VIDEÓ

4:25
Survivor„Négyszer hazudott a szemembe” – Vivi szembesítette Nórát szerelme tetteivel
2023. október 24. 23:00

„Négyszer hazudott a szemembe” – Vivi szembesítette Nórát szerelme tetteivel

Makra Vivi a Törzsi Tanács után bocsánatot kért Czupek Nórától, amiért kiejtette a lány szerelmét. Vivi azzal magyarázta döntését, hogy Bodnár Gergő a játék során már többször hátbaszúrta. A megváltozott erőviszonyokat Németh Olivér azonnal felismerte és próbálta magát jobb színben feltűntetni, Nóra és Vivi viszont rögtön lebuktatták a többiek előtt.
5:08
Survivor„Most jött el a bosszú pillanata” – nem várt fordulat sokkolta a túlélőket a Törzsi Tanácson
2023. október 24. 23:00

„Most jött el a bosszú pillanata” – nem várt fordulat sokkolta a túlélőket a Törzsi Tanácson

A tagcsere után egyértelművé vált a Buhawi számára, hogy a Törzsi Tanácson Makra Vivi szavazata dönti el, hogy ki megy haza. Úgy tűnt, hogy a lány korábban megújította szövetségét Bodnár Gergővel, ezért a fiút nagyon meglepte, hogy 4 szavazatot kapott, így neki kellett távozni a játékból. Gergő kiesése hidegzuhanyként érte Czupek Nórát is, aki sírva borult távozó szerelme nyakába.  
1:55
Nyerő Páros„Mikor megérzem a bányának a szagát, tudom jól, hogy ott lesz mindjárt Kabát” – megszületett a Nyerő Páros 7. évadának himnusza
2023. október 24. 21:30

„Mikor megérzem a bányának a szagát, tudom jól, hogy ott lesz mindjárt Kabát” – megszületett a Nyerő Páros 7. évadának himnusza

A Nyerő Páros 7. évadának négy legjobb párosa egy közös dalt rakott össze Vastag Csaba és Curtis közreműködésével. „A produkció közben kiderült, hogy mindenki fontos tagja a kis mikro társadalmunknak” – vélekedett Vastag Csaba, aki bízik benne, hogy egyszer még kiadják a közös dalukat.
20:11
Nyerő Páros„Nagyon erősen told, ezt szeretném érezni, amit most csinálsz!” – Sebestyén Balázs szerint Curtisék játéka félreérthető volt
2023. október 24. 21:30

„Nagyon erősen told, ezt szeretném érezni, amit most csinálsz!” – Sebestyén Balázs szerint Curtisék játéka félreérthető volt

A „Szerelemtégla” nevű játékban a párosoknak különböző színű és számú kockákból kellett egy „kígyót” építeniük, mindössze 15 perc alatt. A feladat teljesítése közben többeknek is pikáns megjegyzés hagyta el a száját, amit Sebestyén Balázs természetesen nem tudott szó nélkül hagyni. „Ha ajtó mögött hallom ezt a beszélgetés, egészen más jut eszembe” – mondta nevetve.
7:40
FókuszEnnél messzebb már nem is mehettek volna – megtaláltuk a magyarokat, akik a legtávolabb költöztek innen
2023. október 24. 20:42

Ennél messzebb már nem is mehettek volna – megtaláltuk a magyarokat, akik a legtávolabb költöztek innen

A becslések szerint körülbelül 4 és fél millió magyar él jelenleg külföldön, sokan közülük nagyon távol. Ha képzeletben átfúrnánk Budapest alatt a Földet, akkor Új-Zéland északkeleti része körül lyukadnánk ki. A Fókusz riporterének több hónapnyi nyomozás és levelezés után sikerült rátalálnia arra a két magyar családra, akik ezen a területen élnek, vagyis a legmesszebb Magyarországtól. 
5:04
FókuszFekete Pákó magyar állampolgár lett, a következő választásokon szavazhat is
2023. október 24. 20:22

Fekete Pákó magyar állampolgár lett, a következő választásokon szavazhat is

Fekete Pákó 28 év után hivatalosan is magyar állampolgár lett, magyar okmányait már megkapta, így most nigériai-magyar kettős állampolgár lett, aki származására és újonnan megszerezett állampolgárságára egyformán büszke. Pákó 2013-ban már megpróbálkozott a vizsgával, de akkor nem ment át a szóbelin, most viszont szisztematikusan készült, három hónapon keresztül bújta a könyveket. 
5:50
FókuszVan olyan osztály, ahonnan 3-4 gyereket is lemészároltak a Hamász terroristái – Izraelben élő magyarok mondták el, hogyan változott meg az életük október 7-e óta
2023. október 24. 20:17

Van olyan osztály, ahonnan 3-4 gyereket is lemészároltak a Hamász terroristái – Izraelben élő magyarok mondták el, hogyan változott meg az életük október 7-e óta

Október 7-én pár óra leforgása alatt minden megváltozott Izraelben. Az évek, évtizedek óta tartó katonai készenléti állapotot feldúlta egy terrortámadás, azóta hivatalosan is hadban áll az ország. Nincs olyan izraeli, akinek nem változott meg az élete, és ehhez nem kell katonának lenni.
5:41
FókuszÍgy készült a Nyerő Páros stábja az extrém magasban játszódó pókhálós kihívásra, ami miatt egy újabb páros esett ki
2023. október 24. 19:58

Így készült a Nyerő Páros stábja az extrém magasban játszódó pókhálós kihívásra, ami miatt egy újabb páros esett ki

A Nyerő Párosban már szinte hagyomány az extrém magassági feladat. Ez idén sem volt másképp, az viszont ebben az évadban fordult elő először, hogy valaki feladta a játékot. Hétfőn este a pároknak több mint 40 méter magasban, egy pókhálón szaladgálva kellett a küldetést teljesíteniük, mindezt úgy, hogy nem volt alattuk védőháló. A Fókusz ott volt az extrém feladat előkészületeinél és a tesztelésnél is, megmutatjuk, hogyan készültek a műsor készítői a nem mindennapi feladatra.
6:04
FókuszVolt, aki Balázs Fecó-dallal tarolt, másnak a közönség is követelte a széket – ők lesznek Manuel és Miklósa Erika versenyzői a The Voice élő show-jában!
2023. október 24. 19:52

Volt, aki Balázs Fecó-dallal tarolt, másnak a közönség is követelte a széket – ők lesznek Manuel és Miklósa Erika versenyzői a The Voice élő show-jában!

Van köztük hegedűművész, gyógypedagógiai asszisztens, Olaszországban élő édesanya és a családjával a háború miatt Magyarországra menekülő édesapa is. Hétvégén kialakult a The Voice élő show-jának mezőnye, kedd délután pedig Istenes Bence mutatta be a 12 legjobb énekest az újságíróknak. Köztük van az, aki néhány hét múlva megnyeri minden idők legnagyobb tehetségkutatós főnyereményét, a 36 millió forintot. A Fókusz ott volt a színfalak mögött a Kiütés közben, amikor a coachoknak 9-9 énekesből kellett a kétharmadukat hazaküldeni. 
1:52
HíradóVideón: így engedtek el két idős izraeli túszt a Hamász aktivistái
2023. október 24. 19:52

Videón: így engedtek el két idős izraeli túszt a Hamász aktivistái

Motorra fektetve rabolták el otthonából, közben bottal ütötték, de később jól bántak vele – ezt mondta palesztin fogvatartóiról az egyik idős izraeli asszony, akit hétfőn késő este engedett szabadon egy másik nővel együtt a Hamász terrorszervezet. Ők azt állítják: humanitárius okokból. A szélsőségesek az október 7-i dél-izraeli vérengzés után elhurcolt több mint 220 túszból eddig négyet engedtek el. 
2:20
HíradóUtolsóként dönthet a magyar parlament Svédország NATO-csatlakozásáról
2023. október 24. 19:49

Utolsóként dönthet a magyar parlament Svédország NATO-csatlakozásáról

Elképzelhető, hogy mégis utolsóként dönt Magyarország Svédország NATO-csatlakozásáról. A kormány eddig azt mondta, hogy még Törökország előtt szavaz a magyar országgyűlés a kérdésben. Csakhogy Erdogan elnök hétfőn benyújtotta a törvényjavaslatot a Török Nemzetgyűlésnek. A magyar parlamentben akár kedden is lehetett volna szavazás, de az erről szóló ellenzéki javaslatokat nem támogatták a kormánypárti képviselők. A Fidesz-frakció annyit közölt: a parlament a saját menetrendje szerint halad.  
2:39
HíradóTovábbra is visszatartaná a befagyasztott uniós pénzeket Magyarországtól a négy legnagyobb európai parlamenti frakció
2023. október 24. 19:47

Továbbra is visszatartaná a befagyasztott uniós pénzeket Magyarországtól a négy legnagyobb európai parlamenti frakció

Elégtelen a magyar igazságügyi reform – így látja a négy legnagyobb európai parlamenti frakció. A Népszava írta meg, hogy a képviselők hétfőn arról beszéltek, továbbra is visszatartanák a befagyasztott uniós pénzeket. Az Európai Parlamentnek ugyan nincs döntési jogköre a támogatások feloldásával kapcsolatban, de képes politikai nyomást gyakorolni a döntéshozó Európai Bizottságra. 
2:21
HíradóÜzemanyaghiány miatt felfüggesztheti tevékenységét az ENSZ Gázában
2023. október 24. 19:41

Üzemanyaghiány miatt felfüggesztheti tevékenységét az ENSZ Gázában

Üzemanyag hiányában lehetséges, hogy már szerdán be kell fejeznie tevékenységét az ENSZ segélyszervezetének Gázában. Az övezet egészségügyi hatóságai szerint három kórház már nem tudja a feladatait ellátni, mert nem működnek az áramfejlesztő generátorok. Izrael szerint Gázában bőven van üzemanyag, mert a Hamász több mint egymillió litert halmozott fel, csakhogy abból a kórházaknak nem adnak. 
2:29
HíradóElmaradt a kormány által várt fordulat, a fizetések értéke egy éve csökken
2023. október 24. 19:37

Elmaradt a kormány által várt fordulat, a fizetések értéke egy éve csökken

Tizenkettedik hónapja mér reálbércsökkenést a KSH, az átlagkereset augusztusban a nettó 370 ezer forintot közelítette. Egy év alatt 15,2 százalékkal nőtt, és így képtelen volt lépést tartani az unió legmagasabb, 16,4 százalékos inflációjával – a friss adatok szerint. Ráadásul éppen azokban a megyékben szűkmarkúak a munkáltatók, ahol eleve alacsonyabbak voltak a fizetések a GKI szerint. 
2:23
HíradóSokkal több kórházi fertőzés lehet Magyarországon, mint amennyit hivatalosan bevallanak a kórházak
2023. október 24. 19:34

Sokkal több kórházi fertőzés lehet Magyarországon, mint amennyit hivatalosan bevallanak a kórházak

A Direkt 36 oknyomozó portál egyéves kutatómunka után azt állítja: Magyarországon évek óta hivatalosan is emelkedik a kórházi fertőzések száma, de volt olyan év, amikor a hazai statisztikákhoz képest egy európai felmérés hétszer több érintett betegre derített fényt. A legfrissebb adatokban nagyjából 20 ezer fertőzés szerepel. A kormányt hiába kerestük.
2:29
HíradóCsillagászati összeget költött az Orbán-kormány 11 év alatt sportra – többet, mint alapfokú vagy középfokú oktatásra
2023. október 24. 19:23

Csillagászati összeget költött az Orbán-kormány 11 év alatt sportra – többet, mint alapfokú vagy középfokú oktatásra

2011 és 2022 között 4545 milliárd forint ment sportra a költségvetésből és taotámogatásból. Ez több közpénz, mint amit alapfokú vagy középfokú oktatásra költött az állam ugyanezen időszak alatt, és annál is több, mint amit rendelői egészségügyi ellátásra. A kormány annyit reagált, hogy minden évben minden ágazatra több pénz jut.
3:04
IdőjárásÍgy keletkezik a köd, az igazi őszi időjárás kelléke
2023. október 24. 18:56

Így keletkezik a köd, az igazi őszi időjárás kelléke

Ahhoz, hogy a köd kialakuljon, több feltételnek kell teljesülnie: amikor éjszaka erős a lehűlés, a talajból vízgőz csapódik ki lentről felfelé vastagodva. A reggeli, délelőtti órákban, ahogy süti a nap a felszínt, ugyanebből az irányból szépen csökken, szakadozik ez a ködréteg. Aztán előfordul az is, hogy egyszerűen az itt lévő, hűvösebb levegő felé nedvesebb és melegebb levegő érkezik, és így alakul ki a köd. Ködös időben a látótávolság egy kilométer alá csökken. 
2:22
Híradó700 millió forint értékben foglaltak le autókat, ékszereket, aranyrudakat a dizájnerdrogos bandától
2023. október 24. 18:52

700 millió forint értékben foglaltak le autókat, ékszereket, aranyrudakat a dizájnerdrogos bandától

700 millió forint értékű vagyont foglaltak le a hatóságok. A fővárosra és három megyére kiterjedő drogkereskedő hálózatot számoltak fel a rendőrök. Tizenhét embert fogtak el, több mint tíz kiló kábítószert, úgynevezett kristályt találtak náluk. A gyanúsítottak családi vállalkozásként űzték a drogkereskedelmet. Hevesben például egy nagymamát és két unokáját is őrizetbe vették.
1:56
HíradóDisznóölő pisztollyal ölt meg egy idős asszonyt a fülöpi gyilkos, majd a holttestét felgyújtotta
2023. október 24. 18:49

Disznóölő pisztollyal ölt meg egy idős asszonyt a fülöpi gyilkos, majd a holttestét felgyújtotta

Jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetést szabtak ki kedden a fülöpi gyilkosra. A háromgyerekes férfi 2021 szilveszterén előbb fejbe lőtt egy idős asszonyt disznóölő pisztollyal, majd brutálisan meg is verte. A holttestét felgyújtotta, majd aranyékszereket, pénzt és pálinkát rabolt. A 40 éves férfi részben ismerte el a bűncselekményt. Leghamarabb 35 év múlva szabadulhat.
1:46
HíradóEgy idős nő meghalt, hárman pedig megsérültek a csákánydoroszlói balesetben
2023. október 24. 18:45

Egy idős nő meghalt, hárman pedig megsérültek a csákánydoroszlói balesetben

Egy idős nő meghalt, hárman pedig megsérültek, amikor két autó összeütközött hétfőn késő délután a Vas megyei Csákánydoroszlónál. Az asszony abban a kocsiban ült, amelynek sofőrje a szemből érkező elé kanyarodott. Kiskőrösnél pedig ittasan, jogosítvány nélkül, forgalomból kivont kocsival borult fel egy sofőr. Ő és két fiatal utasa is megsérült.
6:16
Nyerő PárosHenry Kettner hajnali fél háromkor, részegen vallott szerelmet Kiss Rebekának, miután hazavitt két másik lányt
2023. október 24. 18:30

Henry Kettner hajnali fél háromkor, részegen vallott szerelmet Kiss Rebekának, miután hazavitt két másik lányt

Henry Kettner feladta a Nyerő Páros egyik legrémisztőbb játékát, így Kiss Rebekával a veszélyzónába kerültek, ami végül a kiesésükhöz vezetett. A youtuber az rtl.hu-nak elmondta, hogy még mindig kísértik-e a szakadék felett történtek. A Nyerő Párosban azt is megtudhattuk, hogy egyszer Henry egyszerre két nővel fejezett volna be egy görbe estét, ha nem jut eszébe Rebeka – a páros most felidézte, mi is történt pontosan azon az éjszakán.
0:41
HíradóVideó: a Híradó stábja is ott lehetett egy rajtaütésen, amikor a rendőrök lecsaptak a droghálózatra
2023. október 24. 17:40

Videó: a Híradó stábja is ott lehetett egy rajtaütésen, amikor a rendőrök lecsaptak a droghálózatra

700 millió forint értékű vagyont foglaltak le a hatóságok, miközben a fővárosra és három megyére kiterjedő drogkereskedő hálózatot számolták fel. Tizenhét embert fogtak el, több mint tíz kilogramm kábítószert, úgynevezett „kristályt” találtak náluk. Autókat, készpénzt, ékszereket és fegyvereket is lefoglaltak. A gyanúsítottak lényegében családi vállalkozásként űzték a drogkereskedelmet. Hevesben például egy nagymamát és két unokáját is őrizetbe vették.
10:41
VideóVirág Zsolt élete 17 éves korában egy rossz mozdulat miatt örökre megváltozott
2023. október 24. 17:03

Virág Zsolt élete 17 éves korában egy rossz mozdulat miatt örökre megváltozott

Négy éve ezen a napon mutattuk be Virág Zsolt megrázó történetét. A kétezres évek elején kivételes tehetségnek tartották tornászberkekben, ígéretes pályafutás állt előtte. Többszörös magyar bajnok volt, ifjúsági válogatott, nemzetközi szinten is jegyezték már a nevét. Aztán 2007. március 25-én, a makói diákolimpián egy századmásodperc alatt összeomlott az akkor 17 éves fiú élete. Az egyik ugrásánál egy apró, rossz mozdulat következtében úgy esett, hogy elszakadt a gerincvelője. Zsolt azóta kerekesszékben él, és bár a legalapvetőbb dolgokban másokra szorul, mégsem éli meg kiszolgáltatottnak a helyzetét. Dolgozik, családjával utazik, és zenei fesztiválokra jár. 
8:11
Reggeli„Szívbe markoló volt nézni, hogy nagyon hiányzik a férfi energia” – Kárász Eszter zenekarának fiú tagjait ölelgették a kárpátaljai gyerekek
2023. október 24. 13:43

„Szívbe markoló volt nézni, hogy nagyon hiányzik a férfi energia” – Kárász Eszter zenekarának fiú tagjait ölelgették a kárpátaljai gyerekek

Kárász Eszter nemrég az Egyesült Államokban és Ukrajnában is fellépett az ottani magyarok előtt. Kárpátalján gyerekeknek és felnőtteknek is koncertezett – az iskolában szerzett élményeiről hosszasan mesélt a Reggeliben. Ott azt mondták neki, hogy a covid és a háború miatt öt éve semmilyen kulturális program nem volt náluk, és megrázó volt látni, hogy a folyósón ki van írva, merre van az óvóhely. Ahogy azt is, hogy mennyire hiányzik a gyerekeknek a férfi energia, a legtöbb férfi Kárpátalján ugyanis vagy a fronton harcol, vagy elmenekült a kényszersorozás elől. Ezért most kivételesen nem az ő nyakába ugrottak a gyerekek a koncert végén, hanem a zenekar fiú tagjait ölelgették. Az énekesnővel készült interjút a fenti videóban lehet megnézni. 
7:34
ReggeliPetőfi Sándor hajlamos volt gulyást reggelizni, Karinthyék juhtúrós galuskával ették a lecsót – jön Nyáry Krisztián új kötete, az Így ettek ők
2023. október 24. 12:50

Petőfi Sándor hajlamos volt gulyást reggelizni, Karinthyék juhtúrós galuskával ették a lecsót – jön Nyáry Krisztián új kötete, az Így ettek ők

Kedden este mutatják be Nyáry Krisztián új kötetét. Az Így ettek őt ezúttal 30 fontos író gasztronómiai érdeklődéséről szól, azokról, akik írásaikban foglalkoztak ezzel a témával, és azokról, akik a magánéletben is szerették a hasukat. Nyáry Krisztián a Reggeliben árult el néhány részletet az új könyvéről.
6:35
Reggeli„Erre szokták mondani, hogy a csecsemőnek minden vicc új” – mondta Czutor Zoli az Azahriah-rajongó Szabados Áginak
2023. október 24. 11:00

„Erre szokták mondani, hogy a csecsemőnek minden vicc új” – mondta Czutor Zoli az Azahriah-rajongó Szabados Áginak

Bár a hazai zenészek sorra gratulálnak és éltetik Azahriah sikerét – köztük a Quimby, Majka és Varnus Xavér –, Czutor Zoli kevésbé lelkes. A Reggeliben az előadó kifejtette, miért szórakoztatóipari, és nem zenei forradalomnak tartja Azahriah munkásságát. Szerinte a számai tele vannak klisékkel, kiszámíthatóak. Szabados Ági megkérte Czutort, hogy fejtse ki, miért nem tartja újítónak Azahriah zenéjét, mert ő pont ebben látja az énekes egyik erősségét. „Erre szokták mondani, hogy a csecsemőnek minden vicc új” – vágott vissza Czutor Zoli a műsorvezetőnek, megjegyezve: nem bántásnak szánta a megjegyzését. 
2:02
VideóHat éve úgy vitték a Putyin-naptárt, mint a cukrot
2023. október 24. 10:48

Hat éve úgy vitték a Putyin-naptárt, mint a cukrot

Hat éve ezen a napon mutattuk be a 2017-es, Oroszországban kiadott Putyin-naptárat, amelyben a sokoldalú orosz elnök hónapról hónapra más arcát mutatta népének. Békés keresztényként és érző szívű családapaként kezdte az évet, majd egyre inkább előtérbe került az erőskezű, határozott hadúr. A képek mellé pedig mindig mellékelt egy-egy hasznos tanácsot is híveinek. Annak ismeretében, hogy Oroszország 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát, a bónusz lapon olvasható üzenet különösen hátborzongatnak tűnik.
5:37
Reggeli„Van, amit nem kell magyarázni” – AKC Misi szerint a kortársak nem irigyek Azahriah-ra
2023. október 24. 9:50

„Van, amit nem kell magyarázni” – AKC Misi szerint a kortársak nem irigyek Azahriah-ra

AKC Misi szerint elképesztő Azahriah sikere, amit elért, az a magyar zeneiparban példátlan. Úgy látja, azok közé tartozik, akiknek csak a zene számít – a legtöbbet pedig a zene iránti szeretettel lehet elérni. De hogyan érinti ez a zenész kortársait? AKC Misi a Reggeliben azt mondta, nincs irigység, generációjukat az jellemzi, hogy inkább egymásért vannak, mint egymás ellen. Hogyan alkotnak a saját erejükből feltörő fiatal előadók, és mennyire nehéz topon maradni? A beszélgetésben erről is szó esett.
4:47
ReggeliAzahriah visszatérhet 2024-ben a Sziget Fesztiválra
2023. október 24. 8:46

Azahriah visszatérhet 2024-ben a Sziget Fesztiválra

Azahriah először 2022-ben állt a Sziget Nagyszínpadán, és a fesztivál stábja azon dolgozik, hogy az előadó visszatérjen jövőre, a 30. kiadásra – árulta el Kádár Tamás, a Sziget ügyvezetője a Reggeliben. Ők adtak először lehetőséget Azahriah-nak a Nagyszínpadra, de mit láttak meg benne ilyen korán? „Egyszerűen jó zenét csinál” – mondta Kádár Tamás. Szerinte „épp ideje volt”, hogy a fiatalok átvegyék az irányítást a magyar zeneiparban, aminek jót tesznek a nagyon hamar a csúcsra törő fiatal tehetségek. Az Omega után vajon Azahriah lehet a következő, külföldön is ismert előadó? A Sziget ügyvezetője a Reggeliben erről is beszélt.