RTL

5:07
Fókusz
2024. május 8. 20:50

A parkolási bírságot gyűjtő lány és a srác, akinek mindig a haja az első – VV Vera és VV Dudu a két új villalakó

Újabb két beköltözővel bővül ma este a ValóVilág Villa: bemutatjuk VV Dudut, aki bulizás előtt két órát foglalkozik a hajával, hogy tökéletesen álljon. És ismerjék meg VV Verát, aki imádja a rendet, viszont nem bírja elviselni a körülményes embereket, főleg ha éhes vagy fáradt, vagy a kettő egyszerre. A lány furcsa gyűjtőszenvedélyéről is mesélt: már több százezer forint parkolási bírságot halmozott fel.   
5:08
Fókusz
2024. május 8. 20:21

„Annyira kevés a fizetés, hogy már nem engedhetem meg magamnak ezt a drága hobbit”– pályaelhagyó és pályán maradó pedagógusok történeteit mutatja be a Miután felmondtam színdarab

Miután felmondtam – ez a címe annak az interaktív előadásnak, amely tanárok sorsát mutatja be. Olyan tanárokét, akik úgy döntöttek, bármennyire szeretik is hivatásukat, elhagyják a pedagógusi pályát. Miután maradtam – így folytatódik a darab címe, hiszen akadnak, akik megannyi buktató ellenére sem mondanak le tanári állásukról. A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Stereo Akt csapata az ő személyes történetükön keresztül mutatja be a közoktatás olyan rendszerszintű problémáit, mint például a tanárhiány, a megélhetési válság vagy a nem megfelelő tananyag.
5:02
Fókusz
2024. május 8. 20:01

A tetőfokára hágott az antiszemitizmus a végletekig polarizált amerikai társadalomban, egyetemeket foglalnak el a palesztinpárti tüntetők

„Nincs helye az antiszemitizmusnak, a gyűlöletbeszédnek és az erőszakos fenyegetésnek Amerikában" – mondta kedden Joe Biden amerikai elnök. Eddig több mint 2000 tüntetőt vettek őrizetbe az ország egyetemein és főiskoláin. A polarizált amerikai társadalomban egyre nagyobb gondot okoz az antiszemitizmus, de már Európában is szinte folyamatosak a palesztinpárti lázadások: Athénban, Amszterdamban, Madridban és Berlinben is tüntetnek. Mindeközben Magyarországon járt a köztudottan holokauszttagadó volt iráni elnök. Az izraeli nagykövetség úgy érzi, hogy Mahmúd Ahmadinezsád látogatása súlyosan megtiporja a holokauszt során meggyilkolt 600 ezer magyar zsidó emlékét. 
5:57
Fókusz
2024. május 8. 19:54

Szlalomoznak, akadályfutnak, sőt még a labdát is visszahozzák – a nyuszikat könnyebb idomítani, mint gondolnánk

Gondolták volna, hogy a kutyák mellett a nyulak is rendkívül könnyen idomíthatóak? Egy kis tanítás után a bolyhos farkú házi kedvencek kutyákat megszégyenítően szlalomoznak, ugranak át akadályokon, sőt még a labdát is visszahozzák, ha gazdájuk azt kéri tőlük. Polyák András szerint a nyulak nem csak okosak és tanulékonyak, de a hosszútávú memóriájuk is fejlett, és minden apró részletre emlékeznek. András először egy kikerülő trükköt tanított meg Pamacs nevű nyuszijának, és mivel ment minden, mint a karikacsapás, hamarosan újabbak követték.
6:19
Fókusz
2024. május 8. 19:47

800 ezer forint egyetlen posztért – ez kell ahhoz, hogy valaki igazán sikeres influenszerré váljon

Akár 800 ezer forint egy fotós posztért, másfél millió egy videóért vagy több tízmillió forint egy hosszabb együttműködésért. A Forbes magazin idén is összeállította a legértékesebb magyar influenszerek listáját. The VR, Whisper Ton, Nessaj és Pamkutya lett az első négy helyezett. 230 embert hasonlítottak össze majd rangsoroltak a követőbázis, a kedveltség, az aktivitás és az adott influenszerre adott piaci visszajelzés alapján. Hogy hogyan lehet pénzre váltani a sikert, mennyi munka van egy ilyen helyezés mögött, és mekkora összegekről beszélünk, arról Miskovits Marci tartalomgyártót kérdeztük.
0:44
Reggeli
2024. május 8. 12:53

Megnézné 150 méteres magasságból Budapestet? Töltese ki ezt a tesztet (X)

A Reggeli csatlakozott a Szívből Jövőnk csapatához. Elindult Dér Heni, Kiss Virág és Lilu első projektje, amiben arra kérnek mindenkit, hogy töltsék ki azt a tesztet, ami a környezetkímélő vezetésről szól. Ezzel nemcsak hasznos tippeket adnak ahhoz, hogyan vezessünk környezettudatosan, hanem támogatják azt a vállalást, amit Magyarország tett az unió felé: 2030-ra minden tagállamnak csökkentenie kell a károsanyag kibocsátást. Részletek a Reggeli social felületein és a szívből jövőnk oldalán.
8:11
Reggeli
2024. május 8. 12:05

Az amerikaiak elfogadóbbak és kevesebbet kritizálnak, mint mi – Völgyesi Gabi amerikai élményeiről mesélt

Völgyesi Gabi a Unique együtte énekese három hétig volt a családjával Amerikában, Gabi nagynénjét látogatták meg. Tele élményekkel érkezett haza. Jártak Flrodidában, úsztak az óceánban, sok tpipkus amerikai ételt kóstoltak meg. Gabi azt mesélte, hogy nagyon nehéz volt zöldséget, gyümölcsöt venni az utcán, egy darab mandarin ezer forintba került, így nehéz lenne egészségesen taplálkozni. Hogy szerinte melyik országban van több elhízott ember, kiderül a videóból, amiben arról is mesél, hogy láttak igazi kilövést a Kennedy Space Centerben. Az amerikaiakat elfogadóbbaknak látta a magyarokhoz képest Gabi és szerinte az óceán másik oldalán kevésbé kritikusak.
5:16
Reggeli
2024. május 8. 10:51

Marjai Judit a Met-gáláról: az extra ruhák azért vannak, hogy egy Ballard novellát elolvassunk

Minden évben május első hétfőjén rendezik meg a divatvilág egyik legnivósabb eseményét a Met-gálát. A New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumának Costume Institute-ja, vagyis divatért felelős részlegének az a célja a látványos és pazar mustrával, hogy adományt gyűjtsenek az intézetnek. Idén a The Garden of Time, azaz Az idő kertje című J. G. Ballard disztópikus novellája adta az ihletet. Ez egyébként Marjai Judit egyik kedvenc novellája. Most a Reggelibe Marjai Judit fotóművész saját tervezésű ruhájában érkezett. Hogy mennyibe került a jegy a Met-gálára, kinek a ruhája tetszett neki a legjobban, és mit gondol a fűzőről, kiderül a videóban.
8:01
Reggeli
2024. május 8. 10:26

Ónodi Eszter elárulta életmódváltása titkait

Papp Gergely műsorvezető imád mindenkit, aki életmódváltásban van, mert így megtudhat új praktikákat, ezért pont kapóra jött, hogy Ónodi Eszter volt a Reggeli vendége. A Katona József Színház színésznője teljesen kiiktatta a glutént és a tejtermékeket az étrendjéből, kipróbálta az időszakos böjtöt, ami állítása szerint annyira jó hatással van a szervezetére, hogy sajnálja, hogy előbb nem próbálta ki. A részletek kiderülnek a Reggeli interjújából.
4:52
Reggeli
2024. május 8. 10:02

Finnországban akkor ér el sikereket egy politikus, ha szerény marad

Fenyvesi Kristóf, egyetemi kutató Finnországban él, a Reggeliben mesélt arról, hogyan állnak a finnek saját politikusaikhoz. „A politikusokba vetett bizalomnak van hagyománya Finnországban” – mondta a kutató, az emberek bíznak a közintézményekben, bizonyos mértékig a médiában. Fontos számukra az átláthatóság és elszámoltathatóság. Innen Magyarországról nézve talán furcsának tűnhet, de a finneknél és általában az északi országokban minél szerényebbnek mutatkozik egy új politikus, mértéktartást, társadalmi felelősségvállalást képvisel, annál népszerűbb a választók körében. Nálunk a politikai elválik a hétköznapi élettől, mondta Fenyvesi Kristóf.
7:02
Reggeli
2024. május 8. 10:01

Ceglédi Zoltán: Ha valaki politikai sikert akar elérni Magyarországon, azt kell ígérnie, hogy nem rángatja a rendszert

Miért nem bízunk a politikusokban? Hogy lehet, hogy ma nem népszerűségi, hanem népszerűtlenségi versenyt vívnak a politikusok? Számít miért ennyire hangsúlyos része a politika a magyar közbeszédnek? Ceglédi Zoltán, politikai elemző szerint ma a politika nagyon sokszor közvetlenül beleszól az emberek mindennapi életébe, és annak a politikusnak lenne esélye berobbanni, aki nem rángatja a rendszert, és stabilitást ígér. 
4:48
Reggeli
2024. május 8. 8:42

Nőttek a politikusi fizetések – az európai miniszterelnökök között Orbán keres a legjobban az átlaghoz képest

Az átlagjövedelem növekedésével együtt emelkedtek a politikusi fizetések is, bár eddig sem kerestek rosszul. A Reggeliben Bucsky Péterrel, a G7 gazdasági portál munkatársával arra kerestük a választ, mekkora a magyar parlamenti képviselők fizetése a külföldi kollégáikhoz képest, és hogy lehet az, hogy ekkora fizetésekből mégsem tudnak félretenni, és hogy miért trend az, hogy a legszegényebb országoknak vannak a leggazdagabb politikusai.
4:16
Reggeli
2024. május 8. 8:16

Orosz Gyuri: Egyedül talán csak Dobrev Klára tiltott le

Az embereket lehet idegesíteni a politikusok vagyonával, de nem is annyira a fizetésekkel szoktak a humoristák viccelődni, mint inkább az extrém esetekkel, például lombkoronasétány, kínai rendőrök Budapesten – mondta Orosz Gyuri humorista. Ha már politika, arról is beszélt, hogy a humoristák dolga nem az, hogy rávegyék az embereket, hogy valamelyik pártra szavazzanak, vagy megbuktassanak egy másikat, hanem a szavazóbázis közötti feszültségoldás. Hogy miért vonzó a politikai humor, mit szóltak ahhoz a politikusok, hogy Orosz Gyuri a posztjaik alatt kommenttel, kiderül a videóban.
2:28
The Floor - Csak egy maradhat
2024. május 7. 21:15

Melyik sztár látható a gyerekkori fotón? A The Floor játékosai többször is lefagytak

Nicole Kidman és Drew Barrymore is megizzasztotta a The Floor játékosait. Rozinak és Sanyinak ugyanis a „sztárok fiatalon” kategóriában kellett felismerniük a hírességeket régi fotóik alapján. Annak ellenére, hogy voltak magabiztos válaszok is, egy-egy bili frizurás kisfiú vagy éppen óriási masniban mosolygó kislány fotója is megtévesztette a játékosokat.
2:02
The Floor - Csak egy maradhat
2024. május 7. 21:15

Szujó Zoltán ígéretet tett: élete végéig Halász Juditot énekel

A The Floor játékosai ismert magyar énekesnők dalaiból hallgathattak meg részleteket, hogy utána minél gyorsabban rávághassák a helyes megfejtést. „Tudtam, hogy nem kellett volna” – mondta egyikük, miután több sláger is kifogott rajta. Szujó Zoltán nem hagyta sokáig szomorkodni a párbaj vesztesét: egy nagy öleléssel és egy még nagyobb ígérettel próbálta felvidítani.
9:34
Reggeli
2024. május 7. 13:51

Miklósa Erika: Sok munkatársam van, aki az én példám miatt jelentkezett örökbefogadásra

„Én fogadtalak örökbe, Anya” – mondta Miklósa Erika lánya anyák napján az operaénekesnőnek. A The Voice mentora kerti pikniket rendezett kislányával, Bibivel, ahonnan Erika édesanyját is köszöntötték, valamint minden anyát, édesanyát, örökbefogadó anyát, nevelőanyát. Miklósa Erika élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy örökbe fogadta Bibit: nem érti, miért tabu a mai világban az örökbefogadás.
4:53
Reggeli
2024. május 7. 12:41

Csaknem hat évig működött környezetvédelmi engedély nélkül a gödi gyár

A gödi Samsungot a hatóságok valamiért 2023-ig nem kötelezték arra, hogy környezethasználati engedélyt szerezzen a működésére. Mindezt úgy, hogy a Samsung az alapítása óta akkorára nőtt, hogy 2022-ben már ők voltak a második legnagyobb árbevételű gyár Magyarországon. Bodnár Zsuzsa, az Átlátszó.hu újságírója volt a Reggeli vendége, aki arra figyelmeztetett: most hiába kapta meg a gödi gyár az engedélyt, az nem ad további biztonságot az ottélőknek. Azon kívül, hogy a gyár egy kilométeres körzetén belül nem lehet aludni a zajtól, a légszennyezés mellett a talajvizet is pusztítja. Az újságíró szerint a Népegészségügyi Főosztály már kimondta, mindennek egészségkárosító hatása van. 
7:55
Reggeli
2024. május 7. 12:37

Motivációs ajándékkönyvet ír Hajnóczy Soma, a bűvész világbajnokot lángosa is elkísérte írói elvonulására

Soma mögött izgalmas hónapok vannak, nemrég megjárta a Maldív-szigeteket is, ahova nem is egyedül ment: az útitársa nem volt más, mint egy sajtos-tejfölös lángos. Amikor kiutazott, tudta, hogy szeretne magával egy kicsit Magyarországot vinni, ezért eszébe jutott, hogy vesz egy sima lángost, kint pedig majd megkeni sajttal és tejföllel. A Reggeli stúdiójában kiderült, mit keresett valójában Soma a Maldív-szigeteken. 
3:15
Reggeli
2024. május 7. 10:51

Tej, sajt, sör – egy Szlovákiában élő magyar szerint ezekért az élelmiszerekért biztosan érdemes a szomszédba látogatni

Viszonylag új jelenség, hogy átjárnak a magyarok Szlovákiába vásárolni, korábban fordítva volt. Kozma Gergely szlovákiai lakos szerint egyre jobban nő a vásárlókedv. Az áruházak parkolójában rengeteg magyar rendszámú autót látni. Hogy szerinte mit érdemes jobban beszerezni Szlovákiából, mint Magyarországról, kiderül a fenti videóból.
7:32
Reggeli
2024. május 7. 9:41

„Ott tartunk, hogy a magyar élelmiszereken messze a legmagasabb adó van Európában”

Szlovákiában, de még Németországban is olcsóbb az élelmiszer, mint nálunk – függetlenül attól, hogy a magyar élelmiszeripar is hasonló költségekkel dolgozik, mint az EU többi tagállama. Hogy mi történik mégis a termékek árával, amíg a polcra kerülnek és számíthatunk-e javulásra az év hátralévő részében, arról Éder Tamást, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnökét kérdeztük a Reggeliben.
4:08
The Floor - Csak egy maradhat
2024. május 6. 21:20

„Nagy volt az arc” – A The Floor játékosa tarolni akart, de túlbecsülte magát

Mielőtt Kitti összecsapott volna Petyával, a férfi magabiztosan állította: ő egy két lábon járó dalfelismerő applikáció, így biztos volt benne, hogy egyetlen 2000-es sláger sem foghat ki rajta. Arra azonban ő sem számított, hogy hiába a saját kategóriájában tették próbára, sorra passzolnia kellett a felcsendülő dalokat, mert nem ismerte fel őket.