RÉSZEG SOFŐR

2:07
Híradó„Ezzel a családomat sújtottam sajnos” – mondta az utolsó szó jogán az ittasan vezető buszsofőr
2024. március 4. 18:06

„Ezzel a családomat sújtottam sajnos” – mondta az utolsó szó jogán az ittasan vezető buszsofőr

Felfüggesztett fogházat kapott, négy évre pedig eltiltották a vezetéstől azt a sofőrt, aki januárban ült ittasan a volán mögött Egerben. Egy menetrend szerinti járatot vezetett, amikor rendőrök állították meg a városban egy közúti ellenőrzésen. Az ítélet még nem jogerős, ám súlyosbbító esetnek számít, hogy a férfi már korábban is ült ittasan a volán mögé. 
1:53
HíradóAz ügyészség börtönbe küldené a Várpalotánál halálos balesetet okozó sofőrt
2024. január 12. 18:33

Az ügyészség börtönbe küldené a Várpalotánál halálos balesetet okozó sofőrt

Börtönbe küldené az ügyészség a részeg sofőrt, aki miatt tavaly márciusban meghalt egy 24 éves nő Várpalotánál. Az áldozat két ismerősével utazott, amikor kocsijuk fának csapódott. A vezetőt és mellette ülő barátját segítségnyújtás elmulasztásával is vádolják, mert elhallgatták, hogy az áldozat kizuhant a kocsiból. A lány anyja súlyos büntetést tartana elfogadhatónak. 
2:04
HíradóVideón a baleset: még egy kerítést is kidöntött a sofőr, aki szerelmi bánatában itta le magát
2023. november 24. 18:27

Videón a baleset: még egy kerítést is kidöntött a sofőr, aki szerelmi bánatában itta le magát

Egy kanyarban kisodródott, megpördült és kidöntött egy kerítést egy részeg sofőr Tápiógyörgyén. Csak a szerencsén múlt, hogy éppen akkor senki sem járt arra. A fiatal férfi egyedül ült a kocsiban, nem sérült meg, ki tudott mászni a roncsból. Információink szerint azt mondta a rendőröknek, hogy szerelmi bánatában ivott az éjszaka, mielőtt autóba ült. A baleset szeptember elején történt, az ügyészség most emelt vádat ellene.
2:07
HíradóBelehajtott a Közút munkagépébe egy részeg sofőr az M0-on, majd az arra járókhoz akart bekéredzkedni, hogy elmenekülhessen
2023. november 16. 18:52

Belehajtott a Közút munkagépébe egy részeg sofőr az M0-on, majd az arra járókhoz akart bekéredzkedni, hogy elmenekülhessen

Részeg sofőr tarolta le a Közút munkagépét az M0-son, majd a roncsból kiszállva megpróbált bekéredzkedni az arra járó autósokhoz, hogy elmeneküljön. Az augusztusi esetet rögzítő térfigyelő kamerás felvételeket most hozták nyilvánosságra. A videón látszik, hogy a sofőr terepjárója többször megpördül, majd az oldalára borulva áll meg. Miután a férfit senki sem vette fel, gyalogolni kezdett az M0-áson, több száz méterrel arrébb találtak rá. 
2:00
HíradóIsmerőseit vitte próbakörre a halálos baleset okozó sofőr
2021. május 2. 18:10

Ismerőseit vitte próbakörre a halálos baleset okozó sofőr

Egy ismerős családot szállított az a férfi, aki pénteken részegen száguldozva egy jégkrémes autónak vezette a kocsiját a Borsod megyei Kázsmárkon. A férfi azt mondta a családnak, elviszi őket egy körre, hogy kipróbálják a kocsit. Az ütközésben az egyik fiú meghalt, testvérének pedig súlyosan roncsolódott a karja. Életét vesztette a jégkrémes mozgóbolt alkalmazottja is.
2:36
HíradóKÁZSMÁRKI BALESET: „Időbe telik, míg ezt feldolgozza az ember”
2021. május 2. 17:12

KÁZSMÁRKI BALESET: „Időbe telik, míg ezt feldolgozza az ember”

Egy ismerős családot szállított az a férfi, aki pénteken részegen száguldozva egy jégkrémes autónak vezette a kocsiját Kázsmárkon. A BMW vezetője autójával az út szélén parkoló jégkrémes kisteherautónak csapódott. Halálra gázolta a mozgóbolt alkalmazottját, egy 55 éves asszonyt, aki a kocsi mögött állt. A furgon az ütközéstől az út közepére lökte az előtte parkoló kocsit. Annak gazdája a csattanásra jött ki a házából. Azonnal látta, hogy az asszonyon már nem lehet segíteni. Hívta a mentőket és a kocsi utasaira koncentrált.
2:11
HíradóRészeg sofőr miatt haltak meg ketten a kázsmárki balesetben
2021. május 1. 18:15

Részeg sofőr miatt haltak meg ketten a kázsmárki balesetben

Részeg sofőr miatt haltak meg ketten a Borsod megyei Kázsmárkon pénteken este. A férfi száguldozott a faluban, de kisodródott és nekicsapódott egy fagylalt-árusító autónak. Épp a jármű mögött beszélgetett az alkalmazott, aki azonnal meghalt. A kocsiban négyen ültek. Egy 18 éves fiút még a helyszínen újra kellett éleszteni, de amire a kórházba értek vele, meghalt. A balesetnek még egy súlyos és egy könnyű sérültje van. A sofőr nem is ülhetett volna volán mögé, mert a jogosítványát nemrég ittas vezetés miatt elvették.
2:11
HíradóKis híján elgázolta az út szélén álló rendőröket egy kisteherautó vezetője
2021. április 6. 16:52

Kis híján elgázolta az út szélén álló rendőröket egy kisteherautó vezetője

Videón az ámokfutó sofőr! Kis híján elgázolta az út szélén álló rendőröket egy kisteherautó vezetője Tapolcán. Erről az RTL Híradó egyik nézője küldött felvételt. A sofőr ezután frontálisan rohant neki egy szemből érkező kocsinak. Senki nem sérült meg. Kiderült: az ámokfutó részeg volt, és pár órával korábban a jogosítványát is elvették, mert akkor is balesetet okozott. Most őrizetben van, eljárás indult ellene.
2:12
HíradóKét motoros halt meg a részeg sofőr miatt
2020. október 24. 18:05

Két motoros halt meg a részeg sofőr miatt

Részegen okozott balesetet, letartóztathatják azt férfit, aki miatt meghalt egy motoros házaspár tegnap a Bács-Kiskun megyei Dusnok közelében. A részeg autós áttért a szemközti sávba, a motorosoknak pedig esélyük sem volt elkerülni az ütközést. A motorosok - társaik szerint - gyakorlottak voltak. Az RTL híradónak nyilatkozó ügyvéd szerint a balesetet okozó autós akár 8 év börtönt is kaphat.
2:00
HíradóRészeg autós ütötte el a bicikliző kislányt, rendőrök szabadították ki a kocsi alól
2019. december 14. 18:00

Részeg autós ütötte el a bicikliző kislányt, rendőrök szabadították ki a kocsi alól

Megmentette egy 13 éves lány életét két rendőr és egy buszsofőr. Puszta kézzel emelték fel az autót, ami alá a gyerek szorult. A bicikliző lányt egy jogosítvány nélkül vezető, részeg autós ütötte el Kiskunhalason. Ráadásul a sofőr elakart menekülni a helyszínről, de a rendőrök elkapták. Ekkor vették észre, valaki segítségért kiabál a kocsi alól.
0:25
HíradóPár méteren belül két oszlopnak is nekiütközött a részeg nő
2019. május 27. 18:00

Pár méteren belül két oszlopnak is nekiütközött a részeg nő

Pár méteren belül két villanyoszlopnak is nekiütközött autójával egy ittas nő Mosonmagyaróvár közelében. Habár kocsija hátsó szélvédőjén az a felirat áll: "Nem vagyok részeg, csak a kátyúkat kerülgetem", kiderült, a sofőr jócskán fogyasztott alkoholt, a szonda ugyanis elszíneződött. A 30 éves nő egyedül ült a kocsiban és nem sérült meg. A rendőrök a helyszínen elvették a jogosítványát és vizsgálatot indítottak ellene.