VIDEÓ

0:23
Híradó
2017. június 18. 17:12

VIDEÓ: Centiken múlott a baleset

Egy autó fedélzeti kamerája rögzítette, amint egy kereszteződésben egy autó áthajtott egy szirénázó mentő és az őt követő kísérőautó között. Centiken múlott a baleset. A kereszteződésben már hallható a sziréna. Egy gyalogos még átfut, aztán a mentőautó áthajt a piroson. Ekkor megy át mögötte keresztben egy fekete autó, csakhogy a mentőt egy másik szirénázó autó is követi. A fekete autónak épp zöld van, így érkezik meg a keresztutcából a mentő mögé - és a mentőt kísérő autó elé. A kisérőautó sofőrje hatalmasat fékezett, csak így kerülhette el a balesetet.
0:39
Fókusz
2017. május 31. 18:00

Szinte mindent képesek a helyükre hajítani

Rendkívül látványos filmet készített egy texasi srácokból álló csapat. A fiúkat szinte mindent képesek a helyükre hajítani, legyen szó bármilyen tárgyról, ruháról, szemétről. A Dudeperfect nevű 5 fős csapat 8 éve alakult, többen együtt kosaraztak a középiskolában majd szobatársak voltak az egyetemen. Több Guinness rekordot is felállítottak már, videóikat pedig 3 milliárdan látták már a videómegosztó oldalakon.
2:05
Híradó
2017. január 7. 18:35

Összeverekedett az ellenőrrel

Leköpött, majd ütni kezdett egy ellenőrt egy férfi Budapesten a Széll Kálmán téri metróállomáson. Az eset még december elején történt, a verekedésről készült videót most küldte el egy utas a BKV-figyelőnek. A BKK szerint a férfi feszegette az egyik jegyautomata pénzkiadó nyílását, ezért szólt rá az ott álló, jegyeket ellenőrző biztonsági őr. Ebből lett vita, majd verekedés. Az egyik szakszervezet szerint évente tucatnyi esetben támadják meg kollégáikat.
2:35
Híradó
2017. január 5. 18:00

Három parancsnok állásába került

Szilveszteri buli videót küldtek a családnak a tiszalöki börtön lakói. Ezt állítja egy nézőnk, aki a felvételt feltöltötte az RTL oldalára. A mobiltelefonnal készült videón táncolnak és énekelnek a rabok a körletben. Pedig a börtönben a telefonálásnak szigorú szabályai vannak, az elítélteknél csak ellenőrzött, úgynevezett rabtelefonok lehetnek, azok viszont fotózásra, vagy videó készítésére nem alkalmasak. A felvételt elküldtük a büntetésvégrehajtáshoz, ahol azt közölték, a belügyminiszter indoklás nélkül visszavonta három büntetésvégrehajtási vezető kinevezését: a tiszalöki, a budapesti és a szombathelyi parancsnokét.
1:54
Híradó
2016. december 22. 18:00

Videóra vette a robbanást

Felvételen a robbanás! Egy éppen arra járó polgárőr videóra vette, amint felrobban az oxigénpalack abban a mentőautóban, amely szerdán gyulladt ki Budapesten. Néhány lépésre voltak csak a tűzoltók a mentőtől, amikor az egyik oxigénpalack felrobbant az utastérben. A videó készítője egy polgárőr, aki azt mondta az RTL Híradónak, néhány perc alatt borult lángba a mentő. A kocsinak rendben volt a műszaki engedélye, és fiatalabb, mint általában az itthoni mentőautók.
4:58
Fókusz
2016. július 15. 19:10

Miért a telefonunkon keresztül nézzük az élő koncertet?

Az egyre jobb és modernebb telefonok egyrészt egy hihetetlen új világot nyitnak meg, másrészt részben tönkre is tehetnek egy másikat. A koncerteken ugyanis egyre többször probléma, hogy a nézők nem is annyira a színpadot, sokkal inkább a telefonjuk kijelzőjét nézve követik a koncertet. Rögzítenek mindent. Hogy miért kell az élmények helyett a videózást választani? Ennek járt utána a Fókusz stábja.
1:55
Híradó
2016. július 11. 18:10

Erőszakoskodtak a lánnyal, felvette a kamera

Videón az erőszakolók. Az RTL Híradónak sikerült megszereznie azt a felvételt, amelyen látszik, hogy hogyan vittek el fiatalok még februárban egy ittas lányt Debrecenben. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a csoportos nemi erőszakkal 3 fiút gyanúsítanak, akik a felvételek alapján egy panelház 10. emeletére vonszolták magatehetetlen áldozatukat, majd a gyanú szerint egymás után akarták megerőszakolni. A rendőrök vádemelést javasolnak.