VIDEÓ

10:34
Videó„Februári dal volt, biztos azért voltál lefagyva” – így tűnt fel Vastag Tamás és Vastag Csaba az X-Faktorban 13 éve
2023. szeptember 3. 10:38

„Februári dal volt, biztos azért voltál lefagyva” – így tűnt fel Vastag Tamás és Vastag Csaba az X-Faktorban 13 éve

A válogatásra együtt érkeztek, de külön-külön léptek színpadra a Vastag testvérek, aminek éppen ma 13 éve. Egymásért jobban izgultak, mint saját magukért, Csaba produkciója után a 10 évvel fiatalabb Tomi azzal viccelődött, hogy akkor ő most hazamegy. Geszti Péter mentor a két produkció után úgy fogalmazott: „két testvér 8 igennel távozott”.
4:12
Videó2006-ban adott exkluzív interjút az azeri baltás gyilkos: „Nem szeretném, ha minden azerbajdzsániról azt hinnék, baltás gyilkos”
2023. szeptember 3. 9:10

2006-ban adott exkluzív interjút az azeri baltás gyilkos: „Nem szeretném, ha minden azerbajdzsániról azt hinnék, baltás gyilkos”

Az azerbajdzsáni Ramil Safarov, akit baltás gyilkosként emlegetnek a nemzetközi sajtóban is, egyetlen televíziós interjúját a Fókusznak adta 2006-ban. A férfi két évvel korábban a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (a mai Nemzeti Közszolgálati Egyetemen) ölte meg álmában örmény szobatársát fejszével. A tanúk szerint egy másikkal végezni akart. Magyarországon ítélték életfogytiglanra, azonban a férfit 2012-ben Magyarország kiadta Azerbajdzsánnak, ahol aztán rögtön szabadon is engedték, és háborús hősként ünnepelték. 
13:08
FókuszMíg Romániában négy év alatt megtérülhet a napelemes beruházás, nálunk lassan nem éri meg telepíteni – így írja át az új rendelet 200 ezer háztartás életét
2023. szeptember 3. 8:01

Míg Romániában négy év alatt megtérülhet a napelemes beruházás, nálunk lassan nem éri meg telepíteni – így írja át az új rendelet 200 ezer háztartás életét

2024. január 1-től megszűnik az éves szaldó, és jön a havi elszámolás a napelemrendszereknél. Ez ma kb. 200 ezer magyar háztartást érint hátrányosan. De hogyan működnek a napelemes rendszerek a többi uniós országban? Horvátországban jó áron táplálhatja vissza a rendszerbe, aki esetenként túltermel, Németországban idén augusztustól 70 százalékot spórolhat a villanyszámlán egy átlagos család.
3:53
FókuszÍgy még biztosan nem látta az inotai hőerőmű tornyait
2023. szeptember 2. 20:16

Így még biztosan nem látta az inotai hőerőmű tornyait

Szerepeltek csokipapíron és bélyegen, a jellegzetes formájú hűtőtornyokat Inotán azonban még soha senki nem láthatta úgy, mint most. A Veszprémhez közeli, már huszonkét éve nem működő hőerőmű területét most az a finn művész festi át fénnyel, aki korábban a Stonehenge felett világította be az eget, vagy Írországban festett meg fénnyel egy hegyet. Ha az inotai hűtőtornyokat, hőerőművet hetven éve építők közül valaki most láthatná a tájat, nem értené, hogyan változtak a tornyok kék piramisokká, vagy váltak vibráló űrjárművé.  
9:08
FókuszCurtis: Miklósa Erikától tartottam egy kicsit, hogy sokkal kimértebb, de nem!
2023. szeptember 2. 20:08

Curtis: Miklósa Erikától tartottam egy kicsit, hogy sokkal kimértebb, de nem!

Az elmúlt hetek már csak róluk szóltak, de már tavasz óta várjuk, hogy végre kiderüljön, mire mennek ők négyen együtt. Az egykor olimpiai bajnoknak készülő operaénekes, a futballistából lett rapper, az állatorvoslásról álmodozó színésznő és a fiú, aki az elátkozott gyerekkor után az X-Faktor egyik legnagyobb felfedezettje lett. A világot meghódító tehetségkutató, a The Voice szombat este kezdődik. Istenes Bencével, Miklósa Erikával, Curtissel, Trokán Nórával és Manuellel még egyszer összegezzük, hogy mi vár ránk mostantól szombatonként.       
4:13
FókuszBalogh Levente asszisztense már társtulajdonos: „Amióta kijött az új Álommelóról a hirdetés, azóta nagyon sokan megkerestek”
2023. szeptember 2. 20:03

Balogh Levente asszisztense már társtulajdonos: „Amióta kijött az új Álommelóról a hirdetés, azóta nagyon sokan megkerestek”

Balogh Levente ismét álommmelót kínál valakinek álomfizetéssel. Személyi asszisztensét, Keserű Balázst ugyan már előléptette, de együtt utaztak el egy kis nógrádi faluba is, hogy az ottani gyermekotthonnak segítsenek. A milliárdos üzletember már kisfiúként is gondolkodott azon, hogy milyen lehet gyermekotthonban nevelkedő barátai élete, most az Álommelóban született nyuszival együtt már segíteni is akar.
BelföldA The Voice gigantikus díszlete, egy magyar család 400 négyzetméteres háza Las Vegasban és egy magyar hallgató beszámolója az egyetemi lövöldözésről
2023. szeptember 2. 19:20

A The Voice gigantikus díszlete, egy magyar család 400 négyzetméteres háza Las Vegasban és egy magyar hallgató beszámolója az egyetemi lövöldözésről

Vannak budapesti kerületek, ahol a rovarok miatt nem adhatnak vért az emberek. Terjesztik vagy sem a tigrisszúnyogok a nyugat-nílusi vírust? Kiket érint a legrosszabbul az új napelemszabályozás? Hogyan küzdötték fel magukat Péterék Amerika leggazdagabbjai közé? Milyen a The Voice díszlete, és mit mondtak annak idején a coachok, amikor először adtak interjút az RTL-nek? Mutatjuk a hét legfontosabb és legizgalmasabb videóit. 
0:28
HíradóKét tonna halászlé főtt a szegedi rakparton
2023. szeptember 2. 19:15

Két tonna halászlé főtt a szegedi rakparton

A hallal és hagymával együtt majdnem két tonna halászlé főtt a szegedi rakparton felállított óriásbográcsban. Az alapanyag szegedi paprika, makói hagyma és tiszai hal volt a már hagyományos háromnapos halfesztiválon. Hétfő estig biztosan nem fogy el a halászlé. Az ország minden szegletéből érkezett halászcsárdák és amatőr főzők versenyeznek a Halfőző Érdemrend valamelyik fokozatáért, és kínálják jobbnál jobb főztjeiket.
2:44
Híradó"Ukrajnában az ukrán nemzeti jelképek használatosak" – ezért nem hangozhatott el a magyar himnusz a munkácsi tanévnyitón
2023. szeptember 2. 19:00

"Ukrajnában az ukrán nemzeti jelképek használatosak" – ezért nem hangozhatott el a magyar himnusz a munkácsi tanévnyitón

Nem hangozhatott el a magyar himnusz a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanévnyitóján – írták egy, az intézményhez köthető közösségi oldalon. Arról is beszámoltak, hogy a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolában nem tehették ki a magyar zászlót sem, és az új igazgató ukránul mondott beszédet. Ukrajnában 13 ezer iskola nyitott meg, de milliók online tanulnak majd. Közben az orosz elnök is részt vett egy évnyitón Moszkva közelében.
2:16
HíradóValóban fasiszta lázadóknak nevezik az 56-os magyar szabadságharcosokat az orosz állami történelemkönyvben
2023. szeptember 2. 18:59

Valóban fasiszta lázadóknak nevezik az 56-os magyar szabadságharcosokat az orosz állami történelemkönyvben

Valóban fasiszta lázadóknak nevezik az 56-os magyar szabadságharcosokat abban az orosz állami történelem tankönyvben, amely már az iskolásokhoz került. Erről a Telex írt, miután megszerezték a tankönyv egyik példányának a felvételét. Online kiadása korábban az RTL Híradóhoz is eljutott, de a budapesti orosz nagykövetség azzal védekezett, hogy az még nem a végleges verzió. Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken úgy reagált: azért nem rendelik be az orosz nagykövetet, mert szerintük '56 nem vita tárgya.
2:15
HíradóKarácsony Gergely szerint hídvám bevezetését jelenti, hogy a kormány a teljes M0-ást fizetőssé teszi
2023. szeptember 2. 18:58

Karácsony Gergely szerint hídvám bevezetését jelenti, hogy a kormány a teljes M0-ást fizetőssé teszi

A főpolgármester szerint gyakorlatilag hídvám bevezetését jelenti, ha a kormány a teljes M0-st fizetőssé teszi, mert így az autóút hídjai is fizetősek lesznek. Karácsony Gergely szerint ez azt jelentené, hogy több tízezer budapesti csak a főváros belsőbb részein tudna autópályamatrica nélkül átkelni a Dunán, ami még nagyobb dugókhoz vezetne.
2:04
HíradóPedagógiai asszisztensek taníthatnak alsósokat, mert nincs elég tanító
2023. szeptember 2. 18:56

Pedagógiai asszisztensek taníthatnak alsósokat, mert nincs elég tanító

Nincs elég tanító, ezért pedagógiai asszisztensek taníthatnak több olyan iskolában, aminek a Külső-Pesti Tankerületi Központ a fenntartója. Egy pedagógus beszélt erről az RTL Híradónak. A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem egyedülálló a probléma, a megoldást pedig nem tartják jogszerűnek. A tankerület vezetője azt közölte: a hozzájuk tartozó iskolákban kizárólag tanítók és tanárok tarthatnak órákat.
2:41
HíradóA tornatermet is Orbán-bölcsességekkel dekorálták a felújított csepeli gimnáziumban
2023. szeptember 2. 18:48

A tornatermet is Orbán-bölcsességekkel dekorálták a felújított csepeli gimnáziumban

Nemcsak az aulában, hanem a tornateremben is Orbán Viktortól vett idézet olvasható az állami pénzből felújított csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban. Az iskola igazgatója azt mondta a Szeretlek Magyarország című portálnak, hogy ő is csak akkor szembesült ezzel, amikor már felszerelték. Őt is aggasztaja a felirat, amiről egyelőre nem derült ki, kinek a megbízásából helyezték ki. Az állami gimnáziumban kápolna is épült. A DK szerint ott ennek sincs helye.
1:41
HíradóŐrizetben a győri városi rendőrkapitány, munkahelyéről vihették el
2023. szeptember 2. 18:26

Őrizetben a győri városi rendőrkapitány, munkahelyéről vihették el

Őrizetben a győri városi rendőrkapitány, hivatali bűncselekmények gyanúja miatt. A központi nyomozó főügyészség közleménye egy vidéki város kapitányát említi, de több portál is megírta, hogy ki lehet a gyanúsított. Az értesülést az RTL Híradónak is megerősítették. Úgy tudjuk, a városi kapitányt munkahelyéről vitték el. Kollégái megdöbbentek, mert főnöküket a szabályokat tisztelő rendőrnek ismerték. Helyettese vette át a kapitányság vezetését. 
2:35
HíradóSzexuális visszaéléssel gyanúsítják a csomagtartóban megtalált halott kisfiú nagyapját
2023. szeptember 2. 18:20

Szexuális visszaéléssel gyanúsítják a csomagtartóban megtalált halott kisfiú nagyapját

Elfogták és kihallgatták a Nyíregyházán áprilisban holtan talált kisfiú nagyszüleit a rendőrök. Evés közben fulladhatott meg a nevelőanyja szeme láttára, aki utána napokig bolyongott egy autó csomagtartójában a holttesttel. A kisfiú nagyanyját most kiskorú veszélyeztetésével, nagyapját kiskorú elleni szexuális visszaéléssel gyanúsítják. Egyelőre nem tudni, hogy a két ügy között van-e bármilyen összefüggés.
2:14
HíradóHalottnak nyilvánították és felboncolták az EESZT szerint, pedig csak szemműtétje volt
2023. szeptember 2. 17:59

Halottnak nyilvánították és felboncolták az EESZT szerint, pedig csak szemműtétje volt

Halottnak nyilvánítottak és felboncoltak egy nőt a Gyulai Kórházban – legalábbis az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben rögzítettek szerint. Ezt ő maga vette észre két nappal azután, hogy szemműtétje volt. Az állami rendszer szerint miután meghalt, varratszedésen vett részt a szemműtétje miatt. A kórház szerint technikai hiba történt.
0:47
HíradóTöbb mint fél kiló heroint találtak a röszkei határon egy szerb sofőr kocsijában
2023. szeptember 2. 17:26

Több mint fél kiló heroint találtak a röszkei határon egy szerb sofőr kocsijában

Több mint fél kiló heroint találtak a röszkei határon a NAV ellenőrei egy szerb sofőr kocsijában. A csomagok nélkül utazó férfi zavartan válaszolt a kérdésekre, ezek után kutatták át az autót és bukkantak az anyósülés alatt a csomagokra. A drogteszt heroinra utalt, ezért őrizetbe vették a sofőrt, akit a bíróság letartóztatott. A feketepiacon több milliót érő kábítószer csempészéséért letöltendő börtön járhat.
2:14
HíradóA Kórházszövetség elnöke szerint komoly munkaerőhiánnyal küzd az állami ellátás, az egészségügyi államtitkár szerint a kommunikációval van baj
2023. szeptember 2. 17:25

A Kórházszövetség elnöke szerint komoly munkaerőhiánnyal küzd az állami ellátás, az egészségügyi államtitkár szerint a kommunikációval van baj

Nem a szakemberhiány, hanem a betegek és a kórházak közötti információhiány miatt vannak hosszú várólisták az egészségügyi államtitkár szerint. Takács Péter a Kórházszövetség elnökének kijelentésére reagált. Velkey György az Indexnek beszélt arról, hogy szerinte komoly munkaerőhiánnyal küzd az egészségügy és azért nem üzemelnek teljes kapacitással a műtők, mert nincs elég szakember. Takács Péter azt mondta, a várólisták csökkentése érdekében a megyei kórházak igazgatóinak kell jól elosztaniuk a feladatokat a kórházak között. A betegeknek pedig fel kell ajánlani a lehetőséget, ha valahol máshol hamarabb kerülhetnek sorra.