RÉSZEG SOFŐR

1:43
Híradó
2017. június 8. 18:05

Ketten haltak meg a részeg sofőr miatt

Ketten haltak meg a részeg sofőr miatt – vádat emelt az ügyészség egy 32 éves soltvadkerti férfival szemben, aki tavaly tavasszal okozott balesetet a Bács-Kiskun megyei Pirtó közelében. Négyen ültek a kocsiban, egy fának csapódtak a vizes úton. Egyikük azonnal meghalt, egy másik utas pedig 4 hónappal később a kórházban. Az ittasan vezető sofőr, aki ráadásul gyorsan is hajtott, 8 évet is kaphat.  
1:40
Híradó
2017. március 12. 18:00

Részeg sofőr kocsikat tört össze

Részeg ámokfutó tört össze két autót Nyíregyházán. Kocsijával szombat este nagy sebességgel hajtott be egy utcába, ott ment neki a parkoló kocsiknak. A baleset utáni pillanatokról az egyik szemtanú felvételt is készített. Az ott élők azt mondják: menekülni próbált, de alig tudott kikászálódni a kocsiból, annyira részeg volt. Két utasa viszont kipattant és elfutott. A sofőr először azt mondta, nem is ő vezetett, később azonban a rendőröknek mindent beismert. 
1:46
Híradó
2016. augusztus 14. 18:00

Arra ébredtek, hogy egy kocsi áll a házban

Egy családi ház falát is áttörve állt meg egy autó a Szabolcs megyei Gyürén. A kocsival száguldozhattak, amikor a baleset történt, a fiatal sofőr valószínűleg részeg volt. A házban egy idős házaspár lakott, ők az áttört fal mellett pihentek, de nem esett bajuk. Az autóban négyen voltak, többen megpróbáltak elmenekülni, de a szomszédok ezt megakadályozták. Kisebb sérülésekkel négyen kerültek a kisvárdai kórházba.
0:51
Híradó
2015. október 25. 15:45

BRUTÁLIS: Átszakította a kerítést az autó

A kocsi roncsa a ház udvarán. Körülötte leszakadt elemek, alkatrészek és egy fél pár sportcipő a kavicson. Ezeket a felvételeket a helyszínelő rendőrök készítették éjszaka. A képeken jól látszik: a kocsi eleje tejesen összeroncsolódott, a szélvédő és az ablakok kiszakadtak. Többen beszorultak a roncsba, a tetőt már a tűzoltók vágták le. Az összeroncsolódott Puntóban hatan ültek. A hátul utazó 17 éves fiú olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy azonnal meghalt. A mentők négy másik utast láttak el.  
1:58
Híradó
2015. július 12. 16:32

RÉSZEG SOFŐR: Kidöntött egy villanyoszlopot, majd elmenekült volna

Rommá tört az autó hátulja, így első látásra fel sem lehet ismerni, hogy ez egy Volkswagen Golf. Az autó kerekei kiszakadtak a helyükből, több gumi is szétszakadt. Az alkatrészek messze repültek azután, hogy a sofőr nekiment az útszéli betonoszlopnak, ami kettétört, majd a betonkerítésnek csapódott. A fiatal sofőr ezután gyalog akart elmenni, de a háziak visszatartották, amíg a mentők és a rendőrök megérkeztek.