Virág Timóteus

Virág Timóteus

Helló, a nevem Timóteus, 24 éves vagyok. 5 éve házas vagyok és van 2 csodaszép gyermekünk. A feleségemmel keresztény családban nevelkedtem. Apukám az Amarodel zenekar énekese volt 20 évig és az ő hatására kezdtem el én is zenélni. Nekem ő a példaképem és bízom benne, hogy most büszke rám.

 

Életkor: 24 év


Születési dátum: 1999.06.07
 

Csillagjegy: Rák
 

Magasság: 170 cm
 

Hobbi: Foci
 

Kedvenc étel: Bármi, amiben van hús
 

Kedvenc film: A segítség
 

Kedvenc előadó: Caramel
 

Kedvenc tárgy: Egy karkötő, amit a fiamtól kaptam.
 

Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam: A zenélést az apukám miatt kezdtem el.
 

Foglalkozás a zenei karrier mellett: Ezen még nem gondolkodtam, most csak a zene van.
 

Eddigi tapasztalataim a zenével: Az első emlékem a zenével kb. 8-10 éves koromban lehetett. Emlékszem rá, ahogy álltam a színpad előtt és csodáltam azt, ahogy édesapám énekelt, olyan érzéseket váltott ki belőlem, mint addig semmi más. Akkor határoztam el, hogy én is énekes szeretnék lenni. Eleinte senki nem látta bennem a tehetséget. Majd 12 évesen, az iskolában kértek fel először, hogy énekeljek. Azóta pedig nem telik el úgy nap, hogy ne énekelnék, vagy ne gitároznék. Az életem részévé vált a zene és már nem is tudnék nélküle élni. A célom az, hogy ugyanazt az érzést tudjam átadni az embereknek, mint amit én először éreztem, amikor édesapámat láttam énekelni. Remélem, hogy a The Voiceban ez sikerülni fog.
 

A legszebb pillanat az életemben az volt, amikor: megszülettek a gyerekeim.
 

Azért jelentkeztem a The Voice-ba, mert: mindig is ki szerettem volna magam próbálni egy versenyben, ahol sok a tehetség.
 

Azért örülök, hogy Curtis a coachom, mert: úgy gondolom, hogy mind emberileg, mind zeneileg sokat tud ahhoz tenni, ami én vagyok.
 

Itt megnézheted Virág Timóteus eddigi produkcióit:
 

Virág Timóteus: Homok a szélben (Korál) 

Szekér Gergő & Virág Timóteus: Megmentő (Azahriah)

Virág Timóteus: Belehalok (Majka, Curtis, BLR)