RTL

3:12
The Voice
2023. október 15. 19:02

„A határán mozogtál annak, amit én nem szeretek” – Gáspár Laci többet várt Duró Nillától és Homoki Gábortól

Miklósa Erika két versenyzője, Duró Nilla és Homoki Gábor a The Voice próbájukon bemutatták közös dalukat, azonban coachuknak és Gáspár Lacinak is hiányérzete volt a produkciójuk után. „Ennél azért egy kicsit több kell” – mondta nekik Erika, majd Laci is kiemelte, hogy milyen részletekkel nem volt elégedett a dal kapcsán. 
3:02
Időjárás
2023. október 15. 17:51

Viharos széllel csapott le a hidegfront, de hétfőn minden más lesz

Volt, ahol 14-15 fokkal volt ma hidegebb délután, mint szombaton ugyanekkor. A hidegfront lassan elhagyja térségünket, mögötte északnyugat felől már csökken a felhőzet, de várhatóan az északkeleti, keleti tájakon az éjszaka túlnyomó részében maradnak a felhők, ott további eső, zápor is előfordulhat. Hideg lesz az éjszaka, többnyire 1 és 7 fok közé csökken a hőmérséklet, az északi völgyekben azonban fagyhat is. Hétfőn napközben már merőben más időben lesz részünk, mint ma. Ugyanis csökken a felhőzet az északkeleti, keleti tájakon is, gyakorlatilag mindenütt naposra fordul az idő.
The Voice
2023. október 14. 22:20

Újabb énekeseket raboltak el és mentettek meg a The Voice második Párbaján

Ezúttal is nehéz döntés előtt állt Trokán Nóri, Miklósa Erika, Manuel és Curtis, ugyanis a The Voice második Párbaja is számos meglepetést tartogatott a számukra és a versenyzőknek is. Igazi érzelmi hullámvasút volt ez a forduló az első produkciótól kezdve – az egyik coach a saját versenyzőihez ragaszkodott mindenáron, és olyan is volt, aki újabb tehetséggel bővítette csapatát.
1:16
The Voice
2023. október 14. 22:20

„Úgy érzem azon múlott, hogy talán nem fektettem bele annyi energiát, amennyit kellett volna” – így búcsúztak a The Voice második Párbajának kiesői

A The Voice versenyzői mind nagyon szorgalmasan készültek a közös produkciókra, azonban a duettező párok közül mindig csak egy kerülhetett ki győztesen. A coachoknak nem volt könnyű dolga a kiválasztásnál. Egyes versenyzők csalódottan, mások elégedetten távoztak a műsorból. 
4:10
The Voice
2023. október 14. 22:13

Palócz Gergő mesefiguraként lopta el a show-t táncmozdulataival a The Voice színpadán

A The Voice stúdiójában nagyon élvezték László Annamária és Palócz Gergő párbaját. A coachok semmi másra nem tudtak koncentrálni, csak a programtesztelőként dolgozó Gergő spontán koreográfiájára. Miklósa Erika úgy érezte, tökéletes duettpárost alkottak a színpadon, és mindkettejükben látott fantáziát, de választania kellett a két versenyzője közül.