SEGÍTSÉGNYÚJTÁS

2:25
HíradóTöbben is megállhattak segíteni a várpalotai baleset áldozatának, de a részeg sofőr elküldhette őket
2023. október 23. 18:33

Többen is megállhattak segíteni a várpalotai baleset áldozatának, de a részeg sofőr elküldhette őket

Súlyos büntetést adna a részegen vezető sofőrnek, aki lánya halálát okozta – mondta Híradónknak annak a nőnek az édesanyja, aki márciusban szenvedett halálos balesetet Várpalotánál. A 24 éves Melánia két ismerősével utazott, amikor kocsijuk fának csapódott. A sofőr ellen most zárták le a nyomozást a rendőrök. Kiderült: őt és mellette ülő barátját segítségnyújtás elmulasztásával is gyanúsítják, mert nem hívtak mentőt a fiatal nőhöz, aki akkor még élt. 
5:11
FókuszLajcsi fogadott gyermekeként törődne azzal a fiatallal, akit legalább 10 évig támogat majd mindenben
2021. május 7. 19:05

Lajcsi fogadott gyermekeként törődne azzal a fiatallal, akit legalább 10 évig támogat majd mindenben

Nagyon sok jót kapott az élettől, amiből szeretne valamit visszaadni. Galambos Lajos régóta jótékonykodik, mindezt önzetlenül teszi, nem a hírverésért. Most is arra buzdít mindenkit, hogy aki tud, segítsen, akár egy Covid miatt árván maradt gyereken, akár egy szegény, de tehetséges gyermeken. Ő is erre készül, ez lesz az ő örökbefogadása. Tandíj, ruházkodás, albérleti vagy utazási költségek, sok minden beleférhet ebbe a támogatásba, amit 10-12 éven keresztül szeretne nyújtani, - mondjuk így - fogadott gyermekének. De nem vár jelentkezőket, mert nemrég járt egy gyermekotthonban és úgy tűnik máris megvan, akit támogatni fog. Reméli, példáját sokan követik majd.
8:18
FókuszGALAMBOS LAJOS: Támogatója lennék egy nehézsorsú gyereknek
2021. május 7. 17:43

GALAMBOS LAJOS: Támogatója lennék egy nehézsorsú gyereknek

Lajcsi azt mondta nekünk, hogy törleszteni szeretne azért a sok jóért, amit az élettől kapott. Családi hagyomány is náluk a jótékonykodás, nagymamája is felnevelt fogadott gyermeket, és a nagyapját a Dunán felborult csónakból kimentő férfi is állandó családi vendég volt náluk a legnagyobb ünnepeken. Arra buzdít mindenkit, hogy aki tud, segítsen, akár egy Covid miatt árván maradt gyereken, akár egy szegény, de tehetséges gyermeken. Ő is erre készül, ez lesz az ő örökbefogadása.
2:38
FókuszRÁCÁFOLT A STATISZTIKÁKRA: így él 42 évesen az SMA-s Timi
2019. december 6. 15:06

RÁCÁFOLT A STATISZTIKÁKRA: így él 42 évesen az SMA-s Timi

Timi 2-es típusú SMA-val küzd, az ő betegségével általában 18 évig lehet élni, ő most 42 éves. Előadásokat tart, utazik, divatbemutatókra jár, rengeteget edz és küzd, mivel egyre gyengül. Pedig a kora ellenére ő is meggyógyulhatna, ám a gyógyulását jelentő kezelés 120 millió forintba kerül! Ha Ön is segítene Timinek itt megteheti: Tóth Tímea, OTP: 11773078-06506559; HU85117730780650655900000000; Swift: OTPVHUHB; közlemény rovatba: adomány. Paypal: tttimi@gmail.com.
1:48
HíradóA járdán feküdt, fél óra múlva hívtak mentőt
2016. október 15. 18:13

A járdán feküdt, fél óra múlva hívtak mentőt

A járókelők közönye okozhatta egy férfi halálát Miskolcon. Rosszul lett, és több mint fél órán át feküdt a járdán, mire mentőt hívtak hozzá. Amikor megérkezett a segítség már halott volt - erről elsőként a minap.hu írt. Egy forgalmas utcán esett össze csütörtökön, többen is elmentek mellette, de nem segítettek neki. Egy helyi férfi azt mondta az RTL Híradónak, azt hitték, részeg, azért nem hívták a mentőket.