VIDEÓ

4:10
The VoicePalócz Gergő mesefiguraként lopta el a show-t táncmozdulataival a The Voice színpadán
2023. október 14. 22:13

Palócz Gergő mesefiguraként lopta el a show-t táncmozdulataival a The Voice színpadán

A The Voice stúdiójában nagyon élvezték László Annamária és Palócz Gergő párbaját. A coachok semmi másra nem tudtak koncentrálni, csak a programtesztelőként dolgozó Gergő spontán koreográfiájára. Miklósa Erika úgy érezte, tökéletes duettpárost alkottak a színpadon, és mindkettejükben látott fantáziát, de választania kellett a két versenyzője közül.
4:52
The VoiceSzappanos Kata úgy érzi, ez az ő világa, de Kovács Harmat is meg akarja mutatni, hogy itt a helye
2023. október 14. 20:10

Szappanos Kata úgy érzi, ez az ő világa, de Kovács Harmat is meg akarja mutatni, hogy itt a helye

Nehéz döntés előtt áll Manuel: Kovács Harmat és Szappanos Kata közül kell majd választania a Párbajon. A coach szerint Kovács Harmat nem tud hibázni, Szappanos Katának viszont különleges a hangszíne. Kata úgy érzi, a The Voice-ban találta meg, hogy mitől tud igazán boldog lenni, így jött rá, hogy ez a világ neki való, és semmiképp nem szeretne kiesni. Harmat pedig tehernek érzi a válogatón szerzett sikerét, mert annál rosszabb teljesítményt a párbajon sem nyújthat. Görgess lejjebb, és nézd meg a produkciót! 
VideóEgy hét földi pokol Izraelben és Gázában, borzalom Pesterzsébeten, Hajdúszoboszlón és New Yorkban
2023. október 14. 19:48

Egy hét földi pokol Izraelben és Gázában, borzalom Pesterzsébeten, Hajdúszoboszlón és New Yorkban

Egy hete tart az újabb háború, videós összefoglalónkban megmutatjuk, mi történt azóta, Hamász terrorszervezet összehangolt és brutális támadás indított Izrael ellen. Itthon a XX. kerületben egy kidőlt iskolai kőkerítés okozott tragédiát, Hajdúszboszlón egy barátinak indult szalonnasütés végződött a vendég lebetonozásával, Ócsa környékén pedig egy napelempark-építés miatti viszálykodás durvult el. A szomorú események mellett felidézzük a Nyerő Páros, a The Vocie és Survivor legnépszerűbb jeleneteit is, és kiderült az is, kik küzdenek majd meg egymással a Sztárbox ringjében, és hogyan készülnek a megméretésre. 
2:59
Híradó„Csináltam neki fészket is, hogy elbújhasson a bombák elől” – szívszorító videón a légicsapások elől menekülő palesztin kisfiú és madara
2023. október 14. 19:08

„Csináltam neki fészket is, hogy elbújhasson a bombák elől” – szívszorító videón a légicsapások elől menekülő palesztin kisfiú és madara

Már több mint kétezer halálos áldozata és közel tízezer sérültje van a Gáza övezetet sújtó izraeli légicsapásoknak. Tel-Aviv szombat délutánig adott határidőt a civileknek, hogy elmeneküljenek a terület északi részéről, mielőtt megindítják a szárazföldi támadást. A felszólításra százezrek hagyták el otthonukat, az Izraelt megtámadó Hamász terrorszervezet viszont továbbra is rakétákkal lövi a zsidó államot.
3:19
HíradóMegszólalt az izraeli hadsereg a Reuters újságírójának haláláról, vizsgálják a történteket
2023. október 14. 19:08

Megszólalt az izraeli hadsereg a Reuters újságírójának haláláról, vizsgálják a történteket

Meghalt a Reuters hírügynökség munkatársa, hat újságíró pedig megsebesült Libanon déli részén, amikor valószínűleg izraeli oldalról tűz alá vették őket. Izrael nem ismerte el a felelősségét, de közölte, hogy vizsgálja a történteket. Egyre több az összecsapás Ciszjordániában is. A politikusok a háború kiszélesedésétől tartanak. 
2:43
Híradó„Ki fogom tolni az utcára a végtag nélküli hajléktalanokat, mert nem fogok tudni mit csinálni” – gáz és áram nélkül maradhatnak Iványi Gáborék
2023. október 14. 18:46

„Ki fogom tolni az utcára a végtag nélküli hajléktalanokat, mert nem fogok tudni mit csinálni” – gáz és áram nélkül maradhatnak Iványi Gáborék

Öt napot kaptak Iványi Gáborék, hogy befizessék a tartozásukat, különben elzárják intézményeikben a villanyt és a gázt. Ezt az MVM Zrt. közölte a hajléktalanszállót, hajléktalan kórházat, hátrányos helyzetű gyerekek iskoláit működtető Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjével. A nyolcadik kerületi polgármester segítene, de szerintük most ennél nagyobb összefogás kell. 
2:30
HíradóMégsem lesz menzai áremelés Dunakeszin, mert a szülők ellenezték a drágulást
2023. október 14. 18:44

Mégsem lesz menzai áremelés Dunakeszin, mert a szülők ellenezték a drágulást

Mégsem emelkedik a közétkeztetés díja Dunakeszin – közölte a polgármester szombaton az RTL Híradó kérdésére. Dióssi Csaba azután döntött a drágulásról szóló előterjesztés visszavonásáról, hogy a szülők jelezték az önkormányzatnak, elfogadhatatlan számukra a novemberre tervezett közel 50 százalékos menzai áremelés. A drágulás visszavonását a helyi ellenzék is követelte, szerintük elképesztő, hogy a városvezetés a saját korábbi döntését vizsgálta felül.
2:08
Híradó„Fogja a vésőt, kalapácsot, aztán nekiáll otthon magának fabrikolni” – ellenkező hatást érhet el a kormányzati tuningszigor
2023. október 14. 18:42

„Fogja a vésőt, kalapácsot, aztán nekiáll otthon magának fabrikolni” – ellenkező hatást érhet el a kormányzati tuningszigor

Sokkal drágább lehet, ha valaki legálisan szeretné átalakíttatni autóját. A Telex birtokába jutott tervezet szerint bonyolultabb lenne az engedélyezési eljárás. A közlekedési minisztérium szeretné visszaszorítani az illegálisan feltuningolt autókat. Az egyik szakmai szervezet szerint azonban könnyen lehet, hogy épp az ellenkező hatást érik el a változásokkal.
2:01
HíradóGödörbe esett egy látássérült férfi vakvezető kutyájával Budapesten, mert rosszul segítettek neki
2023. október 14. 18:37

Gödörbe esett egy látássérült férfi vakvezető kutyájával Budapesten, mert rosszul segítettek neki

Építkezési gödörbe esett egy látássérült férfi és vakvezető kutyája Budapest III. kerületében. A balesetet az okozta, hogy valaki segíteni akart a látássérült férfinek, és megfogta a kutyája hámját, az állat azonban megijedt és belecsúsztak a gödörbe. A férfi nem sérült meg, de mire kikászálódott, a segíteni szándékozó ember már nem volt sehol. Prepszl Tamást ez bántja, és most elmondta a Híradónak, mit kellett volna tennie inkább az illetőnek.
1:33
HíradóVideón, ahogy habpisztollyal próbál védekezni az autómosóban a nő, akire vascsővel támadt volt élettársa
2023. október 14. 18:36

Videón, ahogy habpisztollyal próbál védekezni az autómosóban a nő, akire vascsővel támadt volt élettársa

Vascsővel támadt volt élettársára egy férfi Kecskeméten. Mindez autómosás közben történt. A nő hiába fújta le támadóját többször is a mosóhabbal, a férfi elhajtott az autóval, amit később szétvert. A támadó a kapcsolat megszűnése után igényt tartott az autóra, ezért számonkérte a nőt, mit keres nála a gépkocsi. A tavaly történt eset miatt most emeltek vádat a férfi ellen, akinek egy másik ügye miatt rablásért is felelnie kell. 
2:04
HíradóBeszámítható lehetett az angyalföldi gyilkos, kihallgatták a férfi volt barátnőit is
2023. október 14. 18:32

Beszámítható lehetett az angyalföldi gyilkos, kihallgatták a férfi volt barátnőit is

Ügyvédje szerint beszámítható és nem kóros elmeállapotú az angyalföldi gyilkos, aki 27 éves barátnőjét ölte meg július közepén a lakásukban. A 35 éves férfi a napokban esett át az elmeorvosi és a pszichológiai vizsgálatokon. Közben kihallgatták több korábbi barátnőjét is. Védőjétől úgy tudjuk, mindannyian azt mondták a rendőrségen, hogy nem volt agresszív velük a férfi.
1:39
HíradóEgy 62 éves férfi repült ki a kocsiból az M5-ös autópályán – nem volt bekötve
2023. október 14. 18:22

Egy 62 éves férfi repült ki a kocsiból az M5-ös autópályán – nem volt bekötve

A Híradó információi szerint nem használta a biztonsági övét az a 62 éves férfi, aki hajnalban halt meg egy balesetben az M5-ös autópályán. Egy autó nekiment a szalagkorlátnak, majd megpördült, és a külső sávban állt meg, ekkor csapódott bele az érkező gyümölcsszállító furgon, ami felborult. Az autóban ülő utas kirepült a kocsiból, így halt meg. A balesetnek három sérültje is volt.
2:41
HíradóDurva drágulást hozhat a benzinkutakon és az egyszámjegyű inflációt is veszélyezteti az újabb háború
2023. október 14. 18:22

Durva drágulást hozhat a benzinkutakon és az egyszámjegyű inflációt is veszélyezteti az újabb háború

90 dollár fölé emelkedett a világpiacon az olajár az izraeli háború kitörése után. Ez nagyjából 5 százalékos drágulás néhány nap alatt. GKI Gazdaságkutató előrejelzése szerint már egy ekkora emelkedés is veszélybe sodorhatja a kormány inflációs célját, azaz, hogy a pénzromlás üteme év végére egyszámjegyű legyen. Balogh József energiapiaci szakértő azt mondja: ha nem sikerül elkerülni, hogy a háború továbbterjedjen a térség országaira, akár a duplájára is nőhet az olajár. A kormány az RTL Híradó kérdésére azt közölte: rendszeresen egyeztetnek az Ásványolaj Szövetséggel az üzemanyagárak alakulásáról.
2:20
Híradó„A férfinak a lelkére kellett hatni” – így vallották be a rendőröknek, hogy megölték és lebetonozták lengyel ismerősüket
2023. október 14. 18:08

„A férfinak a lelkére kellett hatni” – így vallották be a rendőröknek, hogy megölték és lebetonozták lengyel ismerősüket

Három óra alatt, a keresztkérdések hatására tört meg az a nő, aki a párjával együtt a gyanú szerint megölt egy náluk vendégeskedő lengyel férfit szalonnasütés közben Nagyhegyesen. A gyilkosság után a holttestet lebetonozták, az áldozat ruháit és a verekedéskor használt baseballütőt pedig egy hordóban elégették. A rendőrök a Kékfénynek készülő riporthoz, a debreceni tévének nyilatkoztak először a pár kihallgatásáról. A férfi is vallomást tett, és azt mondta, már aludni sem tudott a történtek miatt.