RTL

2:50
Éden Hotel
2023. november 28. 23:50

„Megpróbáltam a combom közé tenni” – az Éden Hotel bombázói a testük melegével hevítették fel a hangulatot

Az Éden Hotel mai játékában a lányoknak lefagyasztott pólókat kellett kiolvasztaniuk, majd párjaikra feladniuk. Különböző praktikákkal estek neki a feladatnak: Csenge a fenekével, Miri a szájával próbálkozott, míg Fanni a térdkalácsai között tépegette a jéghideg ruhadarabot, Szani pedig a fűben „masszírozva” igyekezett felmelegíteni párja pólóját.
3:07
Éden Hotel
2023. november 28. 23:50

Szani úgy érzi, ő az Éden Hotel „rossz szájíze”

Arni szerint hatalmas megkönnyebbülés lenne, ha valamilyen módon kiejtenék Szanit a játékból, ezért Viktort is arra kérte, hogy támogassa tervét a saját párja ellen. „Viktor és köztem százszázalékos a bizalom” – állította Arni, aki nem is sejtette, hogy a bizalmas beszélgetésük után a barátját egyből Szanihoz vitte az útja, és mindent kitálalt neki. „Annyira kiközösítve érzem magam, hogy mindenki a vesztemet akarja” – szomorkodott Szani, aki ezek után megfogadta Viktorral, hogy teljesen őszintén viszik végig a játékot.
3:57
Fókusz
2023. november 28. 20:07

Megnéztük, mennyibe kerül a lángos és a kürtős kalács a bécsi és a budapesti karácsonyi vásáron

Európa nagyvárosaiban sorra nyílnak a karácsonyi vásárok. Már áll az óriási karácsonyfa Brüsszelben, és teljes pompájában tündököl a koppenhágai Tivoli is. Újra megnyitotta kapuit a Winter Wonderland vidámpark Londonban – és persze november 17-től január elsejéig a budapesti helyszínek is látogathatók. Még az egyébként forró Los Angelesben is karácsonyi a hangulat – és ez így is lesz még egy darabig az év hátralévő részében. A legszebb európai vásár azonban Budapesten van, a Bazilikánál. A magyarok pénztárcájának egy kicsit borsosak az árak, így aztán szinte kizárólag külföldiekkel találkoztunk a megnyitó napján. 
6:09
Fókusz
2023. november 28. 20:04

Vajon mi lehet a hosszú kutyaélet titka? – Erre esküszik a 31 évesen elpusztult Bobi gazdája

31 éves és 165 napos korában elpusztult Bobi, a világ legidősebb kutyája. Az eb egész életét egy közép-portugáliai kistelepülésen töltötte, utolsó éveiben kedvenc helye a ház kertje volt, napjai főként szunyókálással teltek. Gazdája szerint a hosszú kutyaélet titka a sok ölelés, a friss levegő és az egészséges étrend. Dr. Fodor Kingával, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Tanszék vezetőjével próbáltuk megfejteni, mi lehet a hosszú és boldog kutyaélet titka.
3:59
Fókusz
2023. november 28. 20:01

Oroszlán Szonja meghatódott, Árpa Attila izgult – így énekelte Soltész Rezső örök slágerét a „magyar Abba” a Valami Amerikában

Soltész Rezső Árpa Attilával, Földes Eszterrel és Oroszlán Szonjával énekli negyvenéves slágerét a Valami Amerika sorozat legújabb részében. Oroszlán Szonja megtisztelőnek érezte, hogy egy legendával állhat egy színpadon, de Árpa Attila is izgult a közös éneklés előtt. Azt mondta, csak három sor jutott neki, de azt is el kellett rontania. Soltész Rezső egyébként még sosem szerepelt filmes produkcióban, így örömmel vállalta a felkérést.
3:25
Fókusz
2023. november 28. 19:59

„Attól sikeres egy randi, hogy a csaj a végén átjön” – az Éden Hotel szereplői elárulták, mikor megy jól egy találka

Ma este újra Párválasztó ceremóniát tartanak az Éden Hotelben. Mivel egyel több lány van a hotelben, valaki kiesik. Fanninak azonban védettsége van az első ceremóniáján, ami rendesen megkavarhatja a dolgokat. Ő Lovit hívta el randizni, és rögtön parba is álltak a végén. Így Émi megint hoppon maradt, de Lovi előállt egy taktikával. A randi jól sikerült Fanninak és Lovinak, ám mindenki mást gondolhat arról, hogy mitől lesz igazán sikeres egy randi. Van, aki szerint az a szabály, hogy nincs szabály, míg mások inkább a randietikettben hisznek.
5:38
Fókusz
2023. november 28. 19:57

Ott voltunk a két legkeményebb KO utáni percekben – ezért került Kabát Peti és Szegedi Fecsó is a traumatológiára

Ringből a kórházba – ha bármi történik a szorítóban, arra azonnal reagálni kell, a Sztárbox meccsei többszörös orvosi biztosítás mellett zajlanak. Kabát Peti után Szegedi Fecsót is a traumatológiára szállították, miután Brasch Bence kiütötte őt a múlt vasárnapi elődöntőben. Ott voltunk a legemlékezetesebb KO utáni percekben, és végigkísértük az orvosi csapat munkáját a kulisszák mögött is.
3:38
Fókusz
2023. november 28. 19:55

„Most múlik pontosan” klasszikus változatban – szimfonikus zenekarral készül nagykoncertre a Quimby, beleshettünk a próbára

Rockerek és klasszikus zenészek együtt: az Óbudai Danubia szimfonikus zenekarral próbál a Quimby. Már öt évvel ezelőtt, a Margitszigeten is együtt zenéltek, most mindkét együttes úgy látja, eljött az ideje annak, hogy egy sokkal nagyobb szabású fellépést hozzanak össze: a különleges alkalom betetőzése egy jövő márciusi koncert lesz. A Fókusz riportere beleshetett a különleges próbára.
Sztárbox
2023. november 28. 10:09

Istenes Bence edzője: Ez a meccs nem a bokszról szólt

Tóth Tamás szerint kettős mérce szerint ítélik meg az emberek Istenes Bencét, aki belátta, ha hibázott, bocsánatot is kért, mégis meg van hurcolva. A bokszberkekben Barbár néven ismert szakember már többször végignézte a vasárnap esti meccset, és ugyanazt látja, amit a ring mellől: szerinte Istenesnek több tiszta találata volt, mint Rácz Jenőnek. Tóth Tamás úgy érzi, valami olyan dolgot vittek be a szorítóba az elődöntő alatt, aminek semmi keresnivalója nincs a ringben. 
3:03
Időjárás
2023. november 27. 20:47

Szakadatlan hóesés, 100 km/órás szél – szomszédainkhoz ajtóstól rontott be a tél

Mi is megtapasztalhattuk a telet hétvégén, ugyanakkor szomszédainkhoz ajtóstól rontott be a tél. Egy nagyon intenzív ciklon keverte össze az enyhe, nedves levegőt a hideg, sarkvidéki eredetű levegővel. A ciklon nyugati oldalán, Románia keleti partvidékén, illetve Bulgária északkeleti részén, komolyabb hóviharok alakultak ki nagy területen. Szakadatlanul ömlött órákig a hó, és emellé 90-100 km/h-t meghaladó széllökések is társultak – a hatóságok is megküzdöttek az elemekkel. Az oroszországi Szocsiban 10-15 méteres hullámokat korbácsolt a ciklon, amely tovább erősödött a Fekete-tenger fölött vonulva, hiszen a tenger szokatlanul meleg vize plusz energiával táplálta ezt a ciklont.
2:47
Híradó
2023. november 27. 20:01

„51 napig kétségbeesés és remény, fájdalom és bizakodás között éltem” – megszólalt a magyar származású anya, aki visszakapta túszul ejtett lányait

Hosszú kétségbeesés és bizonytalanság után végre vele vannak a lányai. Erről beszélt egy izraeli portálnak az az izraeli-magyar kettős állampolgárságú anya, akinek gyerekeit október elején rabolták el a Hamász terroristái egy kibucból. A 8 éves Elát és 15 éves nővérét, Dafnát 51 nap után, szombat este engedték szabadon a terroristák egy másik magyar tússzal együtt. A gyerekek nem sérültek meg, de anyjuk szerint sok idő kell, mire feldolgozzák a történteket.
2:03
Híradó
2023. november 27. 19:52

Orbán Viktor szerint hasznos volt az egyeztetés az Európai Tanács elnökével

Az Európai Unió egysége folyamatos erőfeszítést igényel. Ezt írta közösségi oldalára Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, miután találkozott Orbán Viktorral Budapesten. Brüsszeli hírforrások szerint a belga politikus azért jött, hogy kezelje az újabb feszültséget Magyarország és az Európai Unió között. A Miniszterelnöki Sajtóiroda szerint a decemberi uniós csúcsot készítették elő. Közösségi oldalán Orbán Viktor hasznosnak nevezte az egyeztetést. 
7:03
Híradó
2023. november 27. 19:43

Megkezdődött Karsai Dániel pere: családtagjai, barátai és jogászcsapat kísérte Strasbourgba

Megkezdődött az Emberi Jogok Európai Bíróságán a halálos betegségben szenvedő alkotmányjogász ügye. Karsai Dániel azért fordult a strasbourgi székhelyű szervezethez, hogy amikor az állapota már számára elfogadhatatlan, dönthessen az élete végéről. Ha neki adnak igazat, a magyar kormánynak törvényt kell hoznia az eutanáziáról. Karsai Dánielt családtagok, barátok és jogászcsapat kísérte a kétnapos perre. Az RTL Híradó stábja Tárkányi Zsolt és Rákosi Attila a helyszínről követik az eseményeket.
19:35
Belföld
2023. november 27. 19:36

Dani nem saját magáért csinálja, hanem mindannyiunkért küzd – Karsai Dániel testvére szerint bátyját is meglepte, hogy ügye ekkora hullámokat vetett

Karsai Dániel páros lábbal rúgta be az ajtót, és behozta a közbeszédbe az eutanázia és a méltó halálhoz való jog kérdését – erről beszélt a gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogász testvére az RTL-nek. Karsai Péter azt is mondta, bátyja nem elő sorban saját magáért csinálja, hanem mindenkiért küzd.
2:27
Híradó
2023. november 27. 19:28

Járhatatlan utak, lezárt autópályák, pusztító viharok – halálos áldozatai is vannak a Kelet-Európára lecsapó ítéletidőnek

Már halálos áldozatai is vannak a Kelet-Európára lecsapó ítéletidőnek A pusztító erejű hóviharok miatt járhatatlanná vált utak Moldovában egy, Bulgáriában két autós halálát okozták. Románia és Ukrajna nagy részét szintén megbénította a havazás, az orosz megszállás alatt álló Krím -félszigeten pedig több mint félmillió ember maradt áram nélkül a viharos szél miatt.
1:52
Híradó
2023. november 27. 19:26

Felfüggesztett börtönt kaphat a cukorbeteg nő, akik a volán mögött rosszul lett és halálos balesetet okozott

Leesett a vércukra, rosszul lett, majd halálos balesetet okozott egy sofőr tavaly májusban Nagykanizsán – most emeltek vádat a 48 éves nő ellen. Az ügyészség szerint munkából hazafelé tartva érezte, hogy baj van, ennek ellenére nem állt meg. Rosszul lett, nekiment egy motorosnak, akinek az életét nem lehetett megmenteni. Úgy tudjuk, elismerte, hogy vétkes, felfüggesztett büntetésre számíthat.
2:06
Híradó
2023. november 27. 18:38

Büntetésből gázolajos rongyot tömött a szájába és vontatókötéllel egy gerendához kötözte a 12 éves fiút nevelőapja

Gázolajos rongyot tömött a szájába nevelőapja és vontatókötéllel kötözte egy gerendához a csuklójánál fogva, büntetésül. Ezt mondta családjának egy 12 éves dombrádi fiú. Egyik osztálytársa családjához szaladt segítséget kérni, miután állítása szerint kiszabadult. A hozzátartozók úgy tudják a fiútól, nevelőapja azért tehette ezt, mert elvett ezer forintot a felnőttek pénztárcájából. A rendőrség nyomoz.
2:12
Híradó
2023. november 27. 18:36

Kisfiuk fagyási sérüléssel, elhanyagolva ment óvodába, évekre börtönbe kerülhetnek a szülők

Kisfiuk fagyási sérüléssel, ápolatlanul ment óvodába, mert a szülők elhanyagolták őt és testvéreit is. Az 5 gyerekes szilsárkányi pár ellen most emelt vádat az ügyészség. Három kiskorú gyereküket veszélyeztették a vádirat szerint, de velük élt két felnőtt gyerekük is. Az anya tagad, szerinte bár nehéz anyagi körülmények közt élnek, mindig figyeltek gyermekeikre. 
2:38
Híradó
2023. november 27. 18:11

Hiába emelték, nagyot zuhant a minimálbér vásárlóértéke, elvitte az Európa-rekorder infláció

A magyar minimálbér vásárlóértéke zuhant a második legnagyobbat az Unióban – az Európai Bizottság friss jelentése szerint. Hiába nőtt átlag felett, 10 és fél százalékkal kevesebbet ért a kötelező legkisebb fizetés idén júliusban, mint tavaly januárban Magyarországon. A KSH friss adatai alapján átlagosan ötszörös a különbség a legrosszabbul és a legjobban kereső magyarok fizetése között.
Sztárbox
2023. november 27. 0:53

A meccs után sem csitult Istenes Bence és Rácz Jenő ellentéte, Brasch Bence újabb kiütéssel menetelt a Sztárbox döntőjébe

A női mérkőzéssel indult a Sztárbox első elődöntője: Berki Mazsi és Janicsák Veca színvonalas bunyót mutatott be és rendkívül sportszerűen nyilatkoztak egymásról a Mazsi győzelmével zárult meccs után. Ez a hangulat azonban nem maradt meg a gála végéig: Istenes Bence és Rácz Jenő parázs összecsapása a győztes séf szavai szerint kicsit mocskosra sikerült, Istenes pedig a meccs után azt mondta: Rácz ordenáré dolgokat ordított neki küzdelem közben, ezért először nem akart vele kezet fogni. Nehézsúlyban Brasch Bence hozta a papírformát: hiába rontott neki Szegedi Fecsó az első menetben, a színész a második menetben kiütötte az üzletembert.
2:59
Időjárás
2023. november 26. 17:53

Mi ez a hungarocellre emlékeztető csapadék, ami mostanában hullik?

A hétvégén több helyen is bekopogtatott a tél. Amellett, hogy hidegebbre fordult az időjárás, már hózáporok is kialakultak. Ezek a csapadékgócok nem közvetlenül fronthoz köthetők, hanem úgynevezett hátoldali hózáporokról van szó. Az ilyen gyorsan robogó gomolyfelhők vasárnap a főváros térségét is elérték, és előfordult hózápor is. Szombaton nemcsak hózápor, hanem hódarazápor is kialakult. Belenyúlva a hódarába olyan érzésünk lehet, mintha egy hungarocell lapot morzsolnánk szét, sőt még ilyen recsegő hangot is hallhatunk. A hódara fehér színű, gömbölyded, 1 és 5 mm közötti fehér szemcsékből áll, és úgy alakul ki főként pozitív hőmérsékletben, kevéssel fagypont feletti hőmérsékletben, hogy a lehulló hókristályhoz túlhűlt vízcseppek tapadnak, és azok aztán gyorsan ráfagynak.