Baleset-bűnügy

Kiskacsáknak segített átkelni az úton a férfi, a járókelők éljenezték – majd halálra gázolta egy autó

rtl.hurtl.hu

2023. május 22. 19:41

A szemtanúk remélik, hogy az emberek emlékeznek majd a férfira, hiszen ő volt az egyetlen, aki kiszállt az autóból, és segített a kacsáknak.  

Halálra gázoltak egy kaliforniai férfit múlt csütörtökön, miután egy kacsacsaládot segített át egy forgalmas úttesten – írja a New York Post.

A szörnyű baleset a kaliforniai Rocklin városában történt, nem sokkal este 8 óra után. Egy 12 éves fiú is szemtanúja volt a férfi akciójának, sőt fotót is készített az egyelőre ismeretlen férfiról, aki azért szállt ki autójából, hogy segítsen a kiskacsáknak átjutni az út túloldalára.

Miután a kacsák biztonságban átértek, a William nevű kisfiú elmondása szerint többen meg is tapsolták a jólelkű férfit.

A fotót készítő gyermek állítja, ezután egy autó jelent meg a semmiből, és elgázolta a férfit.

Ezt egy másik szemtanú is megerősítette a múlt pénteki megemlékezésen. A gázoló sofőr egy 17 éves lány volt, ellene még nem emeltek vádat, a rendőrség továbbra is vizsgálja az esetet. A szemtanúk remélik, hogy az emberek emlékeznek majd az elhunyt jótevőre, hiszen ő volt az egyetlen, aki kiszállt az autóból, és megpróbált segíteni a kacsáknak.  

Nyitókép: Getty Images

#Baleset-bűnügy#kiskacsa#segítségnyújtás#férfi#kalifornia#halálra gázolták#egyesült államok

Címlapról ajánljuk