VIDEÓ

2:06
HíradóEgy éven belül két betege is meghalt az ajkai orvosnak, az ügyészség szerint nem kezelte őket megfelelően
2023. október 2. 19:08

Egy éven belül két betege is meghalt az ajkai orvosnak, az ügyészség szerint nem kezelte őket megfelelően

Felfüggesztett börtönre ítélt a bíróság egy orvost, aki két beteg ellátása közben is hibázott még 2020-ban és 2021-ben. Mindkettő meghalt, de a bíró szerint az nem egyértelműen megállapítható, hogy az orvos szabályszegése miatt. A vádlott ügyvédje szerint az eset a vidéki kórházakban tapasztalható orvoshiány problémáira világít rá. Az orvos tovább dolgozhat az ajkai kórházban.  
1:36
HíradóHomokot és kavicsos földet tömtek társai egy hatodikos fiú szájába a baktakéki iskola udvarán, majdnem belehalt
2023. október 2. 18:59

Homokot és kavicsos földet tömtek társai egy hatodikos fiú szájába a baktakéki iskola udvarán, majdnem belehalt

Kegyetlenkedés az iskolaudvaron: homokkal, kaviccsal kevert földet tömtek osztálytársai egy hatodikos fiú szájába tavaly tavasszal a baktakéki általános iskolában. A gyerek napokkal később életveszélyes állapotba került, kétszer meg kellett műteni. Két támadója ellen most emeltek vádat. Mivel 14 éven aluliak, próbára bocsátást és pártfogói felügyeletet kér az ügyészség. A harmadik nem büntethető.
1:37
HíradóÖsszeveszett a szüleivel, azután ment benzinkutat rabolni, 12 évre is börtönbe kerülhet
2023. október 2. 18:38

Összeveszett a szüleivel, azután ment benzinkutat rabolni, 12 évre is börtönbe kerülhet

Kétszer is ki akarta fosztani ugyanazt a benzinkutat egy budapesti férfi. Tavaly november elején bicskával, símaszkban rontott be az óbudai kútra. Háromszázezer forintot zsákmányolt. A fotocellás ajtót kitörve menekült el. Két nap múlva visszatért, de elzavarták, így akkor zsákmány nélkül maradt. Három nap alatt elkapták. Az ügyészség fegyházba küldené.
2:52
HíradóJó társ és kitartás – erre van szükség a sikerhez Karikó Katalin szerint
2023. október 2. 18:30

Jó társ és kitartás – erre van szükség a sikerhez Karikó Katalin szerint

A sikerhez jó társ és kitartás kell – ezt mondta Karikó Katalin a Tudományos Akadémián, diákoknak tartott előadásában még júniusban. Többször is beszélt arról, hogy egyszerű, vidéki családból származik, ahol alapvető volt a szorgalom és a tanulás. Karikó Katalint mindig is a kutatásai gyakorlati haszna, és nem a tudományos siker érdekelte. Nem is álmodott arról, hogy egyszer a világ egyik legismertebb – és legelismertebb – tudósa lesz.
2:50
HíradóA magyar diákoknak is üzent a Nobel-díjas Karikó Katalin
2023. október 2. 18:29

A magyar diákoknak is üzent a Nobel-díjas Karikó Katalin

Orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin. A Covid-járvány elleni küzdelem sikeréhez nélkülözhetetlen, mRNS alapú vakcinák működési elvének kidolgozásáért ítélték neki és kutatótársának, Drew Weissman-nak a legrangosabb tudományos elismerést. Karikó Katalin Amerikában van, még aludt, amikor felhívták a hírrel. Egykori egyetemén, Szegeden mostani diákok is élőben izgulták végig a bejelentést. Nekik videóhívásban azt mondta, hogy koncentráljanak a munkájukra, és azokra a dolgokra, amiken változtatni tudnak, így lehetnek sikeresek. 
3:17
HíradóElvesztette az eszméletét, és nem kapott levegőt, amikor a talajba fúródott – megszólalt az artista, aki 8 méteres magasságból kizuhant a halálkerékből
2023. október 2. 18:10

Elvesztette az eszméletét, és nem kapott levegőt, amikor a talajba fúródott – megszólalt az artista, aki 8 méteres magasságból kizuhant a halálkerékből

Rosszul támasztotta ki a kezét és a lábát a gyűrűn belül, megcsúszott és pont akkor zuhant ki az artista amikor a halálkerék a legmagasabb pontján volt – így idézte fel a szombati balesetet Richter Flórián cirkuszigazgató. A 25 éves El Salvador-i artistát a hódmezővásárhelyi előadás közben érte balesetet. Raul Alexander mintegy 8 méteres magasságból zuhant le, egy percre elvesztette az eszméletét és nem kapott levegőt, ahogy a talajba fúródott. Még most is fájlalja a vállát, a lábát és a bordáit, és jó adag félelemérzet is van benne a baleset óta. Az artista lassan, sok edzéssel készül visszatérni a veszélyes mutatványhoz.
3:50
HíradóÉlőben jelentkezett be a friss Nobel-díjas Karikó Katalin, ezt üzente a magyar diákoknak
2023. október 2. 17:22

Élőben jelentkezett be a friss Nobel-díjas Karikó Katalin, ezt üzente a magyar diákoknak

Karikó Katalin kapta az idei élettani és orvosi Nobel-díjat, megosztva, a Covid-járvány sikeres leküzdéséhez nélkülözhetetlen, mRNS alapú vakcina kifejlesztésért. A tudós egykori egyetemén, Szegeden hatalmas ováció fogadta a bejelentést, amit élőben követtek az oktatók, hallgatók és újságírók. A friss Nobel-díjas Karikó Katalin videón jelentkezett be philadelphiai otthonából. A magyar diákoknak azt üzente: élvezzék azt a munkát, amit csinálnak, mert akkor egyre jobbak lesznek benne és csak arra koncentráljanak, amin tudnak változtatni, így tudnak sikereket elérni.
6:18
VideóEzen a napon tett öribari fogadalmat Majka és Curtis, majd megpuszilták egymást
2023. október 2. 16:19

Ezen a napon tett öribari fogadalmat Majka és Curtis, majd megpuszilták egymást

Egy nap, ami egyszerre szólt egy évfordulóról és egy új dolog születéséről. Amikor összekeveredett a múlt és a jelen. 2012. október elsején lett az RTL 15 éves és akkor indult el az RTLII. A videóban megmutatjuk, hogy indult 1997-ben az RTL Klub adása. A kereskedelmi televízió megjelenése számos újdonságot hozott a magyar televíziós piacon. A csatorna neve pedig hamarosan egyet jelentett az önfeledt szórakozással és a sikerrel.
1:33
ReggeliA zene világnapja, egy gyerekkori kedvenc és a hódok: csupa jó hírrel indította a napot Miller Dávid
2023. október 2. 14:58

A zene világnapja, egy gyerekkori kedvenc és a hódok: csupa jó hírrel indította a napot Miller Dávid

Október 1-jén volt a zene világnapja, Miller Dávid pedig ennek alkalmából már harmadik éve vezeti a gyöngyösi operagálát – idén is 2500 ember volt az arénában. A Reggeli műsorvezetőjének azonban több jó híre is volt hétfő reggelre: szintén október 1-jén lett 31 éves a Cartoon Network, és bár a kihalás szélére sodródtak, a napokban – 400 év után – ismét láttak hódkölyköt Angliában. 
1:25
VideóVideón a pusztítás: annyi eső zúdult Thaiföldre, hogy átszakadtak a töltések, több ezer háztartást öntött el a víz
2023. október 2. 14:17

Videón a pusztítás: annyi eső zúdult Thaiföldre, hogy átszakadtak a töltések, több ezer háztartást öntött el a víz

A thaiföldi hatóságok szerint több mint 2000 háztartást sújtott az árvíz Thaiföld északi régiójában, Sukhothaiban hétfőn, miután a Yom folyó mellett átszakadtak a töltések a heves esőzések következtében. A helyiek szerint a mostani árvíz a legrosszabb, amit valaha átéltek – a folyó vízszintje egyébként idén jelentősen megemelkedett. Most homokzsákokkal igyekeznek megóvni a házakat több-kevesebb sikerrel, illetve tartományi szinten igyekeznek felkészülni a következő napok újabb heves esőzéseire. 
1:46
VideóVideón, ahogy kimentik a kútba esett 15 éves lányt Erdőkertesen, büntetőeljárás indult
2023. október 2. 13:30

Videón, ahogy kimentik a kútba esett 15 éves lányt Erdőkertesen, büntetőeljárás indult

Vasárnap egy 15 éves lány belesett a telkükön lévő kútba Erdőkertesen. Az aknában víz is volt, a lányt végül a tűzoltóknak kellett kimenteniük. Úgy tudni, a gyerek szerencsére nem vesztette el az eszméletét az esés következtében, így végig magánál volt a mentés ideje alatt. A lány nem sérült meg, de kivizsgálásra kórházba szállították. Információink szerint kiskorú veszélyeztetése miatt büntetőeljárás indult. 
5:34
ReggeliSírt, a képével aludt el – Joe és Csenge 34 napot töltött külön
2023. október 2. 12:41

Sírt, a képével aludt el – Joe és Csenge 34 napot töltött külön

Október 2-án este két műsor is startol az RTL-en, amiben Joe szerepel: Survivor, amiben műsorvezető, és a Nyerő Páros, amiben párjával, Hrovatin D. Csengével együtt versenyzőként vesz részt. Most a Reggeliben elmesélték a felkészülést és azt is, milyen volt egymástól több napig is távol lenni. Joe ugyanis külföldön forgatott, így 34 napot kellett külön tölteniük – mindkettőjüket nagyon megviselte, főleg úgy, hogy korábban maximum 2 napot töltöttek csak külön egymástól.
1:13
VideóÍgy jelentették be Karikó Katalin Nobel-díját
2023. október 2. 12:38

Így jelentették be Karikó Katalin Nobel-díját

Az idén Karikó Katalin kapta a fiziológiai-orvosi Nobel-díjt közösen Drew Weissmannel. A bejelentéskor a döntést azzal indokolták, hogy a szolnoki születésű mikrobiológus társával együtt kulcsszerepet játszott az mRNS-vakcinák kifejlesztésében, ami utat nyitott a jövő számára is. A Svéd Királyi Akadémiánál azt írták, hogy az űttörő felfedezés alapvetően változtatta meg az mRNS és az emberi immunrendszer közti kapcsolat megértését. A díjazottak a modern történelem egyik legnagyobb, emberi egészséget fenyegető veszélye idején járultak hozzá a vakcinafejlesztés ütemének gyorsításához.
2:15
Nyerő Páros„Te nem vagy normális!” – a sztárpárok egymásnak esnek a Nyerő Páros villájában
2023. október 2. 11:30

„Te nem vagy normális!” – a sztárpárok egymásnak esnek a Nyerő Páros villájában

Ma estétől újabb nyolc páros teszi próbára a szerelmét az RTL sztárpárshow-jában. Ezt a játékot nem lehet érzelmek nélkül játszani, és adódnak olyan helyzetek is, amikor felszínre törnek az indulatok: Vastag Csaba felesége torkaszakadtából kiabál, Curtis párja elsírja magát, Boráros Gábor pedig a kamerák előtt veszik össze szerelmével. Jön a Nyerő Páros 7. évad minden hétköznap este 19:45-től az RTL-en.
4:29
ReggeliA cél felé már elindultam: így keresi a helyét VV Kriszti a Való Világ után
2023. október 2. 10:51

A cél felé már elindultam: így keresi a helyét VV Kriszti a Való Világ után

Karnics Kriszta ismét őszintén meséltél arról, hogyan keresi a helyét a Való Világ után az életben. Most elárulta, visszament a vendéglátásba, és nincs ideje arra, hogy túlgondolja a rossz dolgokat, helyette viszont van lehetősége, hogy a nagy álmát megvalósítsa. Erről mesélt a Reggeliben, ahogy azt is elmondta, mit szeret a munkájában, és hogyan próbál meg nagyon tudatos lenni.
5:18
ReggeliA jövő sem a régi – új önálló esttel érkezik Felméri Péter
2023. október 2. 10:38

A jövő sem a régi – új önálló esttel érkezik Felméri Péter

Az emberek már nem tudnak előre tervezni, olyan dolgokra kell felkészülni, amikre korábban nem kellett – mondta Felméri Péter, aki egymás után két évben is új önálló esttel lép színpadra. Ez azért szokatlan, mert a humoristák általában 2-3 évig egy előadással turnéznak, ő mégis úgy érezte, van mit mondania. A humorista a Reggeliben elmesélte, milyen „felfordulás” miatt döntött úgy, hogy rövid időn belül újabb műsorral rukkol elő.
1:24
The VoiceTamási Laurát mindig félreértik extrém frizurái miatt
2023. október 2. 10:00

Tamási Laurát mindig félreértik extrém frizurái miatt

Tamási Laura egy csendes, visszahúdózó lány, azonban elsőre nem ezt szokták róla gondolni az emberek. Ennek a látványos hajkoronája az oka. A The Voice jelentkezője sűrűn változtatja a frizuráját: volt már lila, csíkos, elöl szőke, hátul barna, rövid és hosszú is. Ha történik valami, általában rögtön a fodrásznál köt ki. De nemcsak a haja színének váltogatásában, hanem a zenében is ki tudja élni magát.
1:39
The VoiceA 34 éves Váradi Olaszról senki sem hiszi el, hogy 8 gyermek édesapja
2023. október 2. 10:00

A 34 éves Váradi Olaszról senki sem hiszi el, hogy 8 gyermek édesapja

Váradi Olasznak öt fia és három lánya van, legidősebb gyermeke már 16 éves, a legkisebbek pedig 4 évesek. Gyermekei mindannyian zenélnek, egyikük állandóan ott van a YouTube legfelkapottabb előadói között. Olasz csak két dolgot vár el a kicsiktől: az istentiszteletet és hogy tanuljanak nyelveket. A zenéről pedig, ha akarná sem tudná lebeszélni őket, mert nagyon szeretik.
4:02
ReggeliTúl lehet élni, a kemoterápia után újra lesz hajunk és szempillánk – Nyerges Izabella zuhanyzás közben vett észre magán egy csomót
2023. október 2. 9:39

Túl lehet élni, a kemoterápia után újra lesz hajunk és szempillánk – Nyerges Izabella zuhanyzás közben vett észre magán egy csomót

Nyerges Izabella rádiós műsorvezető egy sima zuhanyzásnál, jobb oldalon a mellkasán érezte, hogy megjelent egy pici csomó, ami eddig nem volt ott. A Reggeliben elmesélte, a felismeréstől halálra rémült, mert rendszeresen jár és járt is szűrővizsgálatra és biztos volt benne, hogy a csomó eddig nem volt ott, rohant a háziorvoshoz beutalót kérni mammográfiára. Most sorstársainak szeretne segíteni, támaszt nyújtani és felhívni a figyelmet a megelőzés, szűrővizsgálatok fontosságára. 
4:27
ReggeliHajlamos volt az emlőrákra, ezért eltávolíttatta melleit az exmodell, a petefészkét is kiveteti
2023. október 2. 9:36

Hajlamos volt az emlőrákra, ezért eltávolíttatta melleit az exmodell, a petefészkét is kiveteti

Túróczi Réka exmodell a megelőző műtét mellett döntött miután kiderült, a családjában nagy hajlam van a mellrákra. Édesanyjánál már későn tudták meg, hogy genetikailag hajlamos a rákbetegségre. A hibás gén pedig – mind férfiaknál, mind nőknél – ötven százalékban öröklődik. Komoly beavatkozásokon van túl és még komolyabb műtétek várnak rá – ezekről mesél a videóban.
7:18
Reggeli„Csalódott voltam, hogy nem kapok kemót” – így küzdött meg a mellrákkal Tallós Rita
2023. október 2. 9:15

„Csalódott voltam, hogy nem kapok kemót” – így küzdött meg a mellrákkal Tallós Rita

Éppen testápolóval kente be magát otthon, amikor megérezte a csomót – Tallós Rita 12 éve küzdött meg a mellrákkal. Bár nem szeret róla beszélni, mert úgy érzi, azzal, hogy legyőzte a betegséget lezárta magában a témát, ha másokon kell segíteni szívesen elmondja a tapasztalatait. A színésznő így tett most a Reggeliben, ahol őszintén vallott nemcsak a betegségről, a kezelésről és ezek lelki hatásáról, hanem arról is, férje hogyan állt mellette a nehéz időszakban.
5:23
ReggeliA férfiak is lehetnek mellrákosak, nekik is érdemes szűrni magukat
2023. október 2. 9:02

A férfiak is lehetnek mellrákosak, nekik is érdemes szűrni magukat

A mellrákot megelőzni nem tudjuk, de ha időben észrevesszük, meg lehet gyógyítani – mondta a Reggeliben Prof. Dr. Ács Nándor, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár. A szakember kiemelte, nagyon fontos az otthoni önvizsgálat és a szűrővizsgálat is. Ha ugyanis időben észreveszik a csomót vagy daganatot, még kis operációval – akár egy rosszindulatú daganat is – eltávolítható. A nőgyógyászati klinika igazgatója kiemelte, mindenki menjen el a szűrővizsgálatokra, ha hívják őket – ezt komolyan kell venni.
0:37
VideóMár szinte senki sem mer bemenni – kezdenek kezelhetetlenné válni a csehországi nyomornegyedek
2023. október 2. 8:55

Már szinte senki sem mer bemenni – kezdenek kezelhetetlenné válni a csehországi nyomornegyedek

Csehországban mintegy 130 ezer ember él szegénynegyedekben, olyan helyeken, amelyek szinte teljesen elkülönülnek a városoktól. Több ilyen nyomornegyed is van, ezekben a közös, hogy már alig van valaki, aki be meri tenni a lábát oda. Fiatal gyerekek támadnak meg időseket, a helyiek elmondása szerint a négyévesek lopni járnak. Fontos megjegyezni, hogy aki ilyen helyen él, nem lesz automatikusan bűnöző. Az itteni szegények döntő többsége törvénytisztelő állampolgár. Ennek ellenére van már olyan települési polgármester, aki közölte, tehetetlenek az erőszakos bűnözőkkel szemben. 
2:50
VideóVideón, ahogyan megszületik a kihalás szélén álló szumátrai orrszarvú borja
2023. október 2. 7:42

Videón, ahogyan megszületik a kihalás szélén álló szumátrai orrszarvú borja

Egy súlyosan veszélyeztetett orrszarvúfaj egyedének született borja szombaton egy indonéziai nemzeti parkban. Az újszülött nőstény szumátrai orrszarvú borjú a harmadik sikeres párosítás anyja, a Way Kambas Nemzeti Parkból származó Ratu és Andalas, a 2001. szeptember 13-án az egyesült államokbeli Cincinnati Állatkertben született hím szumátrai orrszarvú között. A nemzeti parkban így már kilenc szumátrai orrszarvú él. Korábban egész Dél-Ázsiában és Kínában is elterjedt volt ez az állat, ma már szinte mindenhol kihalt, a tudósok szerint úgy 30-90 példány élhet szabadon, de még mindig vadásszák őket az orvvadászok. 
2:02
VideóJapánban építettek egy kaidzsúk ellen is bevethető jaegert
2023. október 2. 7:09

Japánban építettek egy kaidzsúk ellen is bevethető jaegert

„Ez Japán” – a robot megalkotója azt mondta, olyasmit akart készíteni, amire rögtön ezt vágják rá az emberek. Ezért is egyesítette az ország erősségeit: az animációt, a robotikát és az autóipart. Az ARCHAX névre keresztelt robot egyébként kerekeken gurul egy joystickkel lehet irányítani. Belül monitorokon lehet figyelni a külvilágot. Azt nem tudni, hogy a világra támadó nagyra nőtt szörnyek ellen hatásos-e, mivel ilyenek nem léteznek, de ettől még, ha van legalább egy 4,5 méter magas garázsunk, és majdnem 1 milliárd forintnyi dollárunk, beszerezhetünk magunknak egy ilyen robotot, „még jól jöhet” alapon. 
2:19
Cápák közöttMagyar találmány, amivel elkerülik a baktériumokat és megjavítják a részecskegyorsítót is
2023. október 1. 20:40

Magyar találmány, amivel elkerülik a baktériumokat és megjavítják a részecskegyorsítót is

Horváth Tibor az öletgazdája annak az OrbitalChamp elnevezésű hegesztő okosítónak, melynek az élelmiszer- és feldolgozóiparban, a vegyiparban, a gyógyszeriparban és az olajiparban is hasznát vehetik. A feltaláló munkáját villamosmérnök és szoftverfejlesztő fia, Horváth Bendegúz segíti, akivel közösen kifejlesztették azt a röntgenbiztos, tökéletes pontosságú és minőségű hegesztést végző szerkezetet, amivel bárki kiváló munkát tud végezni képesítéstől függetlenül. Ezt az eszközt sorozatgyártott termékké szeretnék fejleszteni, amihez szükségük lenne 25 millió forintra, és cserébe 5% tulajdonrészt kínálnak vállalkozásukból.
2:16
Cápák között„A világ legnagyobb ötlete van a zsebedben” – Moldován András Ferenczi Eszter fogászati termékeiről
2023. október 1. 20:40

„A világ legnagyobb ötlete van a zsebedben” – Moldován András Ferenczi Eszter fogászati termékeiről

A Dental Rituals megálmodója, Ferenczi Eszter létrehozta az első Magyarországon gyártott és fejlesztett fogászati termékcsaládot, mellyel lehetőség nyílik egy minőségi fogászati ellátásra, valamint utógondozás biztosítására. A fogtechnikusként dolgozó vállalkozó termékeire egyre nagyobb az érdeklődés a külföldi kereskedők körében, illetve szakmai körökben is, ezért most befektetői segítségre lenne szüksége a gyorsabb fejlődés érdekében. Tíz millió forintot kért 10%-os tulajdonrészért cserébe.
2:03
Cápák között100 millió forintot kért a Cápáktól a vállalkozó, aki Madonnának is készített már ruhát
2023. október 1. 20:40

100 millió forintot kért a Cápáktól a vállalkozó, aki Madonnának is készített már ruhát

A divattervező Lakatos Sándor beleszületett a szakmába, ugyanis családi varrodájukban nőtt fel, és ott tanulta meg a ruhakészítés fortélyait. A Cápáknak azt is elmesélte, hogy ő volt a legelső magyar tervező, aki az olasz Vogue tehetségek címoldalán megjelent. Individuális szakembernek tartja magát, a szabásmintától a varrási technológián át a mintákig mindent ő talál ki. Szakmai hozzáértését mi sem bizonyítja jobban, mint hogy több külföldi sztárnak – köztük Madonnának is – készített már egyedi ruhákat. Most viszont csapatot szeretne építeni, amihez 100 millió forintra lenne szüksége, cserébe 20 százalékos tulajdonrészt tudott felajánlani a Cápáknak.
2:21
Cápák közöttFöldi paradicsomba csábította a Cápákát az ismert Pomodorini márka vállalkozója
2023. október 1. 20:40

Földi paradicsomba csábította a Cápákát az ismert Pomodorini márka vállalkozója

Mannheim Anett magyar, kézműves, prémium paradicsomos vállalkozását hozta el a Cápáknak, amit többeknek már be sem kellett igazán mutatnia. A mezőgazdasági családból származó anyukának szülési szabadságán jött az ihlet, hogy olyan vállalkozást szeretne felépíteni, amit családja mellett is sikerre tud vinni. Tíz millió forint és egy mentor reményében érkezett most az RTL üzleti showműsorába, hogy megduplázza a Pomodorini disztribúcióját – ezért cserébe 10%-ot ajánlott fel vállalkozásából a befektetőknek.
4:22
Cápák között„Azt mondod, hogy amit eddig ráköltöttél, azt én fizessem ki?” – Moldován András nem találja a lehetőséget a Garden Appban
2023. október 1. 20:40

„Azt mondod, hogy amit eddig ráköltöttél, azt én fizessem ki?” – Moldován András nem találja a lehetőséget a Garden Appban

Dudás Lili 20 évig gyűjtögetett egy lakásra, amit azóta eladott, és a kapott összeg nagy részét a Garden App vállalkozásába fektette. Ez 17 millió forintot jelent, és most közel ugyanennyi pénzt kért a Cápáktól arra, hogy befejezhesse alkalmazását. A befektetők ebben az bizniszben nem látták meg a potenciált.
3:30
Cápák közöttDr. Varga Eszter: Én soha nem üzletbe, hanem emberbe fektetek
2023. október 1. 20:40

Dr. Varga Eszter: Én soha nem üzletbe, hanem emberbe fektetek

A Dental Rituals vállalkozásra Dr. Varga Eszter és Orbók Ilona is lecsapott, majd a pitch után ismét találkoztak a fogászati termékcsalád megálmodójával. „Te gyakoroltál rám eddig a legjobb hatást az összes jelentkező közül” – mondta Eszter, aki úgy érzi, hogy a vállalkozó százszázalékos energiát tesz a munkájába. Ferenczi Eszter Ilonában is mély nyomott hagyott abban a pillanatban, ahogy kinyílt az ajtó: „Már akkor szimpatikus voltál, amikor bejöttél”.