RTL

5:38
Házon kívülA politikus, akit a bíróság nem, de a parlament bűnösnek nyilvánított
2017. december 14. 0:45

A politikus, akit a bíróság nem, de a parlament bűnösnek nyilvánított

Az MSZP-s Czeglédy Csaba politikus, ügyvéd és üzletember is. Most épp előzetes letartóztatásban van, a gyanúsítás szerint 3 milliárd forintnyi adót és áfát nem fizetett be. Czeglédy ügye azért is érdekes, mert hiába csak gyanúról beszélünk még, a Fidesz már hivatalosan is bűnösnek könyvelte el az ellenzéki politikust, és olyanokat is a fejéhez vág, amikkel kapcsolatban még nyomozás sem folyik.
5:38
Házon kívülHárom éve rendőröket küldtek rájuk, most kitüntették őket
2017. december 14. 0:45

Három éve rendőröket küldtek rájuk, most kitüntették őket

Az Ökotárs Alapítvány nevű civil szervezet ellen 3 éve személyesen Orbán Viktor miniszterelnök kért vizsgálatot. Irodájukat rendőrök, adónyomozók és a kormányzati ellenőrzési hivatal emberei szállták meg, nagy médiafelhajtás kíséretében. Ehhez képest az Ökotárs Alapítványt most épp a Miniszterelnökségtől is komoly elismerést kapott. Nincs itt valami ellentmondás?
2:43
Éjjel-Nappal BudapestTamás Teónak: „Itt én vagyok a főnök, és azt csinálod, amit mondok neked…”
2017. december 13. 21:50

Tamás Teónak: „Itt én vagyok a főnök, és azt csinálod, amit mondok neked…”

Amikor Szofi reggel ultimátumot adott a bátyjának és kijelentette, hogy repülni fog a lakásból, hogyha elszúrja az állását a Bécy klubban, Tamás már a tenyerét dörzsölte, ezért aztán keményen provokálta Teót a klubban, hogy végre meg tudjon tőle szabadulni. Ám amikor Szofi érzelmesen kijelentette, hogy attól fél, teljesen kicsúszik a bátyja lába alól a talaj, Tamás elgondolkozott.
2:14
Éjjel-Nappal BudapestKaresz és Milán a rendőrségen kötöttek ki
2017. december 13. 21:50

Karesz és Milán a rendőrségen kötöttek ki

Reggel Karesznek zseniális ötlete támadt. Mivel holnap születésnapja lesz, szerette volna újra átélni a 17. születésnapját, amikor Milánnal Lengyelország felé stoppoltak. Milán is benne volt és gyorsan találtak is egy sofőrt. Ám egy vita után a sofőr kidobta őket az autójából. Karesz és Milán hirtelen az utcán találták magukat és mindennek a tetejébe még a rendőrök is bevitték őket.
0:30
Celeb vagyok, ments ki innen!Eltűnt két lakó a táborból!
2017. december 13. 19:00

Eltűnt két lakó a táborból!

A külföldön és hazánkban is egyaránt hatalmas népszerűségnek örvendő valóságshow immáron a harmadik évaddal jelentkezik az RTL Klubon. 2008. október 6-án jelentkezett be az RTL Klub élőben először a dzsungelből, majd heteken keresztül nézhettük, hogyan boldogulnak celebjeink a helyi állatok és növények között. Az Angliában, Amerikában, Németországban, Franciaországban és Hollandiában is elsöprő sikert aratott reality kalandjátékban ezúttal is híres emberek kerülnek olyan környezetbe, ahol minden komfortot nélkülözve kell majd kitartaniuk és túlélniük a megpróbáltatásokat. Küzdelmes, embert próbáló napjaikat a nézők mától mindennap nyomon követhetik az RTL Klub műsorán. Ismét kalandra, túlélésre és kitartásra hívja a dzsungel hazánk közismert személyiségeit. Ezúttal Anger Zsolt, Cicciolina, Halász Klaudia, Herczeg Zoltán, Kabát Péter, Koholák Alexandra, Köllő Babett, Lukács Miki, Pintér Tibor, Pumped Gabo, Tóth Andi és Wossala Rozina vállalkoznak arra, hogy túléljenek az afrikai dzsungelben. A Kiss Ramóna és Puskás Peti műsorvezetésével látható dzsungelreality a hét minden napján az RTL Klubon.
29:29
Magyarul BalóvalJeruzsálem: béke elnapolva?
2017. december 13. 1:15

Jeruzsálem: béke elnapolva?

Lassan egy hete háborog a világ Donald Trump amerikai elnök bejelentésén, amellyel elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és megígérte, hogy Tel-Avivból odaköltözteti az Egyesült Államok nagykövetségét. A palesztin elnök szerint a békefolyamatnak vége. A nemzetközi reakciók szokatlanul egységesek és hevesek – gyakorlatilag minden ország és szervezet, de még a pápa is elítéli Trump döntését.