RTL

0:30
Éjjel-Nappal BudapestÉjjel-Nappal Budapest 2017-07-24
2017. július 24. 19:30

Éjjel-Nappal Budapest 2017-07-24

Gréti kétségbe van esve, mert Dani egész hétvégén nem jelentkezett, csupán egy üzenetet küldött a lánynak, hogy ne aggódjon, jól van, csak gondolkodnia kell, miután úgy kiborult a saját születésnapján. Amikor végül rátalál a fiúra, Dani megtöri a hallgatását és elmondja, mi volt az oka, hogy bevert egyet az apjának. Danit megrohanják az érzelmek, amikor bevallja, hogy úgy érzi, ő tette tönkretette az anyja életét, mert az apja a válás után az anyja ellen hergelte. Gréti megdöbben, de úgy véli, hogy Daninak beszélnie kell az apjával is.
2:06
HíradóMomentum: fesztivállal nyitottak
2017. július 24. 18:55

Momentum: fesztivállal nyitottak

Nyitás néven tartott három napos fesztivált a Momentum Bodajkon. Szándékosan ugyanakkorra szervezték, mint a Fidesz Erdélyben tartott tusványosi fesztiválja – mondta Híradónknak a mozgalom elnöke, Fekete-Győr András. A forgatókönyv is hasonló volt. Este koncertek, napközben politikai és közéleti beszélgetések. Három nap alatt több, mint ezren voltak kíváncsiak a Momentum hagyományteremtő fesztiváljára.
2:14
HíradóAggódnak a toronyház miatt
2017. július 24. 18:35

Aggódnak a toronyház miatt

A kormányhoz fordult a világörökségért felelős világszervezet a Kopaszi-gátra tervezett 120 méteres toronyház miatt. Az UNESCO szerint a tervezett épület aggályos a világörökség részét képező budai látképre nézve. A kormány azt ígéri: a világörökség fontosabb lesz, mint a toronyház. Az épületet részben állami hitelből Garancsi István cége építi. Szerintük a toronyház harmonikusan illeszkedik az épített és táji örökséghez. Az MSZP szerint ez a projekt is csak az adófizetők lenyúlásáról szól.
1:23
HíradóRejtekhelyek után kutattak
2017. július 24. 18:20

Rejtekhelyek után kutattak

Párnahuzatba rejtett okosórát, lefolyóba eldugott mobiltelefont és asztallap alá rejtett SIM kártyát kellett megtalálni ma a börtönőr-vizsgán. Budapesten kameránk előtt vizsgáztak a börtönőrök! A fővárosi Venyige utcai intézetben 440-en tették le a szakvizsgát. Ők azok, akiket már a közelgő börtönépítések miatt vettek fel. Eddig összesen hatezren jelentkeztek börtönőrnek. A kormány 46 milliárd forintot szán új börtönökre, ezekben legalább 2500 őrre lesz szükség.
2:12
HíradóStrandoló nőkbe csapott a villám
2017. július 24. 18:00

Strandoló nőkbe csapott a villám

Villám csapott a strandolók közé, két nő életveszélyesen megsérült tegnap délután Csongrádon. Mindkettőt újra kellett éleszteni. Hirtelen érkezett a vihar a csongrádi Körös-toroknál, a szabadstrandon több százan fürödtek. Már senki sem volt a vízben, amikor villámlani kezdett. A két nő a homokban hagyott játékokért fordult vissza, amikor lecsapott a villám. Egy szemtanú azt mondta Híradónknak, hogy mielőtt földet ért, kettényílt és szinte egyszerre csapott bele a két nőbe.  Szabadnapos orvos kezdte az újraélesztést.
0:35
A mi kis falunkA mi kis falunk 4. rész (ismétlés)
2017. július 22. 20:00

A mi kis falunk 4. rész (ismétlés)

Stoki véres hátsóval lép be a kocsmába, majd összeesik. A bringáját megtalálják egy fa tetején. Vajon mi történt? Míg Stoki az állatorvosánál fekszik eszméletlenül, a többiek találgatnak. A polgármester szerint egy vadkan okozhatta a sérülést. A pánik elkerülése érdekében titkos hajtóvadászat indul. Teca, a kocsmárosnő kölcsönadja a puskáját a polgármesternek, aki össze-vissza lődöz vele. Erika a polgármesteri hivatalból nyaralni indult volna a pasijával, Gyurival, aki imádott kocsijában a zenét bömböltetve a falu körül furikázik, hogy távol tartsa a vadállatot. Hiába a titkolózás, mindenki értesül a veszélyes fenevadról, akire minden bajt és bűnt rá lehet kenni. A szörny legendája azonnal szertefoszlik, amint Stoki felébred a Doktornál. Stoki bringáját megint ellopta valaki, hogy megtréfálják. Nincs is semmiféle vadkan. Vagy mégis?
2:02
IdőjárásIdőjárás 2017-07-22
2017. július 22. 17:00

Időjárás 2017-07-22

A hétvégére Európa időjárása továbbra is kettős, miközben a mediterrán vidéken, délen tombol a nyár, 30 fok feletti csúcsértékekkel, addig az északi országokban meglehetősen változékony az idő, sokkal hűvösebb van, és a Brit-szigeteknél nagyon sok eső esik. És ennek a légörvénynek a hidegfrontja húzódott le Németország, Lengyelország vagy Franciaország felé, ott bizony 20 fok alatt, 20 fok körül vannak a maximumok.
2:02
IdőjárásIdőjárás 2017-07-21
2017. július 21. 17:00

Időjárás 2017-07-21

Most még enyhe az éjszaka, 17, 21 fokig csökkennek hajnalra az értékek. Napközben, szombaton 25 %-os előfordulási eséllyel, szórványosan várható zápor, zivatar, elsősorban a Dunántúl északi részén, a főváros környékén, illetve a Tisza mentén. Továbbra is tombol a nyár, 32-35 fok várható, a déli, délnyugati szél gyengén vagy mérsékelten fog fújni. Szinte vasárnap is ugyanerre készülhetünk, csak inkább az északi megyékben fordulhat elő zápor, zivatar.
4:02
FókuszTöbb magyar pilótának lézerrel nehezítik a landolását
2017. július 20. 18:15

Több magyar pilótának lézerrel nehezítik a landolását

Mi van akkor, ha egy pilóta szemében landolás közben váratlanul bevilágítanak? Hasonló élményt élhetett át annak az utasszállítónak a kapitánya, aki néhány nappal ezelőtt landoláshoz készült, és Buda felett 1000-1500 méter magasban a pilótafülkébe világítottak be ismeretlenek. 180-200 ember lehetett a fedélzeten, az irányítást pedig a másodpilótának kellett átvennie. A Fókusz riportere egy olyan pilótával találkozott, aki átélt már hasonlót. A teljes adást ITT nézheti meg!
2:10
IdőjárásIdőjárás 2017-07-20
2017. július 20. 17:00

Időjárás 2017-07-20

Továbbra is a kontinens északi országaiban van hűvösebb időjárás. Ott kettő komoly légörvény is található, egyik Oroszország északnyugati része felett, a másik a brit szigeteknél és ez utóbbinak a hidegfrontja húzódik egészen Németország vagy az Alpok fölé és ott meglehetősen záporos, zivataros emiatt az időjárás. Ez a hidegfront hazánk fölé érve teljesen elgyengül, sőt szét is esik majd pénteken. Érkeznek a felhők, a Dunántúl fölött vastagszik is, de ezekből még csak az északnyugati határvidéken fordulhatnak elő záporok, zivatarok, kb. 3 mm csapadékról van szó. A hőmérséklet 18, 22 fok közé süllyed hajnalra.
4:27
FókuszSZABÓ ZSÓFI: a terhességtől gyógyult meg
2017. július 20. 15:50

SZABÓ ZSÓFI: a terhességtől gyógyult meg

Szabó Zsófi repül a boldogságtól, ugyanis a Story Extra műsorvezetője már több mint három hónapja áldott állapotban van. A csinos műsorvezetőnek több betegséggel is meg kellett küzdeni az elmúlt években, de elmondása szerint mára már makkegészséges, amit a kemény diétának és mozgásnak köszönhet. Szabó Zsófi azt is elárulta a Fókusz riporterének, hogy milyen karriert képzel el magának a terhesség után! A teljes adást ITT nézheti meg!