RTL

Cápák között
2024. május 12. 21:05

Csípős, fűszeres és csábító ajánlatok hangzottak el a Cápák között 12. részében

Balogh Levente, Lakatos István, Balogh Petya, Orbók Ilona és Moldován András először egy chili challenge társasjátékot ismerhettek meg, majd a visszatérő OhMyPearl megálmodójának beszámolóját hallgatták végig. Ezután Balogh Levente tesztelte a GymMate vállalkozóinak találmányát, elárulta, milyenek a vásárlási szokásai szülőként, és ajánlatot is tett az egyik vállalkozásra.
Belföld
2024. május 12. 15:57

„Ebből a szemből mindent ki lehet olvasni” – a volt modell, aki Szomáliába ment menekülttáborokat fotózni

Klenk-Sipos Rita évekig sikeres modellként dolgozott, amikor viszont férjhez ment, otthagyta a divatvilágot és elhatározta, hogy maga veszi kezébe a fényképezőgépet. Dokumentarista fotós akart lenni, és meg sem állt a New York-i International Center of Photographyig. Az ENSZ Menekültügyi főbiztosságának munkatársa igencsak meglepődött, amikor az exmodell 2011-ben bekopogtatott hozzá azzal, hogy a világ egyik legveszélyesebb országában, Szomáliában készül menekülttáborokat fotózni. 
2:57
Időjárás
2024. május 11. 18:19

Tudomány a sarki fény mögött: ezért látható ilyen gyakran Magyarország felett

Nemcsak itthonról, hanem Európa-szerte meg lehetett figyelni a sarki fényt, például a fenti videó Franciaországban készült. A sarki fény nem meteorológiai jelenség, hiszen az időjárási események fő színterét képviselő troposzféránál jóval magasabban, az ionoszférában alakul ki. Leggyakrabban egyébként a pólusok környékén lehet ilyesmit megcsodálni, nagyjából 80-600 kilométeres magasságban alakul ki. Ám egy nagyobb napkitörés esetén az alacsonyabb földrajzi szélességekről is megfigyelhető a jelenség, amely szoros összefüggést mutat a napfolttevékenységgel, amelynek 11 éves ciklikussága van. Jelenleg a naptevékenység ereje teljében van, emiatt válik olykor láthatóvá a sarki fény hazánkból is. 
6:19
Fókusz
2024. május 11. 17:33

„Mint egy görög félisten” – ledobták a textilt a Gólkirályság izmos focistái

A Gólkirályság NB1-be jutott csapata anyagi nehézségekkel küzd, ezért a szombati epizódban úgy döntenek a focisták, hogy a helyzetüket testbedobással javítják, és pikáns naptárat készítenek. A Fókusz beleshetett a kulisszák mögé, ahol kiderült, hogy a színészek közül néhányan eleinte kissé zavarban voltak, de végül nagy nevetésekkel túllendültek rajta. „A forgatókönyvben adva volt sok eszköz, amivel eltakarhattunk magunkat, én egy bóját kaptam” – mesélte el Mohácsi Norbert. Gombos Krisztián pedig szerényen azt mondta, a teste nincs meg hozzá, de élvezte a fotózást.
4:23
Videó
2024. május 11. 13:02

Így mutatkozott be Magyarországnak Gyurcsány Ferenc 21 évvel ezelőtt

2003 májusában radikálisan átalakították a Medgyessy-kormányt: több minisztert menesztettek, a távozók között volt Görgey Gábor és Kóródi Mária is. Ennél azonban érdekesebb volt az új érkezők névsora, köztük volt például Gyurcsány Ferenc, aki akkor az Altus-cégbirodalom tulajdonosaként, milliomosként lett a Medgyessy-kormány ifjúsági és sportminisztere. Az új sportminiszter a videón arról beszél, hogy szigorúan elválasztja céges és közhatalmi érdekeltségeit. Az Országház című RTL-es műsor fenti felvétele 21 éve ezen a napon került adásba.
4:19
The Floor - Csak egy maradhat
2024. május 10. 21:30

Végre eldőlt, ki lett a The Floor első hetének győztese

A The Floor játékosa, Zoltán több párbajon át menetelt el az utolsó összecsapásáig, ahol Amitával került szembe. Kettejük közül Zoltán dönthetett róla – mivel neki volt nagyobb területe –, hogy melyikük témájában játszanak, ő az „amerikai sportok” kategóriát választotta. Több lefagyás, passz és sikeres tipp után végül csak egyikük győzhetett és vihette haza a 8 millió forintos nyereményt.
2:40
The Floor - Csak egy maradhat
2024. május 10. 21:30

A The Floor eddigi legkeményebb párbaja után még Szujó Zoltán sem találta a szavakat

A The Floor játékosa, Zoltán többször is párbajozott már, viszont mindig tartotta magát hozzá, hogy kihívott legyen. Ezzel a hagyománnyal a hét utolsó napján mégis szakított: ugyanis kihívta Nikit, akivel így az „afrikai országok” kategóriában csaptak össze. A visszaszámlálást követő harcra azonban senki sem számított: a párbajozók egyetlen ország kivételével mindenre tudták a választ. 
2:59
Időjárás
2024. május 10. 18:07

Faültetésre biztatunk mindenkit a Madarak és fák napján, mutatjuk az előnyeit

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a faültetés előnyeit, különösen a Madarak és fák napján. A fák párologtatásuk révén megtöltik a levegőt nedvességgel, hűtik egy adott terület klímáját, illetve gyökereik révén meggátolják a talajeróziót és a földcsuszamlást. Emellett pedig gazdagítják tápanyagban a talajt. A legfontosabb pedig az, hogy megkötik a szén-dioxidot, és oxigént bocsátanak ki, így a nagy fásítási, erdőültetési programokkal mérsékelni lehetne az éghajlatváltozást.
1:57
The Floor - Csak egy maradhat
2024. május 9. 21:30

Óriási baki: a The Floor játékosa rivalisa helyett is válaszolt a párbajon

Márkó kihívta Stüncit a „retró slágerek” kategóriában. A párbajon olyan klasszikusoktól csendültek fel dalok, mint Stevie Wonder, Michael Jackson vagy éppen Szécsi Pál – a játékosok viszont annyira belelendültek, hogy nem bírtak megálljt parancsolni maguknak. Így történt, hogy Stünci még akkor is dobálta a megfejtéseket, amikor nem ő volt a soros.
3:03
Időjárás
2024. május 9. 18:08

Tavaszias időnek örülhetünk, végre elértük a megfelelő hőmérsékletet

Az átlagosnak teljesen megfelelő, tavaszias tartományban alakul a napokban a hőmérséklet, ez ilyenkor, május első dekádjában 22-23 fokot jelent. A folytatásban is bár hűvösebb hajnalok várnak ránk, napközben jellemzően 20 és 25 fok közé emelkedik majd a hőmérséklet. Szombaton még napos, gomolyfelhős idő várható, az esti óráig csak egy-egy futó zápor lehet, ami megzavarja majd a szabadtéri programokat, vasárnapra azonban egy hidegfront éri el a Kárpát-medencét és szórványosan záporok, zivatarok kialakulására készülhetünk. 
3:47
Reggeli
2024. május 9. 14:03

Ember Márk: Mindig, amikor tévében szerepelek, van valaki, aki szerint meg kéne fésülködnöm

Szabados Ági sohasem olvas kommenteket, azt mondja, nem azért foglalkozik annyit önismerettel, hogy aztán vadidegen emberek véleményére hallgasson. Ember Márk bár ezt nagyon irigyli Ágitól, ő még nem tudja megtenni, hogy mindent hozzászólást elkerüljön. Nála visszatérő motívum a „kócos hajára” tett megjegyzések, de Márk kijelentette, hogy a fésülködés sajnos nem jön belőle. 
10:14
Reggeli
2024. május 9. 13:35

„Első nap első jelenete hajnal 6-kor: Tessék dekázni!” – Lovas Rozinak kihívást jelentett a foci a Gólkirályságban

Lovas Rozi legutóbb akkor volt a Reggeli vendége, amikor még a Lányok, fiúk című előadás előtt álltak a LOUPE Színházi Társulattal. Azóta nemcsak folyamatosan játsszák, hanem turnézni is mentek a darabbal. Rozi szerint minden színész vágyik arra, hogy elementáris és osztatlan sikert arasson, ez pedig számára ezzel a darabbal adatott meg. De különleges helyet foglal el a szívében a Gólkirályság is, bár azt elismerte, hogy a dekázást és a kapura rúgást sokat kellett gyakorolnia. Ebben a férje is segített neki.
8:15
Reggeli
2024. május 9. 13:25

„Lopkodni próbálom a pihenési időmet” – így készül Brasch Bence az újabb bokszkihívásra

Brasch Bence ősztől újra ringbe léphet, a Sztárbox nehézsúlyú bajnokaként ugyanis lehetőséget kapott, hogy a Hell Boxing Kings nemzetközi bokszversenyen celeb kategóriában indulhasson. Bence nagyon várja már a megmérettetést, bár az előtte álló sűrű időszaktól tart egy kicsit. A boksz mellett ugyanis az élet nem áll meg, nyáron filmet forgat, a Vígszínházban pedig új bemutatók várnak rá. Hogy hogyan tudja a boksz által megkövetelt rendszerességet beépíteni az életébe, és mennyire tart attól, hogy egyáltalán nem tudja, ki lesz az ellenfele, kiderül a beszélgetésből.
6:25
Reggeli
2024. május 9. 13:09

Fehér Balázs: Az, hogy legyen egy civil munkám, óriási parám volt gyerekkorom óta

Fehér Balázs 8 év után egy rendezvényen újra énekelte a régi Carbonfools-dalait. Azt mondja, meglepően semleges érzés volt, számára a zenélés abszolút komfortzóna. Most viszont olyan kihívásokkal néz szembe, ami mindig is kényelmetlen volt neki, mint például a civil munka. Gyerekkora óta nem akart átlagos életet élni, különleges akart lenni. De aztán rájött, hogy szembesülni az átlagosággal inkább közelebb vitte az emberségéhez. Balázs erről a folyamatról is ír a készülő könyvében. 
7:08
Reggeli
2024. május 9. 12:57

„Megbeszéltem magammal már 30 évvel ezelőtt, hogy én és a testem külön fogunk öregedni” – 60 éves lett Geszti Péter

Geszti Péter kerek évfordulót ünnepel, ma lett ugyanis 60 éves. A napot magához képest szokatlanul korán kezdte, csütörtökön forgatja ugyanis videóklipjét új, Péterfy Borival közös dalához. Azt mondja, a naptárba bevésett évfordulók nem hozzák lázba, számára azok az igazi ünnepnapok, amikor a szeretteivel lehet, vagy alkotni tud. Bár mindig foglalkoztatta az idő múlása, sohasem nyomasztotta, szerinte az öregedésnek örülni kell, mert azt jelenti, hogy abban legalább sikeres.
5:52
Reggeli
2024. május 9. 12:49

Megszólalt a papi zaklatások áldozata a gyónási törvényjavaslatról: Nem életszerű, hogy egy pedofil egy pappal osztja meg a titkát

Kedden látott napvilágot, hogy egy fideszes törvénymódosító javaslat szerint az egyházi személyeknek nem kellene jelenteniük a gyerekek ellen elkövetett bűncselekményeket, hogyha arról gyónás útján szereztek tudomást. A kormánypárti frakció szerdai közleményéből azonban kiderült, hogy nem támogatja a Fidesz országgyűlési frakciója a gyónási titokra vonatkozó szabályozás módosítását. Pető Attila, a papi szexuális zaklatásokat feltáró egykori áldozat szerint az egész ügy teljesen életszerűtlen.
7:19
Reggeli
2024. május 9. 11:47

Újabb balhé a királyi családban? Ezt kell tudni az „eperdzsembotrányról”

Bár semmit sem tudunk Katalin hercegné állapotáról, Micski Marianna protokollszakértő szerint bizakodásra ad okot, hogy a hírek szerint preventív kemoterápiát kap, illetve Vilmos herceg is egyre több nyilvános szereplést vállal. Károly király is lassan kezd visszatérni a munkához, jövő héten fogadja a japán császárt. A királyi családot árgus szemekkel követők szerint azonban újabb láthatatlan viszály van kibontakozóban Meghan Markle nemrég piacra dobott lekvárja miatt. Hogy mi is az az eperdzsembotrány, kiderül a videóból.
10:20
Reggeli
2024. május 9. 10:21

„Hatalmas űr tátong a helyén, nem tudjuk, ki lesz képes helyettesíteni” – a magyar fitneszválogatott gyászolja Berkes Lászlót

Huber István, a Magyar Fitness Testépítő Szövetség elnöke több mint 20 éve ismerte Berkes Lászlót, az utolsó napjaiban is vele volt. Azt mondta, Berkes tökéletes fizikai és szellemi állapotban volt, semmi nem utalt a tragédiára. Utolsó beszélgetésükben még azon bosszankodott, hogy egyik versenyzője csak negyedik lett – pedig Pásztor Lilien másnap a saját kategóriájában megnyerte az Európa-bajnokságot. Berkes László olyan sportolókat nevelt ki, mint Kiss Virág vagy Salamon Dia, akik kislányként kerültek a csapathoz, és világbajnokok lettek. A magyar fitneszválogatott megrendülten fogadta a hírt, Huber István azt mondta, egyelőre nem tudják, kivel tudják majd helyettesíteni Lacit.
9:38
Reggeli
2024. május 9. 9:06

„A szabad perceimben folyamatosan összetörök” – Berkes László özvegye könnyek közt idézte fel a tragédiát

Hatalmas veszteség érte a magyar és a nemzetközi fitnesz- és testépítő sportágat, miután 47 éves korában elhunyt Berkes László. Felesége, Berkes-Vasvári Nikolett könnyek között idézte fel a Reggeliben a tragédia körülményeit, és beszélt arról is, hogyan szeretné továbbvinni férje örökségét. A versenyekre mindig elkísérte férjét, most először fordult elő, hogy nem tudott vele menni Spanyolországba.