VIDEÓ

8:13
ReggeliBalogh Eleni: Dávid és apukám után Cristiano Ronaldo a kedvenc játékosom
2024. július 2. 12:30

Balogh Eleni: Dávid és apukám után Cristiano Ronaldo a kedvenc játékosom

Balogh Eleni családja Eb-lázban ég. A modell Portugáliának szurkol, és azt is elárulta, hogy Cristiano Ronaldo a kedvenc játékosa, természetesen csak a stúdióban jelen lévő párja, Soós Dávid, és a műsort néző apukája után. A szerelmesek nemrég Velencében romantikáztak, bár ez az út leginkább a munkáról szólt: fotós workshopon vettek részt, de azért szerencsére egymásra is tudtak figyelni, és így Dávid is kipróbálhatta a modellkedést. Hogy milyen betegség nehezítette ezt meg, arról többet is elárultak a fenti beszélgetésben.
11:12
Reggeli40 éves lett Trokán Anna – nagyon zavarja, hogy az emberi élet rövid, és nem lehet örökké a gyerekeivel
2024. július 2. 12:11

40 éves lett Trokán Anna – nagyon zavarja, hogy az emberi élet rövid, és nem lehet örökké a gyerekeivel

Nem nézegeti ráncait Trokán Anna, mert nem nagyon van mit nézegetni – szerencsés alkat a nemrég 40. születésnapját ünneplő színésznő. Férje a kerek évfordulóra meglepetésbulival készült. Trokán Anna a Reggeli stúdiójában elmondta, nagyon zavarja, hogy az emberi élet rövid, és gyermekeivel nem lehet örökké együtt – szíve szerint kétszáz évig élne. Ha ez nem is lehetséges, életmódjával mindent megtesz, hogy legalább megközelítse ezt a kort – hogy hogyan, az kiderül a fenti beszélgetésből.
9:26
ReggeliRipli Zsuzsit meg kellett műteni
2024. július 2. 11:47

Ripli Zsuzsit meg kellett műteni

A Mi kis falunk színésznője, Ripli Zsuzsi készítette a Reggeli keddi pénztárcabarát fogását, a jóga- és pilatesoktatással is foglalkozó sztár feta sajtos görög szendvicset készített műsorvezetőinknek. Hogy milyen a sorozat új részeinek forgatása, hogyan tartja magát formában Zsuzsi, milyen gyógynövényeket gyűjt a természetgyógyászat híveként ismert színésznő, és hogy milyen műtéten esett át nemrégiben, azt mind elárulta nekünk a Reggeli stúdiójában.
5:26
ReggeliHatodjára járt a párizsi Disneylandben Peller Károly, de a tokiói még így is jobban tetszik neki
2024. július 2. 11:45

Hatodjára járt a párizsi Disneylandben Peller Károly, de a tokiói még így is jobban tetszik neki

Bár az M0-áson hatalmas dugóba keveredett Peller Károly, és nem ért oda időben a Reggeli stúdiójába, Skype-on végül csak be tudott kapcsolódni a színész-rendező. Ahol viszont a Budapestet elkerülő autópályánál is nagyobb élmény a sorban állás, az Disneyland, Peller Károly Párizsba pedig szinte már hazajár: legutóbb éppen most kísérte el egy barátját és családját a hatalmas vidámparkba, akik örömmel támaszkodtak a helyismeretére. Hogy a színművész szerint melyik Disneylandbe érdemes ellátogatni, és hogy melyik a kedvenc attrakciója, az kiderül a fent visszanézhető interjúból.
4:55
ReggeliElőször kapta meg magyar művész a balettvilág Oscar-díját
2024. július 2. 11:18

Először kapta meg magyar művész a balettvilág Oscar-díját

Először kapta meg magyar művész a balettvilág Oscar-díjának számító Benois de la Danse-díjat. A Magyar Állami Operaház balettművésze, Balázsi Gergő Ármin Moszkvában, a Bolsojban vehette át a rangos elismerést, és fel is léphetett a Moszkvai Nagyszínház színpadán, ami hatalmas élmény volt neki, már csak a színház döbbenetes mérete miatt is. „Miután beléptem a művészbejárón és eljutottam az öltözőig, az huszonöt perc volt” – mesélte a balettművész, akit a Pygmalion-hatás című produkcióban nyújtott alakításáért díjaztak.
8:00
ReggeliBőrgyógyász: A férfiak nagyobb felületen izzadnak, és erősebben, de van megoldás a kellemetlenségek megelőzésére (X)
2024. július 2. 11:02

Bőrgyógyász: A férfiak nagyobb felületen izzadnak, és erősebben, de van megoldás a kellemetlenségek megelőzésére (X)

Nyakunkon a nyár, és a hőséggel együtt az izzadás is, így egyre aktuálisabb kérdés, hogyan előzzük meg az ezzel járó kellemetlenségeket. A Reggeli stúdiójában dr. Altmayer Anita bőrgyógyásszal ezt a témát jártuk körül, elsősorban a férfiakra koncentrálva: máshogy izzadnak-e a férfiak, mint a nők, milyen megoldások vannak izzadásgátlásra, igaz-e, hogy a szőrtelenítés után kevesebbet izzadunk, és milyen bőrbarát kozmetikumok közül választhatnak a férfiak? A fenti beszélgetésből ezeket, és még sok más, hasznos információt tudhatnak meg a férfiak verejtékéről.
5:20
ReggeliMegszólalt az MNB az Apple botránya kapcsán: Na innentől fogyott el a türelmünk
2024. július 2. 10:57

Megszólalt az MNB az Apple botránya kapcsán: Na innentől fogyott el a türelmünk

Múlt héten óriási botrányba lett abból, hogy az Apple téves levonások egész sorozatát indította el azoknál, akiknek az App Store-ban regisztrált bankkártyájuk van. Miközben ők nem vásároltak semmit. Az Apple azóta kidolgozta az eljárásrendet a hiba kezelésére, és a tévesen levont összegeket elkezdték visszautalni a felhasználóknak. A jegybank szóvivője szerint továbbra is biztonságos az online fizetési rendszer.
2:59
VideóValaki nagyon szeretne nyerni: zumbázni ment a brit pártelnök
2024. július 2. 10:53

Valaki nagyon szeretne nyerni: zumbázni ment a brit pártelnök

Amikor egy sima országjárás már nem elég, akkor bizony mindent bele kell adnia egy politikusnak. Ezt feltehetően nagyon is komolyan veszi Ed Davey, a brit Liberális Demokraták vezetője, aki hétfőn csatlakozott támogatóihoz egy manapság oly' divatos szabadtéri zumbaórára. Nem ez volt az egyetlen, amit bevállalt, korábban bungee-jumpingolt, miközben azt kiabálta egy kötélen lógva: Szavazz a Liberális Demokratákra! Tegyél olyat, amit még soha nem tettél! Az Egyesült Királyságban csütörtökön tartanak választást, ennek toronymagas esélyese a Munkáspárt. Őket a Konzervatív Párt majd a Liberális Demokraták követik.
6:47
ReggeliMár a robotikai szakértőnek is sok, hogy élő szövet került egy robot arcára
2024. július 2. 9:45

Már a robotikai szakértőnek is sok, hogy élő szövet került egy robot arcára

A Tokiói Egyetemen kollagén alapú, élő bőrsejtekkel kevert, öngyógyító géllel vonták be egy robot arcát, és bár egyelőre ez még csak egy vigyorgó puncspudingra hasonlít, ez már a szakértőnek is egy kicsit sok. Hajós István, a Bastion Group ügyvezetője szerint egyébként még nem tart ott a technológia, hogy a humanoid robotok veszélyt jelentsenek ránk, de mit hoz a jövő? A robotikai szakértővel erről beszélgettünk, és szóba került az is, miért nem robotok vívják még a háborúkat.
5:03
ReggeliVisszaüthet, hogy büntetővámot vetett ki az EU a kínai elektromos autókra?
2024. július 2. 9:39

Visszaüthet, hogy büntetővámot vetett ki az EU a kínai elektromos autókra?

Bekeményített az Európai Bizottság, vámot vetett ki a Kínából behozott elektromos autókra. Bertalan Gábor, az AutóSámán azt mondja, a kínai gyártók hatalmas ár- és technológiai előnnyel érkeznek az európai piacra, a Bizottság pedig azt gyanítja, a kínai állam komoly pénzekkel támogatja ezeket a gyártókat. Hogy milyen változásokra számíthatunk július 4-től, mennyire emelkednek ettől az elektromos autók árai, és hogy hogyan üthet vissza ez a döntés, az kiderül a fenti beszélgetésből.
10:23
ReggeliNem szokatlan, hogy egy év alatt nem történt vádemelés az Árpád hídi gázolás ügyében a szakértő szerint
2024. július 2. 9:31

Nem szokatlan, hogy egy év alatt nem történt vádemelés az Árpád hídi gázolás ügyében a szakértő szerint

Egy éve történt az Árpád hídi tragédia, amikor egy utcán feltehetően másokkal versenyző sofőr elvesztette uralmát nagy teljesítményű autója fölött és halálra gázolt egy biciklist. A sportautó sofőrje ellen még mindig nem emeltek vádat, zajlik a nyomozás, és a bíróság döntése értelmében szabadon mozoghat a fővárosban, nyomkövetővel a lábán. Hogy ez hogyan lehet, miképpen lehetne javítani a közlekedési morálon, és hogy szükséges-e a KRESZ szigorítása, arról dr. Borbély Zoltán közlekedési szakjogásszal beszélgettünk.
6:47
Reggeli„Megint nagy volt a száj” – Tihanyi Peti élő adásban vezekelt egy kőkemény edzéssel
2024. július 2. 9:29

„Megint nagy volt a száj” – Tihanyi Peti élő adásban vezekelt egy kőkemény edzéssel

Nemrég Tihanyi Peti meggondolatlan volt, és azt mondta, hogy a versenyvitorlázók edzését ő is bármikor le tudná nyomni. A műsorvezető semmit sem sejtett, amikor szerkesztőnk arra kérte, edzőcuccban jöjjön kedd reggel, a stúdióban viszont Érdi Mária világ- és Európa-bajnok vitorlásversenyző videóüzenete várta, illetve különböző eszközök. Hogy Peti hogy bírta a világbajnok kiképzést, és hogy lehet-e belőle olimpikon, a fenti videóból kiderül.
2:17
X-FaktorMiller Dávid visszatér az X-Faktorban, ezt gondolja az új mentorokról
2024. július 2. 8:55

Miller Dávid visszatér az X-Faktorban, ezt gondolja az új mentorokról

Miller Dávid 2024-ben az X-Faktor műsorvezetőjeként tér vissza az RTL képernyőjére. Rendkívüli kihívásnak tartja a feladatot, hiszen mindig az adott versenyző személyiségéhez kell igazítania önmagát. „Ebben a munkában az az izgalmas, hogy 10-15 percenként kell változtatnod a saját energiáidat” – mondja Miller Dávid, aki Majkát vérprofinak, Valkusz Milánt pedig egy „vagány csávónak” tartja, a legjobban azonban Tóth Andit ismeri a mentorok közül.
2:40
VideóNem a pocakos tábornok Orbán Viktor egyetlen háklija
2024. július 2. 5:43

Nem a pocakos tábornok Orbán Viktor egyetlen háklija

A pocakos tábornoknál már csak a tetovált egyenruhás idegesíti jobban Orbán Viktort, derült ki pontosan nyolc éve, mikor ismét bekapcsolva maradt egy mikrofon a miniszterelnök közelében egy tisztavatás közben. A kormányfő ezúttal a budai Várban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak eskütételén méltatlankodott egy tetovált lábú végzős miatt, a megjegyzéseket a HírTV rögzítette. Mint az RTL Híradó annak utánajárt, nem tiltott a tetoválás a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, az elvárás csupán a tiszta, ápolt, rendezett megjelenés.
6:36
FókuszElképesztő tákolmányok egy őrült futamon – ilyen volt az idei ládaderbi
2024. július 1. 20:28

Elképesztő tákolmányok egy őrült futamon – ilyen volt az idei ládaderbi

Irodai asztalból épített kisautó, fürdőkádmobil és egy hatalmas dinótojás is legurult a Tabán lejtőjén. Habfürdőn és ugratókon keresztül érkeztek meg a célba a Ládaderbi futam versenyzői. Már akinek sikerült végigmenni összetákolt járgányával a pályán. Volt, aki a kanyarban csúszott ki és borult fel vagy a szalmabáláknak ütközött. A versenyre kizárólag házilag épített, motoros meghajtás nélküli járművekkel lehetett nevezni és a zsűri a legőrültebb ötleteket díjazta. Mutatjuk őket.
5:07
Fókusz„Teljesen más emberként jöttem ki” – így búcsúzott a Villától Ruben a párbaj után
2024. július 1. 20:18

„Teljesen más emberként jöttem ki” – így búcsúzott a Villától Ruben a párbaj után

Őrületes házibuli, párbaj, hosszú combok és mély dekoltázs – ilyen egy sima vasárnap este a Való Világ 12-ben. Ruben szava elakadt néhány perccel a párbaj előtt, Dzsigeri azonban teljes magabiztossággal érkezett meg a stúdió bejáratához és látszott rajta, hogy egy percig sem kételkedett a győzelmében. Most összefoglaljuk a ValóVilág előző napjainak legfontosabb eseményét: Ruben és Dzsigeri felejthetetlen párbaját. Sőt, egy a zenei hét kulisszái mögé is betekintést engedünk. 
6:03
Fókusz„Úgy érzem magam, mint a Top Gunban” – így zuhantak a mélybe a bevállalós celebek
2024. július 1. 20:11

„Úgy érzem magam, mint a Top Gunban” – így zuhantak a mélybe a bevállalós celebek

Kocsis Alexandra visszafogottan, Hunyadi Donatella teli torokból, Bogdányi Titanilla pedig nevetések közepette sikít. De az élmény ugyanaz: egy jókora adag adrenalinlöket. A lányok a Fort Boyard – Az Erőd című műsor forgatása alatt ismerkedtek meg, és most ugrásra készen érkeznek a repülőtérre, hogy több mint 3 kilométer magasból a mélybe vessék magukat.
6:02
FókuszEgykor Lolaként ismerte meg az ország – Korsós Judit teljes életmódváltáson ment keresztül
2024. július 1. 20:09

Egykor Lolaként ismerte meg az ország – Korsós Judit teljes életmódváltáson ment keresztül

Korsós Judit belebújt régi ruháiba, amit még Lolaként viselt 18 évvel ezelőtt. Noha az énekesnő már 35 éves, a mai napig viseli magán a „tinisztár” bélyegét. Erről szól legutóbbi videoklipje is, és ezért kerültek elő a tinédzser kori jelmezek is. 2024 számára az abszolút megújulás éve, úgy érzi, hosszú idő után egy teljesen új oldaláról mutatkozik majd meg.
4:42
FókuszMilliók a győzelemért: mutatjuk, mennyit érnek idén az olimpiai érmek
2024. július 1. 19:44

Milliók a győzelemért: mutatjuk, mennyit érnek idén az olimpiai érmek

55 millió forint – ennyi pénzt kap az a magyar sportoló, aki a párizsi olimpián aranyat nyer majd egyéniben. De lássuk, mire elég ma 55 millió forint. Kijöhet belőle egy vadonatúj luxusautó, vagy több középkategóriás, és ennyi pénzből egy kávézót vagy egy kis éttermet is lehet nyitni. Mutatjuk, mennyit ér egy ezüst- vagy egy bronzérem, és azt is, mit kapnak a győztesek más országokban. 
5:05
FókuszMegugrottak az élelmiszerárak: ami az EU-ban 1000 forintba kerül, azért Magyarországon 1009 forintot kell fizetni
2024. július 1. 19:43

Megugrottak az élelmiszerárak: ami az EU-ban 1000 forintba kerül, azért Magyarországon 1009 forintot kell fizetni

Sok turista a nevezetességekért, sokan pedig az olcsó árakért járnak Magyarországra. Nekik ez egy olcsó hely, legalább is a nyugati fizetésekhez képest. Nekünk már nem annyira. Magyarország ugyanis a legfrissebb statisztikák alapján Lengyelországnál, Romániánál és Bulgáriánál is drágább lett. De miért kell a legtöbbet fizetni?
6:49
FókuszBarátságosak és szelídek, de mi vezeti a rókákat egyre többször a városokba?
2024. július 1. 19:42

Barátságosak és szelídek, de mi vezeti a rókákat egyre többször a városokba?

Egyre gyakrabban találkozhatnak rókákkal a városlakók. Nem ritka az sem, hogy etetik vagy befogadják őket. Kurunczi Norbert már híres arról, hogy évek óta szabadidejében menti és befogadja a beteg vagy épp elárvult kisrókákat. Azt mondja, az emberek alapvetően félreismerik őket, pedig rókák szerethető, intelligens állatok, akik pockokat, patkányokat is megfognak és éppen ők kerültek veszélybe az emberek miatt. 
5:08
FókuszCombnyaktörés, csuklótörés és stroke után végrehajtók fogadták házában OG Duck 76 éves édesanyját
2024. július 1. 19:41

Combnyaktörés, csuklótörés és stroke után végrehajtók fogadták házában OG Duck 76 éves édesanyját

Rendőrök kíséretében érkeztek a végrehajtók egy 15. kerületi ingatlanhoz – a Hip Hop Boyz egykori énekese, OG Duck, azaz Kalocsai Krisztián 76 éves szívbeteg édesanyja él az házban, amelyet elárvereztek. Az idős asszonynak három nap alatt kellett volna kiköltöznie és minden ingóságát kipakolnia az épületből. Miért jutott az elárverezésig az ügy? Kiderül a videóból.   
2:33
HíradóKiakadtak a MÁV dolgozói Lázár János döntésén, van, akinek napi három óra ingázást jelent a home office eltörlése
2024. július 1. 19:05

Kiakadtak a MÁV dolgozói Lázár János döntésén, van, akinek napi három óra ingázást jelent a home office eltörlése

Van, aki napi 3 óra ingázást akart elkerülni, más a 8 hónapos gyereke mellett home office-ban akart dolgozni: csalódottak a MÁV Csoport dolgozói, hogy az állami vállalat egyik napról a másikra megszüntette az otthoni munkavégzés lehetőségét. 3-4 ezer dolgozó lehet érintett a Vasutasok Szakszervezetének elnöke szerint. Meleg János úgy látja: a döntés miatt több százan felmondhatnak, ami súlyosbíthatja az amúgy is jelentős munkaerőhiányt.
2:31
HíradóMilliókat kaptak a rúdtáncosok Rogán Antal minisztériumától
2024. július 1. 19:01

Milliókat kaptak a rúdtáncosok Rogán Antal minisztériumától

Négymillió forinttal támogatott egy rúdtánc-egyesületet Rogán Antal minisztériuma, írta meg a Telex. A portál szerint a Dollhouse nevű egyesületet már tavaly is segítette a Miniszterelnöki Kabinetiroda, épp ugyanilyen összeggel. Az RTL Híradónak nyilatkozó sportközgazdász szerint nehéz elképzelni, hogy nem személyes ismeretségek miatt kapott pénzt a Magyarországon jelenleg nem túl jelentős sporttal foglalkozó egyesület.
2:19
HíradóA szélsőjobb nyerte a francia előrehozott választást
2024. július 1. 19:01

A szélsőjobb nyerte a francia előrehozott választást

Történetében először megnyerte a francia parlamenti választások első fordulóját a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés. Emmanuel Macron államfő pártja a harmadik helyre szorult, az Új Népfront néven induló baloldali pártszövetség is megelőzte. A vasárnapi második fordulóban mindenesetre kölcsönös visszaléptetésekkel együtt próbálják megakadályozni, hogy Marine Le Pen pártja kormányra kerülhessen.
2:45
HíradóElindult az otthonfelújítási program, de még sehol sincs a regisztrált kivitelezők listája
2024. július 1. 18:51

Elindult az otthonfelújítási program, de még sehol sincs a regisztrált kivitelezők listája

Egyelőre nem okozott tumultust az új otthonfelújítási program a bankokban, pedig csak a jogosultak töredéke juthat a kedvezményes 6 millióhoz. A Bank360.hu szerint bonyolult és időigényes a pályázat, amit egy hónapos csúszással indított ma a kormány. Az ügyfelek egy része a kiírásban ígért online segítségre panaszkodott, egyelőre elérhetetlen a regisztrált kivitelezők listája az állami oldalon.
2:58
Híradó750 milliós mínuszban zárt idén a 2021-es vadászati világkiállítást szervező cég
2024. július 1. 18:50

750 milliós mínuszban zárt idén a 2021-es vadászati világkiállítást szervező cég

Még mindig működik a 2021-es vadászati világkiállítást szervező cég, és tavaly majdnem 750 millió forintos veszteséget hozott össze. A Momentum szerint a haveri cégek kifizetőhelyének használják, a kormány ugyanakkor úgy gondolja, szükség van a cégre. A cég által szervezett kiállítás 17 milliárd forint közpénzbe került, Semjén Zsolt akkor azt mondta, egy ilyen kiállítást csak ilyen grandiózus formában lehet megszervezni.
2:29
HíradóSzennyvíz mosta el több ház udvarát Tiszalökön
2024. július 1. 18:40

Szennyvíz mosta el több ház udvarát Tiszalökön

Szökőkútként tört fel az esővel kevert szennyvíz és árasztotta el több ház udvarát a pénteki viharok után Tiszalökön. Bokáig gázoltak a szennyezett vízben a lakók, több napba telt mire elapadt az udvarokon, ahol most is vécépapírdarabokat és egyéb szennyeződéseket látni. Az érintettek megoldást sürgetnek. Az önkormányzat és a vízszolgáltató az illegális csapadékvíz-bekötéseket akarja felszámolni, mert szerintük a heves esőzésekkel ezért nem bír el a rendszer.
2:10
HíradóÓriási széllökésekkel, rengeteg villámmal vonult át a vihar az országon
2024. július 1. 18:34

Óriási széllökésekkel, rengeteg villámmal vonult át a vihar az országon

Záporral, zivatarral, és hatalmas, sok helyen 100 kilométeres óránkénti sebességet is meghaladó széllökésekkel vonult át vasárnap a vihar az országon, és amerre járt, mindenhol rengeteg villám kísérte; sok webkamerán igazi villámshow-t lehetett látni az éjszaka. A hidegfront azonban csak lassan érkezik, hétfőn még több helyen kánikula volt, és a zivatarok után, a tiszta levegő miatt nagyon magas volt az UV sugárzás. A szakemberek szerint ez így is fog maradni a következő néhány napban.
2:08
HíradóKábító gumicukortól került kórházba harmincegy külföldi Budapesten
2024. július 1. 18:31

Kábító gumicukortól került kórházba harmincegy külföldi Budapesten

Kábítószer hatású gumicukor okozott tömeges rosszullétet Budapesten. Harmincegy külföldi állampolgárt kellett a toxikológiára szállítani, miután ettek a THC-JD nevű, pszichoaktív anyagot tartalmazó édességből. Erről a Blikk írt elsőként. Az édességet egy budapesti üzletben árulták, a tulajdonos szerint a hollandiai gyárban szennyezés kerülhetett az édességbe. A rendőrség lefoglalta az árut és nyomozást indított.
1:04
HíradóGyermekpornográfia miatt megy börtönbe Balassagyarmat volt háziorvosa
2024. július 1. 18:29

Gyermekpornográfia miatt megy börtönbe Balassagyarmat volt háziorvosa

Meztelen gyerekekről készült fotókat tárolt a számítógépén, a volt balassagyarmati háziorvos, ezért jogerősen 2 év börtönre ítélték. A Balassagyarmati Törvényszék szigorúbb büntetést szabott ki rá, így felfüggesztett börtön helyett két év szabadságvesztésre ítélte. A 78 éves orvos adathordozó eszközein a rendőrség 32 gyermekekről készült pornográf képet talált, közülük van olyan is, amelyet saját maga készített.
1:39
HíradóKetten meghaltak, mikor egy autó a szemközti sávba sodródott Putnok közelében a 26-os főúton
2024. július 1. 18:29

Ketten meghaltak, mikor egy autó a szemközti sávba sodródott Putnok közelében a 26-os főúton

Két autó ütközött össze vasárnap délután a 26-os főúton Putnok és Dubicsány között, az egyik autóban négyen utaztak, ketten a helyszínen életüket vesztették, ketten súlyosan megsérültek. A másik autóban egy anya utazott gyermekével, a gyermeket kórházba szállították. A balesetet a fekete Audi sofőrje okozhatta, mikor egy kanyar után átsodródott a szemközti sávba, és a szürke Mercedesnek csapódott. Úgy tudjuk, az Audiban ülők közül hárman kizuhantak az autóból.
1:57
HíradóKaróval verte halálra áldozatát egy férfi, pedig nem is biztos, hogy vele veszett össze
2024. július 1. 18:28

Karóval verte halálra áldozatát egy férfi, pedig nem is biztos, hogy vele veszett össze

Fa karóval verte szét áldozata fejét egy férfi Budapesten. Az ügyészség most emelt vádat ellene. Egyelőre nem tudni, hogy a két férfi között miért alakult ki konfliktus. A vádlott lomtalanításra érkezett Budafokra. Állítása szerint csak védekezett, amikor kihúzott egy karót egy facsemete mellől és áldozatát ütlegelni kezdte. A Fővárosi Főügyészség szóvivője szerint nem biztos, hogy az áldozat ugyanaz volt, akivel délután a vádlott összeveszett.
2:23
HíradóSzervezetten támadják az orvosokat az oltásellenes szülők
2024. július 1. 17:59

Szervezetten támadják az orvosokat az oltásellenes szülők

Nő az oltásellenes szülők száma, egyre több támadás éri a gyermekorvosokat, amiért ragaszkodnak a kötelező oltások beadásához, hívja fel a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara. A kamara tucatnyi olyan esetről hallott, amikor a szülők egy erre alakult szervezet segítségével pert indítottak orvosok ellen. A Gyermekorvosok Társaságának főtitkára szerint a csecsemőkori kötelező oltások előtt minden ötödik gyermek meghalt egy éves kora előtt, ez ma a védőoltásoknak köszönhetően nincs így.
11:47
ReggeliSoltész Rezső feldolgozta a Monty Python ikonikus fütyülős dalát
2024. július 1. 12:27

Soltész Rezső feldolgozta a Monty Python ikonikus fütyülős dalát

Soltész Rezső most fejezte be idei évre kitűzött legnagyobb projektjének, azaz a karácsonyi szimfonikus lemezének felvételét. Túl a karácsonyi lemezen, a következő album címadó dalát is felvette, ami a Monty Python ikonikus fütyülős száma. Arról mesélt a Reggeliben, hogy volt olyan időszaka, amikor naponta 4-5 fellépése is volt, ezek az időszakok már elmúltak. Kedden Rod Stewart koncertjére utazik Bécsbe. A Reggeli videójában többet is megtudhat Soltész Rezső kedvenc előadóiról és karácsonyi albumáról.
8:19
ReggeliMészáros Árpád Zsolt életműkoncertjéről: Nem vagyok Azahriah, de volt tűzgép és füstgép
2024. július 1. 11:58

Mészáros Árpád Zsolt életműkoncertjéről: Nem vagyok Azahriah, de volt tűzgép és füstgép

MÁZS akkor volt utoljára a Reggeliben, amikor elmesélte, hogyan élte meg, hogy távozott az Operettszínházból. Azóta májusban volt egy karrierjét átfogó, életmű koncertje. A sikeren felbuzdulva, pálytársával és barátjával, Miller Zoltánnal közösen is fellépnek majd. Mindketten 50 évesek, születésnapjuk alkalmából közösen állnak majd színpadra július 4-én.
7:31
ReggeliVV Ruben büszke magára, amiért a szürke hétköznapokból ki tudott törni
2024. július 1. 11:28

VV Ruben büszke magára, amiért a szürke hétköznapokból ki tudott törni

VV Ruben volt a ValóVilág legutóbbi kiesője. A Reggeliben arról mesélt, hogy megterhelő volt neki a játék, de nagyon büszke magára, hogy beköltözött a villába. Az elmúlt héten Nemazalány és Young G együtt dolgoztak a villalakókkal és egy-egy dalt készítettek. Nemazalány azt mesélte, született két feltörekvő énekes, VV Giada és VV Dzsigeri, akik szeretnének zenével foglalkozni ezután. Hogy milyen volt a villalakókkal együtt dolgozni, arról többet mesél a videóban Rácz Béla és Halastyák Fanni, aki párja is ellátott jótanácsokkal a beköltözés előtt. VV Ruben elárulta, beköltözne-e újra a villába.