SZERELEM

Nyerő PárosReggel kincskereséssel indították a napot a párok, este pedig megírták a Nyerő Páros slágergyanús himnuszát
2023. október 24. 21:30

Reggel kincskereséssel indították a napot a párok, este pedig megírták a Nyerő Páros slágergyanús himnuszát

A párosok reggel több százezer forintokkal bővíthették a nyereményalapjukat, amihez még csak el sem kellett hagyniuk a villát. A jóhangulatú kincskeresés után a „Szerelemtégla” nevű játék viszont rendesen próbára tette az idegeiket, de este lecsillapodtak a kedélyek, amikor közösen megírták a Nyerő Páros 7. évadának himnuszát.
6:16
Nyerő PárosHenry Kettner hajnali fél háromkor, részegen vallott szerelmet Kiss Rebekának, miután hazavitt két másik lányt
2023. október 24. 18:30

Henry Kettner hajnali fél háromkor, részegen vallott szerelmet Kiss Rebekának, miután hazavitt két másik lányt

Henry Kettner feladta a Nyerő Páros egyik legrémisztőbb játékát, így Kiss Rebekával a veszélyzónába kerültek, ami végül a kiesésükhöz vezetett. A youtuber az rtl.hu-nak elmondta, hogy még mindig kísértik-e a szakadék felett történtek. A Nyerő Párosban azt is megtudhattuk, hogy egyszer Henry egyszerre két nővel fejezett volna be egy görbe estét, ha nem jut eszébe Rebeka – a páros most felidézte, mi is történt pontosan azon az éjszakán.
3:12
FókuszFekete Dávidra újra rátalált a szerelem, 11 évvel fiatalabb barátnőjével közösen ünnepelték születésnapjukat
2023. október 16. 20:12

Fekete Dávidra újra rátalált a szerelem, 11 évvel fiatalabb barátnőjével közösen ünnepelték születésnapjukat

Fekete Dávid 14 hónapot töltött börtönben és Győr közigazgatási területét még most sem hagyhatja el. Ő mégis próbálja úgy élni az életét, mintha maga mögött hagyta volna a múltját. Szabadulása óta dalokat ír, klipet forgat és már színpadon is állt. És úgy tűnik a szerelem is rátalált. Új kedvesével, Rékával egy hónapja alkotnak egy párt.
3:15
FókuszCsenge többször is összepakolt már, és felült az első vonatra – Joe-nak így sikerült megszelídítenie jegyesét
2023. október 10. 19:45

Csenge többször is összepakolt már, és felült az első vonatra – Joe-nak így sikerült megszelídítenie jegyesét

Csengét a Nyerő Párosban ismerhettük meg Joe párjaként. A lány a múltja miatt falat húzott maga köré, amit Joe-nak sok türelemmel és szeretettel sikerült áttörnie. A Nyerő páros eddigi évadjaiban többször voltunk már tanúi se veled, se nélküled kapcsolatoknak. Kovács Dóri és Király Peti egymás mellett, és sokszor egymással is megküzdött a játékban. 5 évig éltek hol együtt, hol külön, de aztán a végleges szakítás mellett döntöttek. Zámbó Krisztián és Zsuzsika a műsorban sem fogták vissza magukat. Az elmúlt több mint egy évtizedben többször szakítottak, majd rendre kibékültek.
2:31
SurvivorMakra Vivien nyitott rá, hogy a Survivorben találja meg a szerelmet
2023. szeptember 24. 10:00

Makra Vivien nyitott rá, hogy a Survivorben találja meg a szerelmet

Makra Vivien nemcsak irodavezető, de influenszer is. A Survivorrel szeretné bebizonyítani, hogy sokkal több lakozik benne, mint amit a social médiában mutat a követőinek. Ugyan jelenleg nincs párkapcsolata, nem tartja kizártnak, hogy plusz egy fővel térjen haza a Fülöp-szigetekről. Extra videónkban gyerekkori traumájáról, jómódú családjáról és az emberek negatív megítéléséről is mesél.
12:08
ReggeliA nap kérdése: vajon jót tesz a szünet a párkapcsolatnak?
2023. június 28. 10:09

A nap kérdése: vajon jót tesz a szünet a párkapcsolatnak?

De hát szakításban voltunk – hangzik az örök klasszikus mondat Ross szájából a Jóbarátokban. De mi történhet, és meddig tarthat a szünet egy kapcsolatban? Erről Szalay Bence színész és Juhász Gergely író, rádiós műsorvezető beszélgettek. Mindkettőjük életében volt már szünet a kapcsolatukban. Bence szerint lehet jótékony hatással az eltávolodás, majd újra egymásra találás, a Reggeli nézői viszont mást gondolnak erről.
4:16
VideóEzen a napon: Miklósnak nem szegte kedvét, hogy menyasszonya megkéselte, amint szabadult, összeházasodtak
2023. június 19. 7:10

Ezen a napon: Miklósnak nem szegte kedvét, hogy menyasszonya megkéselte, amint szabadult, összeházasodtak

Éva és Miklós kilenc hónapja éltek együtt és már az esküvő napját is kitűzték, amikor egyik este az asszony csak az ajtót kifeszítve jutott be a házba, miközben a férfi tévézett. Ami ezután történt, arra Éva nem emlékezett, Miklós viszont magán hordta a heves vita sebeit. A késelés után a férfi tíz napig volt kórházban, menyasszonya pedig öt hónapra került előzetes letartóztatásba. A szerelem azonban megmaradt, sőt elmélyült kettőjük közt. Éva szabadulása után három hónappal összeházasodtak, a tragikus éjszakára azóta is mindennap keresik a magyarázatot. Történetükről 11 éve számoltunk be. 
15:48
ReggeliVan, aki már annak gondolatától is rosszul van, hogy a párja ott üljön a másik irodában – jót tesz-e a kapcsolatnak, ha a párok ugyanott dolgoznak?
2023. március 7. 10:45

Van, aki már annak gondolatától is rosszul van, hogy a párja ott üljön a másik irodában – jót tesz-e a kapcsolatnak, ha a párok ugyanott dolgoznak?

Kocsis Tibor szerint „két dudás egy csárdában nem fér meg”, azaz szerinte a közös munka csak a gondot hozza maga után. Őze Áron szerint viszont a szakmán belüli kapcsolatok nagyon tudnak működni, neki is színész a párja. Az énekes párja pedig fodrász – jegyezte meg mosolyogva saját „frizurájára” utalva, viszont számos fellépésre elkíséri őt. A Reggeliben a meghívottak és a betelefonálók megvitatták tapasztalataikat a magánélet és a munka összefonódásáról.
2:07
ValóVilágEXTRA: „Lehet, hogy lehetett volna jobb az én játékom, ha ő nincs” – így vélekedett VV Dani VV Melináról a kiesése után
2023. február 5. 8:03

EXTRA: „Lehet, hogy lehetett volna jobb az én játékom, ha ő nincs” – így vélekedett VV Dani VV Melináról a kiesése után

A VV11 hatodik Párbajának kiesője VV Dani lett, aki szerint VV Máriónak kapóra jött, hogy őt vigye párbajozni, de valójában őt szúrta hátba a srác, ezért nem tud a jövőben barátjaként tekinteni rá. A kieső az rtl.hu-nak adott interjúban elmesélte továbbá, hogy VV Melinával kialakult kapcsolata egy szerelem kezdete volt, ami szerinte hatással volt a játékára is, és bízik benne, hogy a villán kívül folytatódhat, ami bent elkezdődött.
6:16
Reggeli„Még sosem utaztam a szerelmemmel, mert nincs” – párkapcsolatra vágyik VV Vivi
2022. november 11. 10:27

„Még sosem utaztam a szerelmemmel, mert nincs” – párkapcsolatra vágyik VV Vivi

De nem ragaszkodik hozzá, úgy van vele, ha jönni fog, áll elébe, addig vár nyugodtan. VV Vivi annak kapcsán járt a Reggeliben, hogy mindössze 23 évesen át fogja venni a családi éttermük irányítását, és tart tőle, hogy helyt tud-e majd állni úgy, mint a szülei. Magánélete is szóba került, és azt is elárulta: a testvérei közül csak neki nincs gyereke. Régen úgy gondolta, 25 éves koráig szeretne anyává válni, ma már inkább 30-ig.