VIDEÓ

6:09
FókuszEgy magyar csapat, ahol egymásnak passzol az egyiptomi mérnök és a jemeni informatikus
2023. szeptember 13. 20:35

Egy magyar csapat, ahol egymásnak passzol az egyiptomi mérnök és a jemeni informatikus

Ikrényben a Győri Cápák csapata rúgja a bőrt, köztük egyiptomi, marokkói, laoszi, ghánai, vietnámi és szaúdi játékossal, mindezt az amatőr együttesek legalacsonyabb osztályában. A csapatot korábban a megszűnés fenyegette a kevés bevethető játékos miatt, ekkor jött az ötlet, hogy az egyetemen toborozzanak labdarúgókat. Meg is érkezett az erősítés, igaz nem feltétlenül úgy, ahogy azt gondolták. Végül légiósok hadát igazolta le a klub, amely ezzel egyértelműen a legmultinacionálisabb csapat lett a magyar megyei futballban.
5:30
FókuszA perui bányából előkerült háromujjú múmiákra egyelőre nincs racionális magyarázat
2023. szeptember 13. 20:29

A perui bányából előkerült háromujjú múmiákra egyelőre nincs racionális magyarázat

Jaime Maussan ufókutató, újságíró azt állítja, hogy az újonnan talált háromujjú múmiák DNS-e eltér az emberétől és szerinte ez bizonyítja, hogy volt idő, amikor az emberiség nem volt egyedül a bolygón. A Mexikói Nemzeti Autonóm Egyetem szén-dioxid kormeghatározást végzett, ezek szerint a háromujjú, fogak nélküli, kétszemű testek több mint 1000 évesek. A bizarr bemutató azonban sokakban kételkedést váltott ki, egyesek azzal viccelődtek, hogy a holttestek „mutáns macskák”.
3:57
FókuszMindenünket elvesztettük, hamarosan itt a tél, az eső, mit kezdünk a gyerekekkel? – Az Atlasz-hegységben élő családok otthonai megsemmisültek
2023. szeptember 13. 20:23

Mindenünket elvesztettük, hamarosan itt a tél, az eső, mit kezdünk a gyerekekkel? – Az Atlasz-hegységben élő családok otthonai megsemmisültek

Még mindig rengeteg helyen járhatatlanok az utak Marokkóban a péntek éjszakai földrengés után. A Magyar Református Szeretetszolgálat küldöttsége olyan helyekre látogatott el, amik a lezuhant sziklatörmelékek miatt csak nehezen megközelíthetőek az Atlasz-hegységben. Az itt élő családok otthonai szinte teljesen megsemmisültek. Ami pedig túlélte a rengést, bármelyik pillanatban összeomolhat.
5:27
FókuszQualitas Gimnázium igazgatója: Ilyen gyalázat szerintem Európában nincs. De lehet, hogy még Zimbabwéban sem
2023. szeptember 13. 20:18

Qualitas Gimnázium igazgatója: Ilyen gyalázat szerintem Európában nincs. De lehet, hogy még Zimbabwéban sem

Alig kezdődött el a tanév, ám máris csaknem 300 diák sorsa vált reménytelenné, miután kedden délelőtt a végrehajtó, tanítás közben megjelent az épületnél és bejelentette: elárverezték a Qualitas Gimnázium épületét. A legnagyobb kétségbeesést az okozta, hogy az iskola vezetősége nem tájékoztatta sem a szülőket, sem a diákokat arról, hogy a gimnáziumot egy évek óta tartó végrehajtási eljárás veszélyezteti, ami két cég elszámolási vitájából indult.
2:27
HíradóHidvéghi Balázs szerint „ideológiai dzsihád” folyik a konzervatív, kereszténydemokrata politikát folytató kormányok ellen
2023. szeptember 13. 20:12

Hidvéghi Balázs szerint „ideológiai dzsihád” folyik a konzervatív, kereszténydemokrata politikát folytató kormányok ellen

Elfogadhatatlan, ha egy tagállam úgy akar hozzáférni uniós pénzekhez, hogy közben nem tartja be a jogállamisági feltételeket – mondta Ursula Von Der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban. Az unió helyzetéről szóló évértékelőjében arról beszélt, vizsgálatot indítanak a kínai elektromos autók piactorzító hatása miatt. A Fidesz szerint az uniós korrupciós ügyekre továbbra sem kaptak választ, miközben a bizottság a támogatások visszatartásával zsarolja Magyarországot.
1:57
HíradóKim Dzsongun: Oroszország hatalmas győzelmet arat majd a gonosz elleni harcban
2023. szeptember 13. 20:10

Kim Dzsongun: Oroszország hatalmas győzelmet arat majd a gonosz elleni harcban

Oroszország biztosan győzni fog a „gonosz elleni harcban” – erről beszélt Putyin elnökkel tartott találkozóján Kim Dzsongun. Az észak-koreai diktátor 2019 óta először hagyta el országát. Páncélozott luxusvonattal érkezett Oroszország távol-keleti űrközpontjába. Moszkva legfontosabb célja a találkozóval, hogy lőszert szerezzen az Ukrajna elleni háborújához.  
2:20
Híradó„Apu, gyertek gyorsan, mert egy csomó fekete ember itt fekszik egy kupacban a földön” – egyre több menekültet látnak a helyiek Nógrádban
2023. szeptember 13. 20:09

„Apu, gyertek gyorsan, mert egy csomó fekete ember itt fekszik egy kupacban a földön” – egyre több menekültet látnak a helyiek Nógrádban

35-40 menekült rohant el egy furgonból Balassagyarmaton, miután rendőrök üldözték őket. Cerednél pedig 14 embert fogtak el, akik papírok nélkül akartak átmenni a szlovák határon. Egyre több a hasonló eset Nógrád megyében. Diósjenő polgármestere szerint migrációs főútvonal lett a Börzsöny. A település honlapján közölt felhívásában arról írt, egyre több menekültet látnak a környéken.
2:29
HíradóKilátástalan helyzetben Iványi Gáborék: ezúttal 380 milliót vont el tőlük a NAV
2023. szeptember 13. 20:07

Kilátástalan helyzetben Iványi Gáborék: ezúttal 380 milliót vont el tőlük a NAV

Kilátástalan helyzetbe került a Magyar Evangéliumi Testvérközösség – erről Iványi Gábor írt segélykérő kiáltványában. A MET hónapok óta csak egy részét kapja meg annak az állami támogatásnak, ami szerintük járna nekik. Most viszont – tartozásaikra hivatkozva – egyetlen forintot sem kaptak, mert a NAV elvonta a nekik járó pénzt. Dolgozóiknak már hónapok óta nem tudnak teljes fizetést adni.
15:19
Cápák közöttMélyen érintette a Cápákat az apaság krízise – Cápák között Online Pitch
2023. szeptember 13. 20:00

Mélyen érintette a Cápákat az apaság krízise – Cápák között Online Pitch

Léder László pszichológus, szervezetfejlesztési és vezetési tanácsadó néhány évvel ezelőtt alapította az Apa Akadémiát. Az elmúlt két évtizedben szerinte úgynevezett csendes apaforradalom zajlik, ezért is kezdett a modern apaság pszichológiájával foglalkozni. A vállalatok és az édesapák nagy része szerinte nem tud jól reagálni az apává válás időszakára. A vállalkozó 3 millió forintért érkezett, cserébe pedig 20 százalékos tulajdonrészt ajánlott a Cápáknak.
2:02
HíradóÚjra bemutatna a török elnöknek – Bán Tamás az RTL-nek reagált a BRFK által elutasított feljelentésre
2023. szeptember 13. 19:53

Újra bemutatna a török elnöknek – Bán Tamás az RTL-nek reagált a BRFK által elutasított feljelentésre

Elutasította a feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányság a török elnök testőrei által megvert férfi ügyében. A rendőrség szerint az Erdogannak Budapesten bemutató Bán Tamás leteperése és bántalmazása szabályszerű eljárás volt. Bán Tamás az RTL Híradónak azt mondta: nem bánta meg, hogy kifejezte véleményét, és ha úgy alakulna, újra bemutatna a török elnöknek.
2:01
HíradóAz LMP folyamatosan adja be népszavazási kérdéseit – reagált az ellenzéki párt a Kúria döntésére
2023. szeptember 13. 19:49

Az LMP folyamatosan adja be népszavazási kérdéseit – reagált az ellenzéki párt a Kúria döntésére

A Kúria megerősítette: nem lehet arról népszavazást tartani, hogy Magyarországon csak annyi akkumulátorgyár létesülhesen, mint amennyi idén év végéig felépül. A Kúria az LMP kezdeményezését azzal utasította el, hogy az visszamenőleges hatályú lenne, ami jogellenes. Az ellenzéki párt folyamatosan adja be népszavazási kérdéseit, és úgy látja, van esély valamelyik hitelesítésére.
2:32
HíradóA szakszervezetek 15 százalékos minimálbér-emelést akarnak, Nagy Márton 10 százalékról beszél
2023. szeptember 13. 19:45

A szakszervezetek 15 százalékos minimálbér-emelést akarnak, Nagy Márton 10 százalékról beszél

10 százalékos minimálbéremelést tart reálisnak Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter – erről az Indexnek beszélt. Alig néhány hete jelentették be a munkáltatók, hogy nincs pénzük évközi bérfejlesztésre, de januártól 10 százalékkal növelnék a kötelező legkisebb fizetéseket a magas infláció miatt. A szakszervezetek szerint legalább 15 százalékos emelés kellene, hogy a minimálbér annyit érjen jövőre, mint tavaly. Több mint egymillió magyar dolgozik jelenleg minimálbérét vagy garantált bérminimumért. Őket sújtja leginkább az infláció a Híradó általu kérdezett szakértő szerint.
2:00
HíradóRészletek derültek ki a börgöndi repülőgép-balesetben megsérült gyermek állapotáról
2023. szeptember 13. 19:45

Részletek derültek ki a börgöndi repülőgép-balesetben megsérült gyermek állapotáról

Felfoghatatlan a börgöndi repülőgép-tragédia a család számára – közölték a hozzátartozók. Korábban történt már a Trojanhoz hasonló repülőkkel két halálos baleset külföldön. A Híradónak nyilatkozó igazságügyi szakértő szerint egy 2,9 tonnás géppel rizikós teljesíteni olyan manővert alacsonyan repülve, mint amit a pilóta megpróbált a becsapódás előtt. A gép egy család autója mellett csapódott be, egy gyermek és szülei súlyosan megsérültek. A kislány operációja több órán át tartott.
2:31
HíradóBérleti díj ellenében maradhatnak – megszólalt az RTL-nek a Qualitas Gimnázium épületét megvásárló cég
2023. szeptember 13. 19:42

Bérleti díj ellenében maradhatnak – megszólalt az RTL-nek a Qualitas Gimnázium épületét megvásárló cég

Ezen a héten online oktatás lesz, jövő héten pedig egy másik épületben folytathatják a tanulást a soroksári Qualitas Gimnázium diákjai – közölte az igazgató. Az iskolából kedden tanítás közben küldte el a végrehajtó a tanulókat, mert elárverezték az ingatlant. Az igazgató szerint mindez törvénytelen, és szeretné visszaszerezni az épületet. Az ezt megvásárló cég stábunknak azt mondta: bérleti díj ellenében tovább használhatja az iskola az ingatlant.
1:35
HíradóElsikált bűnök, gyalogosgázolás, vonatbaleset –  ilyen volt a baleseti helyszínelői verseny Győrben
2023. szeptember 13. 19:38

Elsikált bűnök, gyalogosgázolás, vonatbaleset – ilyen volt a baleseti helyszínelői verseny Győrben

Kitalált baleseteknél rögzítettek nyomokat és hallgattak meg tanúkat annak a 19 csapatnak a tagjai, amelyek részt vesznek a 12. Országos Baleseti Helyszínelői Versenyen, Győrben. A rendőröknek nyomozás közben nem csak az időre, de a pontosságra is figyelniük kellett. Az, hogy ki lesz a győztes, a csütörtöki eredményhirdetésen derül ki.
1:40
HíradóÁtgázolt egy földön fekvő férfin, majd továbbhajtott – három év börtönt kérnek rá
2023. szeptember 13. 19:33

Átgázolt egy földön fekvő férfin, majd továbbhajtott – három év börtönt kérnek rá

Három év börtönt kér az ügyészség arra a sofőrre, aki kocsijával áthajtott egy földön fekvő férfin Debrecenben még 2021-ben. Az elgázolt férfi épp a kocsmából tartott hazafelé, amikor elesett az úton. A vádlott nem vette észre, és elgázolta. A sofőr ezt követően nem állt meg segíteni, hanem továbbhajtott. A 65 éves férfi a helyszínen meghalt.
1:54
HíradóMegölte hajléktantársát, mert megitta a pálinkájukat – öt év börtönt kapott a szegedi férfi
2023. szeptember 13. 19:31

Megölte hajléktantársát, mert megitta a pálinkájukat – öt év börtönt kapott a szegedi férfi

Jogerősen öt év börtönt kapott a férfi, aki három éve hajléktalantársával halálra vert Szegeden egy harmadikat, mert megitta a pálinkájukat. Legalább hússzor megrúgták és ütötték ököllel, lécekkel, majd magára hagyták a rakparton. Egy járókelő talált az áldozatra, aki pár óra múlva meghalt. Az egyik tettes már jogerős büntetését tölti, a másik ügyében szerdán döntött a Szegedi Ítélőtábla.
1:30
HíradóJól ismerik a tatabányai dohányboltban az idős támadót, eddig mindig nyugodtan viselkedett
2023. szeptember 13. 19:28

Jól ismerik a tatabányai dohányboltban az idős támadót, eddig mindig nyugodtan viselkedett

Bottal és késsel támadt egy fiatalra egy 70 éves férfi egy tatabányai dohányboltban. Azon vesztek össze, hogy a fiatal szerint túl lassú volt az idős vevő. A trafikos rendőrt hívott, de a fiatal azt kérte, hogy ne büntessék meg a támadóját. Így testi sértés miatt nem, csak garázdaság miatt emeltek vádat. A dohányboltban nyilatkozni nem akartak, de azt mondták, jól ismerik a támadót. 
2:17
Híradó„Sokkos állapotba kerültem” –  megbánta tettét a múcsonyi újszülöttgyilkosság 29 éves vádlottja
2023. szeptember 13. 19:23

„Sokkos állapotba kerültem” – megbánta tettét a múcsonyi újszülöttgyilkosság 29 éves vádlottja

15 év fegyházbüntetést kapott elsőfokon az a 29 éves nő, aki a vád szerint megölte újszülött gyermekét a Borsod megyei Múcsonyban. A nő tavaly nyáron szülei házában, a WC-n szülte meg a kisbabát, majd olyan brutálisan bántalmazta, hogy a gyermek meghalt. A holttestet egy ismerőse segítségével rejtette el Miskolc közelében egy erdős területen. A bíróságon a vádlott szerdán bocsánatot kért, és azt mondta, sokkos állapotban volt.
6:15
Videó„Csimpánzcsöcs” és „78 kilós, döngő léptű nők” – Schobert Norbi ezen a napon vesztette el a háborút az elhízás ellen
2023. szeptember 13. 15:28

„Csimpánzcsöcs” és „78 kilós, döngő léptű nők” – Schobert Norbi ezen a napon vesztette el a háborút az elhízás ellen

„Csimpánzcsöcs” és „döngő léptű 78 kilós nők”, na meg a tévedés, hogy a „férfiak súlya helyett a vágódisznóké kezdődik 100 kilónál” – emlékezetes megjegyzések Schobert Norbitól. 2021-ben ezen a napon nyilatkozta azt a fitneszguru, hogy úgy érzi, elvesztette a háborút az elhízás ellen, és azt ígérte, innentől kezdve nem lesz több beszólás. Aki megkeresi, annak szívesen segít továbbra is, aki viszont nem keresi meg, annak nem üzen már semmit. Sztrókja után a fitneszguru elengedte azokat a dolgokat, amiket nem tud megváltoztatni – bár nem bánta meg korábbi kijelentéseit.
2:19
VideóKinevették, később ünnepelték a Moncsicsi Krisztus alkotóját, aki felvirágoztatta faluját
2023. szeptember 13. 15:28

Kinevették, később ünnepelték a Moncsicsi Krisztus alkotóját, aki felvirágoztatta faluját

2022-ben ezen a napon tartottak gálaműsort Spanyolországban annak az idős asszonynak a tiszteletére, aki egy Jézust ábrázoló freskót próbált meg restaurálni 10 évvel ezelőtt. Az eredetitől teljesen eltérő végeredmény annak idején nevetség tárgya lett az alkotóval együtt. Azóta viszont százezrek zarándokoltak el a településre, és 2022-ig mintegy félmillió eurót hagytak ott. Cecilia Giménez 2012 nyarán döntött úgy, hogy felújítja a helyi templomban lévő, 30-as években készült, rohamosan pusztuló állapotú egyik freskót, az Ecce Homót. Az eredményt mindenki jól ismeri.
7:54
ReggeliModernkori tündérmese, ahogy a két magyar influenszer megismerte egymást
2023. szeptember 13. 14:50

Modernkori tündérmese, ahogy a két magyar influenszer megismerte egymást

Nagy Benedek és Eckert Lídia online találkoztak először internetes tartalomgyártóként. Két hét után Benedek kíváncsi volt arra, hogy élőben is működik-e a kémia köztük, ezért egészen Kanadáig utazott Lídiáért. Szerelem lett első látásra, így Lídia visszaköltözött Magyarországra, most pedig a két fiatal világkörüli útra indul, amiben először a Reggeliben árultak el részleteket.
4:53
ReggeliMég a Budapesti Autósok oldal alapítója is inkább robogóra pattant, annyira nehéz a fővárosban a parkolás
2023. szeptember 13. 13:56

Még a Budapesti Autósok oldal alapítója is inkább robogóra pattant, annyira nehéz a fővárosban a parkolás

Csősz Krisztián, a Budapesti Autósok oldal alapítója volt a Reggeli vendége annak kapcsán, hogy miért ütnek rajta a fővárosban egyre több ismert embert tilos parkoláson. Csősz Krisztián elmondta, hogy annyira nehéz helyenként a fővárosban parkolni, hogy még ő is inkább robogóra pattant, azonban a szabálytalankodó celebek nem mutatnak az átlagembernek jó példát.
5:15
Reggeli„Vérátömlesztést kapott tőlem a beteg, ami sokat javított az állapotán!” – elmondta a magyar orvosnő, hogyan tartotta életben az amerikai barlangászt
2023. szeptember 13. 13:51

„Vérátömlesztést kapott tőlem a beteg, ami sokat javított az állapotán!” – elmondta a magyar orvosnő, hogyan tartotta életben az amerikai barlangászt

„Orvosként szükséges, hogy kizárjam az érzelmeket, nagyon jóban vagyunk a pácienssel!” – erről beszélt a Reggeliben Zádor Zsófia, az a magyar orvos, aki életmentő beavatkozást hajtott végre a törökországi barlang mélyén rekedt férfin, akit ráadásul régről ismert. Hogy milyen volt ezer méter mélyen az életmentés és hogyan sikerült kizárnia az érzelmeket, illetve milyen állapotban van most Mark Dickey, erről is beszélt a Reggeliben a magyar szakorvos.
3:46
Híradó„Jött a megafonos úriember és elmondta, hogy az iskola el lett árverezve a fejünk fölül” – így élték át a diákok, hogy óra közben jött a végrehajtó az iskoláért
2023. szeptember 13. 13:09

„Jött a megafonos úriember és elmondta, hogy az iskola el lett árverezve a fejünk fölül” – így élték át a diákok, hogy óra közben jött a végrehajtó az iskoláért

Tanítás közben ürítették ki a soroksári Qualitas Gimnáziumot a végrehajtók, rendőri biztosítás mellett – mindezt a diákok az osztálytermek ablakából nézték végig, majd mindenkit kihívtak az udvarra, hogy elmondják, elárverezték fejük felül az épületet. Az esetről az RTL Híradónak az iskola igazgatója, Ott Ferenc elmondta, ezen a héten a diákok még online oktatásban részesülnek, jövő héttől normális tanrendben folytatódik a tanév. Az igazgató Orbán Viktornak is üzent. Úgy tudjuk, az a cég, amelyik megvette az elárverezett iskolaépületet, nyitott arra, hogy bérbe adja azt, és úgy folytatódjon az oktatás.
11:17
ReggeliKern András megbánta, Győzike mutogatta szabálytalan parkolását – elnézőbbek vagyunk a hírességekkel az utakon?
2023. szeptember 13. 11:45

Kern András megbánta, Győzike mutogatta szabálytalan parkolását – elnézőbbek vagyunk a hírességekkel az utakon?

Dr. Szele András közlekedési szakértő volt a Reggeli vendége, aki szerint a mai Magyarországon sajnos már a mindennapi közlekedési kultúra része a szabálytalan parkolás és a gyorshajtás – mindez az ismert emberek esetében azonban hatalmas hírverést kelt, az nem mindegy, hogy hogyan reagál a bűnre a tettes. A videóból az is kiderül, hogy mit mondott az RTL Híradónak Kern András a pékség előtti parkolásáról, és hogyan közvetítette élőben Győzike a saját szabálytalankodását. 
1:08
Cápák közöttBalogh Levente: Az a probléma, hogy elvárják a férfiaktól, hogy pénzkeresők és apák is legyenek
2023. szeptember 13. 11:29

Balogh Levente: Az a probléma, hogy elvárják a férfiaktól, hogy pénzkeresők és apák is legyenek

Újra Cápák között Online Pitch az rtl.hu-n! A műsor ezúttal is tartogat olyan exkluzív tartalmakat, amik a televízióban nem szerepelnek. A második exkluzív pitchet Léder László vezetési tanácsadó és pszichológus tartotta a Cápáknák. Vállalkozása témája az apaság, ami a befektetőket is megnyitotta – a Cápák őszintén beszéltek magánéleti kérdésekről.
6:26
Reggeli„Tulokság, független attól, ki csinálja” - Bazsó Gábor szerint sokat romlott a közlekedési morál, Kern Andrásról is elmondta a véleményét
2023. szeptember 13. 11:01

„Tulokság, független attól, ki csinálja” - Bazsó Gábor szerint sokat romlott a közlekedési morál, Kern Andrásról is elmondta a véleményét

„A magyar az, aki mögötted megy be a forgóajtón és előtted jön ki!” – mondta a Reggeliben Bazsó Gábor autós szakújságíró, aki szerint általánosan le van lakva a magyar erkölcs sok szempontból, ami egyre inkább tükröződik közlekedési morálunkban is. A beszélgetésből az is kiderül, miért áll közel Bazsó szívéhez Kern András autója és miért lett volna erkölcstelenebb, ha a szabálytalan parkolást Kern egy óriási terepjáróval hatja végre. 
2:46
Videó„Meg fogom verni a maguk tutyimutyi főnökét!” – Tarlós István megafonnal ordította le Tordai Bence haját
2023. szeptember 13. 10:29

„Meg fogom verni a maguk tutyimutyi főnökét!” – Tarlós István megafonnal ordította le Tordai Bence haját

Ma négy éve, hogy Budapest tízezredik fájának elültetésén szokatlan kiegészítővel, egy megafonnal jelent meg Tarlós István. Az akkori főpolgármester bolondnak és szerencsétlen alaknak nevezte az ellenzéki Tordai Bencét, majd többször is megismételte ezt a magával hozott megafonba, a Párbeszéd politikusától alig egy méterre. Tordai egy más témában tartott sajtótájékoztatón megpróbálta Tarlós Istvánnak átadni Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt vitameghívóját. Ő azonban nem vette át, ezután kezdődött a kulturált vita.
0:31
VideóVideón az Árkád egyik üzletébe betörő tolvaj
2023. szeptember 13. 10:20

Videón az Árkád egyik üzletébe betörő tolvaj

A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi július 14-én tört be a kőbányai Árkád egyik ruhaüzletébe. A felvételek szerint kényelmesen válogatott a kelmék között, mígnem ráesteledett. Egy ponton mintha egyenesen a kamerába nézett volna. A tolvajt azonban eddig nem sikerült elkapni, így a rendőrök most a lakosság segítségét kérik. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.
1:03
VideóVideón a mexikói földönkívüliek, törvényt is módosítanának miattuk
2023. szeptember 13. 10:19

Videón a mexikói földönkívüliek, törvényt is módosítanának miattuk

Állítólagos földönkívüliek maradványait mutatták be a mexikói kongresszus első nyilvános meghallgatásán. A leletek állítólag 700 és 1800 évesek, és nincs bennük emberi DNS. Az UFÓ-hívő kutatók azt szeretnék a parlamenti meghallgatással elérni, hogy módosítsák a légtérvédelmi törvényt, aminek következtében Mexikó lehetne az első ország, amelyik hivatalosan is elismerné a földönkívüliek jelenlétét a bolygón.