RTL

4:52
The Voice
2023. október 14. 20:10

Szappanos Kata úgy érzi, ez az ő világa, de Kovács Harmat is meg akarja mutatni, hogy itt a helye

Nehéz döntés előtt áll Manuel: Kovács Harmat és Szappanos Kata közül kell majd választania a Párbajon. A coach szerint Kovács Harmat nem tud hibázni, Szappanos Katának viszont különleges a hangszíne. Kata úgy érzi, a The Voice-ban találta meg, hogy mitől tud igazán boldog lenni, így jött rá, hogy ez a világ neki való, és semmiképp nem szeretne kiesni. Harmat pedig tehernek érzi a válogatón szerzett sikerét, mert annál rosszabb teljesítményt a párbajon sem nyújthat. Görgess lejjebb, és nézd meg a produkciót! 
2:00
The Voice
2023. október 14. 10:00

„Amikor meghallottam, rendesen beijedtem” – így fogadta Szappanos Kata és Kovács Harmat, hogy párbajozniuk kell

Szappanos Kata és Kovács Harmat nagyon élvezik a próbákat, pláne, hogy már az első pillanatban megtalálták a közös hangot. „Hát, ez szerelem” – viccelődtek, amikor egymásról meséltek. Azt viszont bevallották, hogy mindkettejüknek az okozza a legnagyobb kihívást a felkészülés során, hogy tudják, a Párbaj után el kell engedniük egymást.
2:48
The Voice
2023. október 14. 10:00

„Talán jobb is, mint egyedül énekelni” – Eszes Nina és Rónaszéki Sebestyén lelkesen vetették bele magukat a duettjükbe

Eszes Nina és Rónaszéki Sebestyén örültek neki, hogy egymást kapták, pláne, amikor rájöttek, hogy egyikük sem vérszomjas versenyzőként áll a duettjükhöz. Gyorsan átbeszélték, hogy számukra mi a legfontosabb a közös munkában és azt is, mit jelent számukra, hogy Trokán Nórinak kell bizonyítaniuk a színpadon. 
1:12
The Voice
2023. október 14. 10:00

„Le kell gyűrnünk egymást” – Szabó Roland és Horváth Imre nem fogják majd vissza magukat a The Voice színpadán

Szabó Roland és Horváth Imre izgatottan várják a közös produkciójukat. Roland kifejezetten, hiszen eddig még soha nem énekelt duettben, a Párbaj lesz az első alkalom, hogy egy másik énekessel együtt kell majd színpadra lépnie. Imre és Roland is úgy vélik, bármennyire is megkedvelték egymást a próbák során, nem feledkezhetnek meg arról, hogy ez egy verseny.
2:34
The Voice
2023. október 14. 10:00

László Annamária és Palócz Gergő féltek tőle, hogy kikaparják egymást szemét a próbákon

A The Voice versenyzői, László Annamária és Palócz Gergő tartottak tőle, hogy milyen lesz a viszonyuk egymással. Ez a félelem azonnal eloszlott, amikor először találkoztak: „Attól még, hogy ellenfelek vagyunk, nem kell ellenségeskedni” – vallják mind a ketten. Extra videónkban mesélnek a Párbaj kihívásairól, a próbák tapasztalatairól és a félelmeikről is.
5:04
Fókusz
2023. október 13. 19:59

„Sminket kevésbé kell viselni, mert nem kell attól tartani, hogy nem kenem el” – a Sztárbox ellenfél Dobos Evelin és Sáfrány Emese majdnem a színpadon is egymásnak esett

Kemény beszólásokkal feszültek egymásnak a Sztárbox ellenfelek, miután bejelentették, ki kivel fog összecsapni a ringben. Árpa Attila és Nagy Ervin között már elindult az üzengetés, Dobos Evelin és Sáfrány Emese majdnem a színpadon is összeverekedett, Megyeri Csilla pedig egy vicsorgó csivavához hasonlította magát a ringben, és Berki Mazsi ellen akarja megmutatni mennyire harapós.
3:08
Fókusz
2023. október 13. 19:43

Papp Gergő elárulta, melyik Nyerő Páros játékosból lehet a magyar sztárvilág új kedvence

Napok óta izgatja a Nyerő páros játékosainak fantáziáját, hogy vajon mit rejt a titkos boríték. Hiszen azt már az eddigi évadokban is láthattuk, hogy egy-egy nem várt levél alaposan keresztülhúzhatja a párok számításait. A Nyerő Páros korábbi sztárpárjait kérdeztük arról, szerintük mi lehet a borítékban. Papp Gergő pedig azt is elárulta, melyik játékos lehet a magyar sztárvilág új kedvence.
3:06
Időjárás
2023. október 13. 17:59

Egy markáns hidegfronttal kezdődik vasárnaptól a fűtési idény

Hivatalosan vasárnap, október 15-én kezdődik a fűtési idény, és egészen április 15-ig tart. A hőmérséklet vasárnapra vissza is esik 10 és 20 fok közé, és utána még csökkenni fog a maximum, gyakorlatilag a hamisítatlan ősz végre elkezdődik. A WHO legújabb jelentése szerint, a Föld életében az idei volt az eddigi legmelegebb szeptember. Aki teheti, tervezze a szombatot akár a szabadba, hiszen vasárnaptól romlik az időjárás.
1:59
The Voice
2023. október 13. 12:00

Curtis kinevezte magát a The Voice királyának és ajándékokkal lepte meg coachtársait

Curtis koronában, kezében jogarral és meglepetésekkel jelent meg a coachok szobájában. Amikor Miklósa Erika, Trokán Nóri és Manuel meglátták, hogy milyen szövegek és képek virítanak az ajándékaikon, felháborodtak: „Én ezt nem húzom fel” – mondta azonnal az operaénekesnő. Persze, Manuelt sem kellett félteni, versben mondta el, hogyan is látja Curtist.
1:13
The Voice
2023. október 13. 12:00

Curtis puszit dobott Miklósa Erikának: „Nem is tudnék anélkül élni, hogy te ne mondanál valamit rám”

Miklósa Erika meglepődve vette tudomásul, hogy kivételesen mindenben egyetértenek Curtisszel. Azonnal számon is kérte coachtársát, hogy hova tűnt az állandó harc és évődés kettejük között? A nagy összhang azonban megtörni látszott, amikor Manuel kijelentette, hogy kinek az oldalára állna. Vajon Trokán Nóri és Istenes Bence ki mellé állnának?
3:01
Időjárás
2023. október 12. 17:53

Miért különleges ilyenkor a Balaton?

Egy újabb nyári napon vagyunk túl: számos hazai meteorológiai állomáson a csütörtökön is 25 fok feletti csúcsértékeket mértek. Reggelente azonban már nem lehet kétségünk afelől, hogy ősz van, ezen a napon többfelé pára- illetve ködképződésre ébredhetttünk. A Balatonnál ilyentájt különösen jellemző az úgynevezett bepárolgási köd, a tó ugyanis jóval melegebb a a környezeténél. A 15-17 fokos víz bepárologtatja a felette lévő légrétegbe a nedvességet, az telítetté válik, kicsapódik a vízgőz és ezáltal egy nagyon keskeny, sekély ködréteg keletkezik.
5:32
Videó
2023. október 12. 15:40

„Ha a tüzérségnek be kell vonulnia, az a legrosszabb jel” – Borgula András 3 évig szolgált az izraeli hadseregben

Borgula András színházrendezői szakon végzett a Tel Aviv-i Egyetemen. A Gólem Színház alapítója, író, rendező és műfordító. 8 évig élt Izraelben, az izraeli hadsereg főhadnagya, 3 évig a nehéztüzérségnél szolgált, most tartalékos. Azt reméli, arra már nem kerül sor, hogy a tüzérséget bevessék, mert ha a tüzérségnek is be kell vonulnia, ott már egész városrészek, akár városok semmisülhetnek meg.