az elődöntőben, hogy bizonyítsanak. Az este végére azonban csak hárman maradtak, akik közül valaki elhozza a The Voice nyertese címet és az azzal járó 35 millió forintos főnyereményt. A Fókusz ott volt a kulisszák mögött a színpadra állás előtt és után is, megnéztük, hogyan segítik a coachok az énekeseket. Curtis elmesélte, hogy még az Újpest pályára is elvitte magával Timóteust, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz.
The VoiceHárom versenyző is búcsúzott, két coachnak nem maradt énekese, összeállt a finálé mezőnye a The Voice-ban
2023. november 11. 23:56

Három versenyző is búcsúzott, két coachnak nem maradt énekese, összeállt a finálé mezőnye a The Voice-ban

Már csak hat versenyző állt színpadra a The Voice harmadik élő show-jában, de egyikük a műsor félidejében búcsúzott a versenytől. Virág Timóteus nem bírta ki könnyek nélkül, mikor kiesése után megköszönte a támogatást a coachoknak és a családjának. Curtis le volt sújtva, de megígérte, hogy ezután is segíteni fogja versenyzője munkáját. A második körben Szakács Erika, Fóris Szonja, Kovács Harmat, Galambos Péter és Kovács Aliz újabb dalt adott elő, de a műsor végén csak hárman maradhattak versenyben. Az eredményhirdetés után Trokán Nórinak sem maradt énekese a fináléra.
2:51
The VoiceDöbbenetes dolog derült ki Virág Timóteusról a felkészülés alatt
2023. november 11. 20:12

Döbbenetes dolog derült ki Virág Timóteusról a felkészülés alatt

A második élő show előtt fél órával elkezdett kaparni a torka Virág Timóteusnak, amitől nagyon megijedt ő is, Curtis is és az énektanára is, de ebből végül a produkció alatt semmi nem látszott. Curtis a harmadik élő show előtt elvitte az Újpest-stadionba Timóteust, hogy legyen egy lazább programjuk, ahol tudnak beszélgetni és ekkor tudta meg, hogy Timó nem hall a bal fülére. 
8:44
FókuszKovács Harmat előadta élete első saját dalát, Virág Timóteusnak kétszázan szurkoltak szülővárosában – ezek voltak a The Voice 2. élő show-jának legemlékezetesebb pillanatai
2023. november 6. 19:32

Kovács Harmat előadta élete első saját dalát, Virág Timóteusnak kétszázan szurkoltak szülővárosában – ezek voltak a The Voice 2. élő show-jának legemlékezetesebb pillanatai

Virág Timóteus szülővárosában, Munkácson több százan szurkoltak a The Voice énekesének. Coacha, Curtis nagyon nehéz héten van túl, elveszítette egyik legjobb barátját. A rapper most próbálja kizárni a fájdalmat, és csak arra koncentrál, hogy megnyerjék a Voice-t Timóteussal. Istenes Bence szombaton meditált, sétált és befelé fordult az esti műsorvezetés előtt, ráadásul másnap minden erejére szüksége volt a Sztárbox meccs miatt. Kovács Harmat pedig óriási sikert aratott a Voice színpadán, új slágere már 90 ezer megtekintés közelében jár a Youtube-on.
The VoiceManuel új kedvencet fedezett fel magának, Kovács Harmat saját dallal, Virág Timóteus pedig viharos próbák után aratott a The Voice-ban
2023. november 4. 23:10

Manuel új kedvencet fedezett fel magának, Kovács Harmat saját dallal, Virág Timóteus pedig viharos próbák után aratott a The Voice-ban

Újabb két versenyző távozott a második élő show-ban, ezúttal Manuelnek és Trokán Nórinak kellett elengednie egy-egy énekesét. A versenyzők többsége tudott újat mutatni a coachoknak, de olyan is akadt, akit végig hamisnak hallottak, más pedig a túl sok bravúr miatt kapott kritikát. Manuel dalt írt Kovács Harmatnak, ami lenyűgözte a coachokat, Kovács Aliz pedig szerzett egy újabb rajongót Manuel személyében.
2:48
The VoiceTrokán Nóri: Neked megvan a képességed arra, hogy az érzelmeid száz százalékig átadd
2023. november 4. 21:25

Trokán Nóri: Neked megvan a képességed arra, hogy az érzelmeid száz százalékig átadd

Virág Timóteus az Álomarcú lányt adta elő a második élő show-ban, az éneklése ízléses és tiszta volt Miklósa Erika szerint. Manuel szereti Timóteusban, hogy érzelmes, tiszta szívű és emellett „brutál nagyot is tud énekelni”. Curtis elárulta, viharos hetük volt sok vitával, most viszont kiváló volt a produkciója, amit lejjebb görgetve lehet megnézni. 
6:04
FókuszKabalák, szurkoló családtagok és könnyek – az élő show kulisszái mögött a The Voice versenyzőivel
2023. október 30. 20:11

Kabalák, szurkoló családtagok és könnyek – az élő show kulisszái mögött a The Voice versenyzőivel

Galambos Petit a rengeteg kabalája nyugtatja meg, Szakács Erika pedig előre elképzeli maga előtt a produkcióját, így próbál meg higgadt maradni. De hogyan szurkolt Kovács Harmat nővére, és mit tanácsoltak a mezőny legfiatalabb versenyzőjének, a 15 éves Fóris Szonjának a szülei? A Fókuszban kulisszatitkokat mutatunk a The Voice első élő showjáról, és azt is, ahogyan az adás másnapján Varga Timóteus a karjaiban tartotta háromhónapos kisfiát, és megemlékezett arról az áldozatról, amit a műsor miatt hozott. 
3:08
The VoiceVirág Timóteus újszülött kisfia légzési nehézségekkel került kórházba
2023. október 28. 21:30

Virág Timóteus újszülött kisfia légzési nehézségekkel került kórházba

Virág Timóteus a kisfia születésénél nem tudott jelen lenni, ráadásul csak két hónappal később láthatta először élőben. Az Élő show előtti próbák közben a kisfia kórházba került, ezért el kellett hagyniuk Budapestet. A versenyzőben ekkor tudatosult, hogy egy ideig nem láthatja a családját, de Curtis egy olyan dalt választott neki, amivel ki tudja fejezni a kisfia iránti érzelmeit.
5:01
The VoiceVirág Timóteus: Nem azért csinálom ezt, mert sztár akarok lenni
2023. október 27. 20:26

Virág Timóteus: Nem azért csinálom ezt, mert sztár akarok lenni

Virág Timóteus a Kiütésen nem engedett a versenyhelyzet nyomásának, otthagyta azt a gitárszobában, amikor színpadra lépett. Úgy érzi, a Kiütés alatt énekelt dal, a Belehalok teljesen róla szólt, az elmúlt egy évéről, arról az időszakról, mikor eljött Kárpátaljáról Budapestre. A Kiütés napján még nem látta az újszülött fiát, az rtl.hu-nak elmesélte, milyen volt az első találkozása a családdal itt Magyarországon. 
2:35
The VoiceCurtisnek nem volt kérdés, hogy kiket kell továbbvinnie a The Voice élő show-jába
2023. október 25. 13:47

Curtisnek nem volt kérdés, hogy kiket kell továbbvinnie a The Voice élő show-jába

Curtis úgy érezte, mind a kilenc versenyzője alkalmas lett volna arra, hogy az élő show-ban szerepeljen, így még nagyobb feladat volt számára eldönteni, ki legyen az a három, aki széket érdemel. Elárulta, melyik énekes elengedése okozta számára a legnagyobb dilemmát, és azt, hogy mit lát Baktiban, Cinzia Consóban és Virág Timóteusban, akik kiérdemelték a továbbjutást a Kiütésen.
1:57
The VoiceVirág Timóteust nyomasztja, hogy még mindig nem láthatta élőben újszülött kisfiát
2023. október 22. 21:42

Virág Timóteust nyomasztja, hogy még mindig nem láthatta élőben újszülött kisfiát

Virág Timóteus elárulta Curtisnek, hogy milyen érzés távol lennie a családjától, akik mindannyian Ukrajnában maradtak. Ráadásul mindezt csak még jobban megnehezíti, hogy időközben megszületett kisfia, akivel még nem is találkozhatott. Curtis a fájdalmas történet hallatán biztos volt benne, hogy lélekemelő lesz Timóteusnak, amikor előadja a dalát.
2:54
The Voice„Bevonzottam a saját sorsomat” – Szekér Gergőt meglepte, hogy kapott egy második esélyt Curtistől
2023. október 10. 10:00

„Bevonzottam a saját sorsomat” – Szekér Gergőt meglepte, hogy kapott egy második esélyt Curtistől

Szekér Gergő őszinte örömmel fogadta, amikor duett partnere, Virág Timóteus jutott tovább a Párbajukról, azon viszont teljesen ledöbbent, amikor Curtis megmegtette. Az rtl.hu-nak adott interjújukból nemcsak az derül ki, Gergő miért nem számított erre a fordulatra, de az is, hogy Timóteus miért nem izgult egyáltalán a produkciójuk közben.
5:25
FókuszFülöp Denisának nem ez volt az első The Voice szereplése, Virág Timóteusék új családra találtak Magyarországon
2023. október 2. 20:06

Fülöp Denisának nem ez volt az első The Voice szereplése, Virág Timóteusék új családra találtak Magyarországon

A tehetsége miatt cikizték, Curtis most lecsapott rá. Fülöp Denisa néhány éve Romániában, a Voice Junior változatában már színpadra lépett. Virág Timóteus és családja Munkácsról menekült el az orosz-ukrán háború kezdetén. Itthon egy lelkipásztor lányai hívták fel a figyelmét a Voice-ra, ő pedig úgy érezte, lehet pont a tehetségkutatóba való jelentkezés adhat értelmet annak, hogy Magyarországra menekültek.
1:16
The VoiceVirág Timóteus az orosz-ukrán háború elől menekült Magyarországra: Nehéz volt egyik napról a másikra otthon hagyni mindent
2023. szeptember 30. 22:04

Virág Timóteus az orosz-ukrán háború elől menekült Magyarországra: Nehéz volt egyik napról a másikra otthon hagyni mindent

A 23 éves Virág Timóteus egy éve költözött Ukrajnából Magyarországra kisfiával és feleségével. Nagyon nehéz volt számukra ez az időszak, de biztos abban, hogy ez volt a legjobb döntés. Szeretné, ha gyermekei ugyanolyan csodálattal néznének majd rá, mint ahogy ő nézett egykor a színpadon álló zenész édesapjára.