Életmód

Szinglitérkép: ilyen társra vágynak azok, akik keresik az igazit

rtl.hurtl.hu

2024. január 11. 16:40

A Randivonal társkereső oldal Dr. Rövid Irén szociológussal végzett kutatást 1600 regisztrált felhasználó segítségével, hogy kiderüljön: vajon milyen okokból lesz valaki szingli, milyen az ideális partner a párkeresők számára, és létezik-e szerintük az a bizonyos nagy Ő?

Túlzott elvárások és önmegvalósítás – ezek lehetnek főként a szinglilét okai a párkeresők szerint

„Bár az adatok alapján nem tudjuk egyértelműen kijelenteni, hogy a szinglilét leginkább egy kényszerállapotot jelent, de mintha arra utalnának, hogy mégsem olyan jó egyedül, pár nélkül élni” – mondja Dr. Rövid Irén, az első magyar szinglitérkép készítője. 

A „kis népszámlálás” adataiból is látszódik, hogy azok, akik tartós párkapcsolatban, különösen házasságban élnek, elégedettebbek az életükkel, és gyakrabban érzik magukat mindig vagy többnyire boldognak, mint a szinglik 

– teszi hozzá a szociológus. 

„A szingliléthez nagyon sok tévhit, előítélet társul, mintha ez egy vágyott, választott élethelyzet lenne, pedig az egyedülállók többsége szeretne párkapcsolatot, keresi a párját” – teszi hozzá Simon Bernadett, a Randivonal marketing igazgatója.

Tíz egyedülállóból kettő még igazán hisz a nagy Ő-ben!

A szinglilét nagyon sokféle élethelyzetet jelenthet, így azok az okok is különbözőek lehetnek, hogy miért van valaki egyedül. 

A kutatásban részt vevő párkeresők szerint a másikkal, a jövendőbeli párunkkal szembeni túlzott elvárások, a saját célok előtérbe helyezése és a karrierépítés befolyásolhatja leginkább a szinglik számának alakulását. 

A férfiak az előbbieken túl még az anyagi biztonság megteremtése iránti vágyat helyezték a lista elejére, ezzel szemben a nők inkább arról számoltak be, hogy túl kevés a potenciális jelölt. Mindkét nem tagjai hasonlóan fontosnak tartják az önismeret hiányát ebben a folyamatban, a férfiaknál a vizsgált 12 lehetséges ok közül az ötödik, a nőknél pedig a negyedik helyre került. 

Társat keresel? Regisztrálj az RTLrandi.hu oldalon, ahol személyre szabott ajánlórendszer segítségével, ellenőrzött, valódi társkeresők között találhatod meg az igazit.

A közösségi média felületein keresztül óhatatlanul is találkozhatunk olyan tartalmakkal, amelyek ismert emberek, celebek, influenszerek párkapcsolatainak alakulásával foglalkoznak. A szakítás, a válás és a párkapcsolati nehézségek így akaratlanul is beférkőzhetnek a mindennapjainkba, ám a megkérdezettek szerint ez határozhatja meg legkevésbé azt, miért van ennyi szingli napjainkban.

Tíz egyedülállóból kettő még igazán hisz a nagy Ő-ben!

Minden ötödik párkereső, vagyis tíz megkérdezettből kettő van meggyőződve arról, hogy az igazi létezik, és meg is fogja találni. Szinte ugyanannyian vannak azonban azok, akik úgy gondolják, hogy az igazi nem létezik, hanem azzá kell válni. 

A szinglilét okait vizsgálva megkérdeztük a párkeresőket arról is, hogy mennyire érzik magukat „elég jónak” ahhoz, hogy akire vágynak, rájuk találhasson. Azt hihetnénk, hogy minél fiatalabb valaki, annál magabiztosabban áll a kérdéshez, az adatok épp az ellenkezőjét bizonyítják. A 20-as és a 30-as éveikben járók hisznek a legkevésbé ebben. 

Ilyen az ideális társ a párkeresők szerint

A kutatás során megkértük a résztvevőket arra is, hogy osztályozzák a leendő partnerrel szembeni legfontosabb elvárásaikat 1-5-ig skálán.

Szinte mindenki egy megbízható, nyitott, intelligens társról álmodozik, akivel megélheti az igazi szerelmet. 

A fiatalabb korosztálynál a férfiak számára az számít a legkevésbé, hogy többet keressen nála a párja, míg a nőknek a titokzatosság az, ami a legkevésbé fontos a kiszemeltjükben. 

A 40-esek és idősebbeknél a közös gyermekvállalás lehetősége került a legkevésbé fontos elvárások közé.

Tíz egyedülállóból kettő még igazán hisz a nagy Ő-ben!

Bár mindkét nem tagjai a megbízhatóságot helyezték az első helyre, mégis valamelyest mást jelent az ideális társ a férfiak és a nők számára, főleg, ha az életkort is figyelembe vesszük. Meglepő fordulat, hogy a fiatalabb korosztálynál a nők számára a szenvedély valamelyest fontosabb (5 fokú skálán 4,2-es átlagértéket adtak), mint a férfiaknak (3,8). Összességében még megállapítható, hogy az iménti elvárásokon kívül a kompromisszumkészség és a humorérzék az ideális kapcsolat fontosabb jellemzője.

Társat keresel? Regisztrálj az RTLrandi.hu oldalon, ahol személyre szabott ajánlórendszer segítségével, ellenőrzött, valódi társkeresők között találhatod meg az igazit.

Nyitókép: pexels.com

 

#Életmód#szingli#nagy ő#párkeresés#randi#igazi#szerelem